Egy barátom (igen, a bloggernek vannak olyanjai is) levelet írt az egyik mobilszolgáltatónak, melyben figyelmezteti őket: az annak idejéán megkötött szerződést nem módosíthatják egyoldalúan, még telefonadó kirovásával sem, így azt ő nem kívánja megfizetni. Hogy jogilag ez mennyire állja meg a helyét, döntsék el az illetékesek meg a hozáértők, meg akiket egyáltalán felvettek a jogi egyetemre (ahonnan nekem sikerült volna három ponttal lecsúszni, ha egyáltalán azt írom be az első helyre, de ez most mindegy). Én mindenesetre drukkolok neki.
Mondják erre kormánypárti ismerőseim, hogy ha a szolgáltató emelné meg a díjakat percenként két forinttal, az fel se tűnne, legalábbis nem zavarna. Ez így is van. Ha a szolgáltatóm azt mondaná, hogy pont ennyi kell ahhoz, hogy a szolgáltatás javuljon, vagy hogy ugyanolyan maradjon, akkor szó nélkül kifizetném, hiszen ez nekem is érdekem. Ugyanez volt a vizitdíjjal: háromszáz forint több, mint a jelenlegi nulla - de arról a pénzről legalább tudtam, hogy a rendelőnél marad, szóval a nekem nyújtott szolgáltatás színvonalát is megdobja. Viszont hogy azt finanszírozzam, akár egy fityinggel is, amit odafönt, a gyorsnaszád hajóhídján elszúrtak, nos erről szó sem lehet.
Úgyis a napokban jött ki a kormánytagok adóbevallása. Nem vagyok bolsevik, önmagában a magas jövedelmet és vagyont nem tartom bűnnek, csak azt várom el, hogy akinek több van, az ehhez mérten járuljon hozzá a közös kasszához. (Természetesen az is szempont, hogy az ember a jövedelmét tisztességesen szerezze, de most maradjunk az ártatlanság általános vélelménél.) Ám ahol egy kormányban éppen a pénzügyminiszter (Matolcsy Györgyről beszélünk) az, aki e téren a sor végén kullog - tehát még saját magának sem tudja megtermelni azt a jövedelmet, amit a kollégái csont nélkül - arra nem bíznék államkasszát. Előbb hozza rendbe a saját anyagi helyzetét. A telefonszámlámat meg hagyja békén.
