Vagy szándékosan, vagy véletlenül, de kiszivárgott: Philipp Rösler német egészségügyi miniszter lesz a szabaddemokraták, a Freie Demokratische Partei (FDP) új elnöke, miután a jelenlegi elnök, Guido Westerwelle külügyminiszter nem indul újra. Ebben önmagában semmi különös nincs. Az érdekes, legalábbis magyar szemmel az, hogy Westerwelle nyíltan vállalja homoszexualitását, Rösler pedig dél-vietnámi származású: valódi szüleit a vietnámi háborúban vesztette el, ezután fogadta örökbe egy német család. (Forrás: wiki.) Optimális esetben persze ezen se kéne nagyot csodálkozni, hiszen ez a természetes: valamiben mindenki más, mint az átlag vagy a megszokott,
de ezek az élet legfontosabb területeit tekintve irrelevánsak. Olyannyira, hogy mindketten a konzervatív Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezette szövetségi kormány tagjai. Ezen sem kell csodálkozni, hiszen Németországban ez a két párt - a konzervatívok és a liberálisok, azaz a CDU és az FDP - évtizedek óta természetes szövetségesei egymásnak. (Természetesen Rösler 2009-es miniszteri kinevezése azért keltett némi visszhangot - hiszen harminchat évével ő lett a második Merkel-kormány legfiatalabb tagja.)
Ha ez magyar szemmel kevéssé érthető, akkor a hiba nem a mi agyi készülékünkben van - sokkal inkább a magyar politikai berendezkedésben. A liberálisok alapból bármely demokratikus párt szövetségesei tudnak lenni, hiszen a demokráciának a liberalizmus az alapja, a többi politikai nézet ahhoz képest helyezi el magát. A konzervativizmusnak márpedig alapvető velejárója a liberális gazdaságpolitika. Minálunk ilyetén módon nincs konzervatív párt. Ami van, az a gyökereit nem az európai konzervativizmusból eredezteti, hanem a demokrácia kialakulását megelőző, majd azt gátló, feudalisztikus, arisztokratikus politikai kurzustól. Ily módon a szalonrasszizmus, antiszemitizmus és a szélsőjobb hosszabb-rövidebb pórázon tartása sem áll tőle távol.
A német szabaddemokraták is kicsit mások, mint a magyarok (voltak) - az Európai Parlamentben hiába ültek mindnyájan az ALDE-frakcióban. A németek jóval visszafogottabbak, mondhatni konzervatívabbak, míg az SZDSZ igyekezett azt a szerepet is felvállalni, mint amit a német zöldek. Ilyen volt mondjuk a fű legalizálásának felvetése, míg mondjuk a vallásosság sokkal kevésbé volt beilleszthető a kereteik közé, mint a német liberálisokéba. (Az megint egy másik kérdés, hogy a német egyházaktól a politikai szerepvállalás teljesen távol áll, és nem céljuk kiutálni a nem elég masszívan jobbos híveiket.)
Minálunk inkább a Dávid Ibolya-féle MDF hasonlított inkább az FDP-re. Ám a választók őt sem tudták hová rakni: 2006-ban is az MSZP-sek "vendégszavazatiaval" került be a Parlamentbe, azt meg már végképp nem tudták hová rakni, hogy egy magát jobboldalinak valló pártnak mi dolga a liberálisokkal? Ebből is jól látható, hogy - mint ahogy a magyar társadalom is a nyugat-európaiakhoz képest másképp fejlődött - a választói kereslet is egészen másképp néz ki, mint a Lajtától nyugatra. A kérdésem ezek után már csak annyi: mikor lesz Magyarországnak olyan, konzervatív vezetésű kormánya, amiben egy meleg és egy vietnámi egyaránt helyet foglalhat?
