Elnézést kérek a többhetes csendért. A bloggazda mentségére legyen mondva, hogy közben is próbálkozott, de a csírákat valóban nem volt ideje gondozni, kivéve amikor egy rossz gombnyomás miatt veszett el egy egész bejegyzés.
Pedig az elmúlt két hét csak úgy produkálta az eseményeket világszerte. Már önmagában az kuriózum, hogy a magyar médiában és sajtóban napokon, sőt másfél hétig valamely külföldi esemény viszi a prímet. Amíg csak Tunéziában kergették el az elnököt, azt még csak mint érdekes külföldi híreket figyeltük. Arról, hogy a tüntetéssorozat rögtön áttevődött a szomszédos Algériába, továbbá Jordániába és Jemenbe is, jóformán szó sem esett. Ám az egyiptomi események - talán mert az arab világ legnépesebb és eddig valóban legstabilabbnak hitt országáról van szó - meglepetésszerű mértékben megugrották a magyar sajtó ingerküszöbét.
Így két hét után már jobban látunk, de azért még midnig nem teljesen világos, hogy ki mit akar.
"- Hogy mit akarok én? Én akarok maradni az igazgató!
- De milyen áron?
- Hogyhogy milyen áron? Mindenáron!"(Kern András: Guvati)
Hoszni Mubarak majd' harminc év alatt szépen kiépítette a maga féldemokratikus-féldiktatórikus rendszerét. Bár működhetnek más pártok, a Nemzeti Demokrata Párt uralma nem lehet kétséges. Az elnökválasztásokon is csak annyi a kérdés, hogy "Mubarak? Igen - Nem", aztán ha a nemek kerülnek többségbe, akkor indulhatnak új jelöltek - de ilyenre eddig valahogy még nem akadt példa. Ám mindemellett meg kell vallani: Mubarak a maga nemében a felvilágosultabb zsarnokok közé tartozik: Egyiptomot kívül-belül stabil, gyarapodó országgá tette, továbbá közel-keleti békéért életét adó Anvar Szadat elnök munkáját folytatva jó viszonyt ápolt az Egyesült Államokkal és Izraellel is. Persze - főleg utóbbi esetében - ez csak amolyan hideg béke, de még mindig óriási haladás. Ráaádsul Mubarak sikeresen szétverte a fanatikus iszlamistákat is, ami szintén nagy szó az arab világban.
A tüntetők - tekintve, hogy sokan vannak és sokfelől jöttek - már nem mutatnak ilyen egységes képet. A tütetés eredeti apropója Khaled Mohamed Saeed-ról való megemlékezés volt. Ő volt az a huszonnyolc éves srác, aki Amerikában tanult programozást, és akit otthon az egyiptomi rendőrök is egy netkávézóból vittek el és vertek agyon. Az ő emlékére utcára vonulók szabad választásokat, demokratikus kormányt és működő ellenzéket követelnek. Őket elég nehéz lenne összehozni az újjáéledő Iszlám Testvériséggel, akik vallás muzulmán államot hoznának létre, és ezzel még jobban veszélyeztetik a demokratikus berendezkedést, mint Mubarak.
Kérdés egyáltalán, hogy arab országban lehet-e demokráciát bevezetni, legalábbis annál nagyobbat, mint amit Mubarak idáig működtetett? Azt Magyarország példáján is láthatjuk, hogy ahová az európai liberális demokráciát kívülről importálják, és egyik pillanatról a másikra akarják meghonosítani, ott enyhén szólva nem úgy működik, ahogy az az ideális lenne. Ha a közép-kelet-európai jelenségeket vesszük, mint az általános csalódottságot és a szélsőségek megerősödését, akkor elképzelhetetlen, egy ilyen gyenge demokráciának mi lenne a sorsa egy olyan nép kezében, ami még a miénknél is kevesebb demokratikus gyökérrel rendelkezik. Valószínűleg az Iszlám Testvériség semmi perc alatt átvenné a hatalmat. Persze ők azt hangoztatják, hogy nem "úgy" iszlamisták, hanem másképp - de a "nem annyira vallási fanatikus" számomra még mindig a félig kakis gatya és a kicsit terhes nő kategóriájába tartozik.
Az ideális az lett volna, ha Mubarak a maga harminc éve alatt fokozatosan kialakítja a demokratikus intézményrendszert és kormányzást, hogy ezzel a népe politikai tudatát is trenírozza az új világhoz. Ezt a hibáját valószínűleg belátta, ugyanis abban igaza van, hogy hosszabb átmenetre van szükség, de plusz fél év ebben nem sokat oszt vagy szoroz. Sok tekintetben bölcs vezető volt, de ezt az egyet nagyon elszúrta. Most, hogy már a polgárháborús helyzet kialakult, sok mindent már nem tehet, legfeljebb hogy fogja a bőröndjét és elutazik egy hosszabb, pár éves vakációra. (Bár nem látszik rajta, már túl van a nyolcvanon. Egy kis hajfesték és pár plasztikai műtét csodákat tud teni.) Mi pedig reménykedhetünk, hogy - az egész térségnek példát mutatva - tényleg létrejön ott az arab demokrácia, de azért az Egyesült Államok Irak és Afganisztán mellett Egyiptomon is ott tartja a fél szemét, hogy a közel-keleti egyensúly lehetőleg ne boruljon fel. Az biztos, hogy nehéz évek elé nézünk, de ama bizonyos fogkrém már kibújt a tubusból, és már nem lehet visszanyomni.