"Hát tessék magatokat jól érezni!
Vasárnap este buli lesz! Ha eső nem lesz!
Ha lesz, nem lesz! Ha nem lesz, lesz!"
(Szikora Róbert: Így jácctok ti - Nagyferó-paródia)
És végre, végre, végre megtörtént, amire egész Nagy-Budapest székesfőváros ifjúsága már hónapok óta várt: a Nemzeti Táncválasztó Párválasztó a budai várban, amit a találékony ötletgazdák a "Szabad egy táncra?" fantázianévvel láttak el. Így is kell: szabad népnek szabad táncot! Aztán hogy mennyire volt szabad, arról majd később lesz szó.
Az esemény délután négykor kezdődött, amit egy magasrangú politikus, alighanem Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyi államtitkára nyitott meg. Akkor még javában az ugyanezen minisztérium iskolai szegregációs terve elleni tüntetésen vettem részt, mint alant látható, így az államtitkár úr ékes szavairól sajnos lemaradtam, pedig biztos szórakoztató volt. Amikor odaértem - olyan hat óra körül, természetesen bringával feltekerve, amiért külön dicséretet érdemlek, köszönöm - éppen egy néptánccsoport ropta a mulatósat. Ez volt az első meglepetés: egyrészt a szabadba volt megígérve, mégis a Nemzeti Táncszínház előterében volt felállítva a színpad és a meglehetősen szűkös nézőtér. Úgy tűnt, hogy a hően várt, ám végül szereplését lemondó eső miatt vitték be a cuccot fedett helyre, ami önmagában még dicséretes, főleg mert 2006 augusztus huszadika ebből örök leckét adott a mindenkori állami ceremóniamestereknek. Ám így a rendelkezésre álló fedett tér pár tucat emberrel is dugig telt, az izzadságszagra pedig rá lehetett volna könyökölni.
A másik meglepetés: a színpadon folyt a néptánc, a nézőtéren pedig folyt az ülés és a nézés. Pedig előzetesen arról volt itt szó, hogy itt majd a nép jól meg lesz táncoltatva, és mindenki fog majd tudni ismerkedni és családot alapítani, ami valljuk be: a harmadik sor bal hatoson ülve elég nehéz. No de nem kell pánikba esni, az egyórás szekció utolsó tíz percére a közönséget is fölhívták a színpadra, hogy megtanítsák nekik az alaplépéseket, nehogy bárki is pont emiatt maradjon ki a nemzetgyarapításból. Majd amikor már kifogytak a lépésekből, nekiálltak vonatozni, mint egy közepesen élvezhető vidéki lakodalomban, szóval a népi jelleg maximálisan benne volt a produkcióban.
Majd jöttek a latin táncok, kezdve a tangóval. Valóban gyönyörű és egyáltalán nem egy délután alatt megtanulható tánc, és amit a táncos pár művelt, valóban ámulatba ejtett. Kár, hogy a környezetbe egyáltalán nem illett bele, vagy inkább a környezet nem illett köré: sokkal inkább el tudnám képzelni egy kis félhomályos, éjszakai, vörös plüssbársony falú kávéházban, mint egy érzékiségre abszolút alkalmatlan, délutáni cirkuszmatinén. Ha már Soltész államtitkár úr a táncosok méltatlan helyzetbe hozásáról beszélt, na ez az volt. Majd jött a merenge (ha van ilyen tánc, és én is jól emlékszem rá), és végül szintén a közönség megtáncoltatása, akik - csodák csodájára - azonnal remekül tudtak minden lépést.
Ezután (de lehet, hogy még ezelőtt?) bejelentette a két műsorvezető - akiknek sajnos a sok vigyorgás közben becsípődött az állkapcsuk, mint a Citromfejben - bejelentette: flashmob következik. Hogy ez a szó mit jelent, arról láthatóan fogalmuk sem volt, mert ami jött, az csak egy újabb táncelőadás volt: az addig feltűnően jól táncoló közönség egy megrendezett koreográfiát adott elő a színpadon, mindenféle kendőket lobogtatva a fejük fölött, mint a Veresegyházi Asszonykórus csárdás közben. Még jó, hogy sehol nincs megírva, hogy aki tíz percig hivatásos táncos, az ugyanazon a rendezvényen nem táncolhat magánemberként és nem találhat magának párt, ha úgy hozza kedve.
No de csak most jött a java. Következtek a társastáncok, de akkor már valóban szépen tömve volt a terem. Egyrészt az addig leginkább középkorúakból álló, nem a többi táncosból álló közönség hirtelen megfiatalodott, pont mintha egy ifjúsági politikai szervezetet riasztottak volna, hogy "égés van, gyertek már csápolni". Másrészt akiket korábban nem engedtek be a "megbízható trafikost keresek" vagy a "kormánytag a rokonom, dugunk?" feliratú névkártyáik miatt, már ők is lelkesen az est részévé váltak, és annak szelleme szerint be is társultak a táncművészek produkciójához. Előbb csak egy lány- és két fiúpár ropta az előtérben, majd egyre többen, még egy szivárványszínű zászló is előkerült - míg a fellépő táncosok már nem is látszottak, ezzel teljesítve be küldetésüket: közös mozgásra bírták a megjelent közönséget.
A lelkes tánctanárnak sem kellett több: mégis, hogy képzeli bárki, hogy egy táncos rendezvényen nekiáll táncolni?! Előbb még elkezdte lökdösni a reflektorfény gaz bitorlóit, majd amikor látta, hogy a keverősök a folyamatos integetés ellenére sem állítják le a zenét, rájött: neki is jobb, ha beadja a derekát, és az est táncolni vágyó vendégeit is úgy kezeli, mint az est táncolni vágyó vendégeit. Persze előtte még eljátszotta az ovis szintű "- Akarjuk őket nézni? - Neeeem! - Akarjuk, hogy leüljenek? - Igeeeen!" játékot, bentről néhány "Hülye buzik!" beszólogatással tarkítva, ami nyilván a közönség népnemzeti kötődését bizonyította. Majd ugyanezt a humorherold férfi műsorvezető megtoldotta egy "-Ugye itt mindenki idegen? -Igeeen!" bekérdezéssel, ami azt hiszem, nem szorul bővebb ragozásra.
Biztos történt még sok érdekes (állítólag valaki egy halfejet is bedobott a tánctérre, ami tényleg nem volt valami kulturált dolog, ejnye-bejnye), de a következő említésre méltó esemény már csak a háromnegyed kilenctől háromnegyed tízig meghirdetett, fedett téri utcabál volt, a Bergendy tánc- és szalonzenekar közreműködésével, akiket élőben utoljára az MSZP 2009-es majálisán hallottam. Sajnos Demjén Ferencet most sem hozták magukkal, szóval a régi, 1970-75-ös felállásra még mindig várnom kell, ellenben igyekeztek az 1984-es Én táncolnék veled műsor anyagát ismét leadni. Talán itt vált el nagyon szépen, ki a figurázgató profi táncos, ki az ugráló diák- és/vagy melegaktivista, és ki a szaró galamb módjára totyogó kisnyugdíjas. A koncert végén Bergendyiék a saját számaikból is játszottak párat, és bár a Szellemvasút sajnos kimaradt, a többségében a második szegmensből jövő közönség jót vonatozott közben. Az est lezárására maga Bergendy István szaxofonista tette föl a hangsúlyt, amikor valami furcsa oknál fogva kiejtette a "balliberáléis sajtó" kifejezést. Hogy ezt milyen mondatba ágyazta bele, máig rejtély, de a szórakozó ifjúságnak sem kellett több: elkezdték skandálni, hogy "Éljen a Viktor, éljen a Párt!", amit már maga az öreg Bergendy sem tudott hová tenni, és könnyes búcsúját is elnyelte a mikrofonzaj. Népünk ifjúsága Hazánk és Nemzetünk kormányát ezután a színház előtt éltette tovább, majd az előzetes terveknek megfelelően este tízre mindenki hazament aludni.
