Idén is volt újra meleg- (pontosabban LMBT = leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű) felvonulás az Andrássy úton. És idén is újra felszínre kerültek a jól bejáratott sablonok: a melegek minek mutogatják magukat, csinálják inkább otthon, satöbbi. Ja és persze: ha a melegek nem vonulnának föl minden évben, akkor senki nem látna bennük kivetnivalót. De lássuk be: ez a legócskább hazugság. Aki azt állítja, hogy a homoszexualitás elfogadása iránt azért ekkora a társadalom ellenérzése - főleg aki azt állítja, hogy ő maga csak azért nem szereti a melegeket, mert évente egyszer felvonulnak - az egész egyszerűen nem mond igazat. Ebből az állításból ugyanis következik a követelés: a melegek a saját szexuális identitásukat, énjük részét továbbra se vállalhassák fel a világ nyilvánossága előtt. Legfeljebb ahol senki más nem látja, így nem kell tudomásul venni, hogy igenis, a melegek közöttünk élnek. Aki pedig a melegeknek ilyetén módon kevesebb jogot adna, mint nem meleg embertársaiknak, az nem mondhatja, hogy "de egyébként elfogadom őket".
Mert gondolom, az azért világos, hogy a fő cél nem az, hogy a melegek és szimpatizánsaik évente egyszer, egy napos délután nyugodtan végigmehessenek Terézvároson. (Ez is milyen rossz kifejezés már, hogy "meleg-szimpatizáns". A melegek nem egy politikai párt, hogy szimpatizánsai legyenek. Hanem egy egyénekből álló társadalmi csoport, akiket csak egyetlen tulajdonságuk alapján nem lehet szeretni vagy nem szeretni - mint ahogy bárki mást se. A "melegjog-szimpatizáns" éppen ezért talán jobb kifejezés lenne.) Az akció távlati célja az, hogy a melegek ne keltsenek megütközést, ha ők is ugyanúgy viselkednek utcákon, tereken, mint a heteroszexuálisok (értsd: a férfi-nő nemi kapcsolatot preferálók - csak a fogalomzavar elkerülése végett). Igen, erre mondhatjuk: azért, hogy mutogathassák magukat - éppen annyira, mint bárki más. Ugyanis a mi társadalmunkban fel sem tűnik, hogy a túlnyomó többséget alkotó heteroszexuálisok mennyire mutogatják magukat. Mehetnek kézen fogva az utcán, akár még meg is csókolhatják egymást, de ha barátaik, családjuk, vagy éppen vadidegenek előtt kell párjukkal mutatkozniuk, akkor sem vet fel semmilyen kérdést, hogy megtehetik-e. Nekik nem kell eltitkolniuk semmit. És legtöbbjük nem is tudja elképzelni, milyen lenne, ha el kéne.
De amíg a lakosság ekkora hányadának fejében teljes tudatlanság, sőt dezinformáltság honol, emellett ráadásul teljes elzárkózás hétköznapi világunk alapvető ismeretei elől, addig ne is csodálkozzunk semmin. Idén is számos médium készített riportot az utca emberével "Ki tud többet a melegekről?" témakörben. Az nem meglepetés, hogy a helyzet rendkívül siralmas. Az sem, hogy sokakban olyan hamis, minden tényt és tapasztalatot nélkülöző kép él a melegekről, amilyet még külön cáfolni is méltatlan lenne. Márpedig valahogy mégis meg kéne sokakkal értetni, hogy a homoszexualitás nem fertőző, főleg nem látvány által, a melegek betegségeket sem terjesztenek jobban, mint mások, nem akarnak nyílt utcán szexelni, nem akarnak megkörnyékezni akarata ellenére senkit, pláne nem megerőszakolni, és semmilyen összefüggésben nem állnak a pedofíliával, a szodómiával, vagy bármilyen olyan nemi eltévelyedéssel, ami nem két döntésképes ember szabad akaratán alapul. Vagy legalábbis nem jellemző jobban rájuk sem, mint heteró embertársaikra. Ráadásul még a börtönvilágban előforduló homoerotikának sincs ehhez semmi köze. Persze ezek triviális tények, de úgy látszik, még mindig rengetegen vannak, akiknek mindezt el kéne magyarázni. Bár aki megpróbálja, az rögtön megérti a budai rakparton olvasható grafitit: "Mondd el egy vonalnak, hogy mi az a gömb..."
A felvonulás, de főleg az azt megelőző egyhetes rendezvénysorozat is ezt a célt szolgálná: eloszlatni a közkeletű tévhiteket, és megismertetni a melegek világát, ami csodák csodájára épp olyan, mint a nem melegeké: ők is szeretetre, szerelemre, társa vágynak, mint bárki más. A szerelem az szerelem, és szörnyű érzés az, ha az embernek mások mondják meg, kit szerethet és kit nem. Ha máshonnan nem, hát Rómeó és Júlia óta tudjuk. Azóta a civilizált világ már a rangon aluli házasodás problémáján, valamint az esetleges vallási és etnikai különbségeken is túllépett. Sőt már a meleg kapcsolatok elfogadása is egyre általánosabbá válik - hogy ne is említsük a melegek Nyugat-Európában egyre több helyen engedélyezett házasságát, amit Norvégiában már akár evangélikus templomban is köthetnek. És bár Magyarországon a regisztrált élettársi kapcsolat idei bevezetése óriási előrelépés volt, ez az egy-kétezer kilométernyi távolság többnek tűnik. De valljuk be, eddig se a törvénykezéssel volt a nagyobb baj, hanem a lakosság körében tapasztalható általános előítéletességgel, aminek Magyarországon nem csak a melegek esnek áldozatul. Mintha minálunk elsősorban az előítéletek léteznének, és azok találnák meg a csoportokat, amiket lehet gyűlölni. Így pedig elég nehéz bármilyen lépést tenni a megértés és az elfogadás felé.
Mindenesetre tény: leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek, valamint mi, se nem leszbikus, se nem meleg, se nem biszexuális, se nem transznemű, viszont az emberi jogokért és egymás teljes elfogadásáért szívesen kiálló (ha már ki kell állni) polgárok, tehát mi még a kordonok között is sokkal jobban éreztük magunkat, mint akik ordenáré módon, magukból kivetkőzve alpári kifejezéseket üvöltöztek, és akik még akkor is az utcákon sünöztek és mocskosbuziztak, amikor mi már régen otthon, vagy az esti buli színhelyén voltunk. És aki a melegeket szidja, hogy a fél város lebénult miattuk, az vegye csak figyelembe, hogy a felvonulás miatt csak az Andrássy út volt lezárva. A többi lezárás, a kordonok, valamint a rohamrendőri díszkíséret azok miatt szükségeltetett, akik már az elmúlt években sem tudták elviselni, hogy valaki tőlük bármiben különbözik, és ennek - minden civilizált viselkedéstől távol álló módon - adtak hangot. És sajnos idén se okoztak csalódást. De ilyenkor legalább tisztán látszik, hogy ki áll közelebb ahhoz a kulturális színvonalhoz, amit mi Európának hívunk, és ahova Szent István óta igyekszünk. A világ ugyanis egyfelé halad: a sokszínűség, az elfogadás, a minél szélesebb körű tolerancia, az általános ingerküszöb emelkedésének irányába. A történelem pedig olyan, mint a rohamrendőr pajzsa: minél nagyobb erővel rohan valaki neki, annál nagyobb erővel pattan róla vissza. Azt pedig mindenki döntse el, meddig akarja magát kínozni a rendőrpajzsnak rohanással. Mi mindenesetre jól éreztük magunkat.
