Legszívesebben semmit nem írnék. (Nem is írtam már hetek óta. Ezért elnézést kérek minden olvasótól.) Most is csak azért teszem, hogy ne hallgassak. Egyébként semmi meglepő nincs: a demokrácia menetrendszerűen, negatív parabola alakban épül lefelé. Hogy a legújabb koncepció már a többpártrendszer ellehetetlenítése az állami támogatás beszüntetésével, ezen sem kell csodálkozni. A Fidesz persze korlátlanul használhatja az állami forrásokat, hiszen az állampárt alá rendelt Állami Számvevőszék biztos nem fog érte szólni. Amikor megláttam a "Magyarország megújul" hirdetéseket, narancs alapon ezüst betűkkel, csak sokadszorra esett le, hogy ezek nem a választási kampány maradványai, hanem most már - az EU-s pénzekből eltartott - Új Széchenyi Terv része.

Az egyeduralom intézményesítésének pedig megadják a szimbolikus oldalát is. A Horthy-kultusz éppen mostanában éli új fénykorát. Igaz, a Horthy Miklós térről, szoborról, emléktábláról mindig a települési önkormányzatok döntenek, de valahogy mind ugyanazon két héten belül mentek át. A demokratikus erők pedig csak kapkodják a fejüket, és nem tudják, mit kell tenni. Még él bennük az illúzió, hogy demokratikus eszközökkel hatékonyan fel lehet lépni az antidemokratikus szervezetek, pártok és rendszerek ellen. Persze, vannak, akik tudatlanságból tekintenek nosztalgiával a hárommillió koldus Magyarországára, és váltig cáfolják, hogy a Don-kanyarhoz és Auschwitzhoz vitéz nagybányainak bármi köze lett volna. Vagy ezen események létét is tagadják. Vagy nem tagadják, hanem éppen büszkék rá. Ilyenek például a lázadó tizenévesek, akiket csak megfelelő történelemórákkal kéne ellátni. De aki szobrot állít, és közben azzal érvel, hogy nem az nem a kormányzónak szól, hanem az otrantói győztesnek, az eszerint teljesen tudatában van: Horthy kormányzói működését tisztelni bizony valóban nem túl szalonképes. (Meg akkor a szobor miért a kormányzói egyenruhájában ábrázolja?)

Az ilyen jelenségeket tehát nem lehet egyszerű imamalmozással megszüntetni. Ha a fasizmus teret foglal, akár a politikában, akár közvetlenül a lakóhelyünkön (értve ezalatt egész Magyarországot), akkor az ellen szintén csak térfoglalással lehet fellépni. Ha a főteret foglalják el, akkor azt kell visszafoglalni. Dániel Péter piros festékes akcióján lehet szörnyülködni, mint ahogy neki sok más megnyilvánulásán, de egy biztos: ő volt az, aki elérte, amit annyi más tiltakozónak nem: tudniillik, hogy a szobrot pár nap után elszállítsák. Persze az igazi nagy siker az lenne, ha Kereki település polgárai gondolnák egyszer csak úgy: jövőre is kemény tél lesz, pont van is a főtéren másfél köbméter fölösleges fa, biztos örülnének neki a helyi szegények.

Addig pedig az is óriási siker, hogy mégis szabad meccset nézni a kocsmában. Az állampolgárnak nem kell otthon, egyedül néznie a foci EB-t, hanem mehet emberek közé, beszélgethet, sőt akár politizálhat is, megismerheti ismerősei, szomszédai véleményét, azt esetleg tovább is gondolhatja - a lényeg, hogy félidőben nem köteles a királyi híradót kajolnia. Becsüljük meg ezt a szabadságot, nagy kincs.