Bartók: Cantata Profana a Művészetek Palotájában. Valószínűleg nem szándékosan rakták pont december elsejére, de akkor sem tarthatták volna alkalmasabb napon, mint éppen ma. Főleg, amikor odakint, a Nemzeti előtt tüntetnek a békétlenkedők, ilyenkor van szükség arra az ellensúlyra, amit Bartók Béla zenéje ad. Egy erdélyi román monda, a szarvassá változott kilenc fiú történetének feldolgozása, itt-ott népzeneinek is ható motívumokkal. Lehet benne magyart ugyanúgy hallani, mint bármilyen mást, vagy akár semmilyet. A lényeg úgyis az utolsó mondatban van: "csak tiszta forrásból" - visszatérés mindannyiunk természetes gyökerekhez, a sokszínű, mégis egységes kárpát-medencei népzenéhez.
Egyébként is Bartóknak rengeteget köszönhetünk mind a magyar, mind az erdélyi román, mind a szlovák népzenei kultúra felkutatásában és rögzítésében - már ha ezeket a kategóriákat el lehet egymástól választani. Mert igazán Bartók munkássága mutatott rá, hogy a Kárpát-medence, de főleg Erdély népei egy nagy, közös kultúrkinccsel rendelkeznek, amibe mindenki beleadta a magáét. Ám a kultúra nem ismer éles kontúrokat, ezért nem is lehet elválasztani a magyarságot a románságtól, szlovákságtól, cigányságtól, zsidóságtól. Hiába rajzolódtak át az országhatárok, és az eredetileg Magyarországi román népi táncok címéből is elhagyták az első szót - az igazi értékeket nem itt kell keresni. Sokkal inkább az együtt, egymással, egymás mellett élésben, amelynek csodálatos mivoltja mellett talán Bartók Béla zenéje a legjobb érv.
Bartók Béla - Cantata Profana
Magyar Állami Szimfonikus Zenekar, vezényel: Ferencsik János
1. rész
2. rész
Az utolsó üstdob-ütés után három-négy másodpercig megállt a csend a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Kocsis Zoltán is már lerakta a karmesterpácát, a zuglói Szent István Király Szimfonikus Zenekar tagjai a vonójukat - de a mű hangjai még visszhangoztak az agyakban, senki nem mert beletapsolni. Az idei december elsejém jellemzésére ez a fantasztikus zenei élmény ezerszer méltóbb, mint bármi más.
