Két nap egymás után. Valakinek ünnep, valakinek inkább gyásznap. Valaki a szabadságot és az életet köszönheti neki, más meg csak bánatot, kínt, testi és szellemi nyomort. Mégis egy társadalomban, egy országban, sőt egy bolygón kell élni mindenkivel, függetlenül attól, hogy ki melyik felét élte át, vagy csak hallomás után milyen elképzelései vannak róla. Két külön nap, két külön téma, de azért megpróbálhatunk figyelni kicsit egymásra. Arra is, akinek a családja a vörös hadsereg a gettóból szabadított ki, és arra is, akinek a padlását lesöpörték. Arra is, akinek soha nem volt még boldog (vagy akármilyen) párkapcsolata (és nem is lesz), és arra is, akit a barátnője éppen a szerelem ünnepén hagyott ott. Hiszen vagyunk ilyenek is és olyanok is, de ugye összetartozunk, mert mindnyájan remekül tudunk röhögve egymásba rugdosni elhelyezkedni a skálákon és aszerint megfelelni az adott kategóriáknak.
Február 13. - Budapest felszabadulása
Február 14. - Valentin-nap.
(Na jó, kicsit komolyra fordítva: a második világháború, ideértve annak végét is, tényleg elég kemény és komplex téma. De február 13. konkrétan nem Budapest felszabadulásának az évfordulója, hiszen az már januárban megtörtént, a gettó felszabadulásáról rendesen meg is szoktunk emlékezni január 18-án. Csak mindeközben nem feledkezhetünk el egyrészt: a málenkij robora elhurcoltakról, másrészt a hasonlóan fajelméleti lapon kitelepített németekről és szlovákokról, harmadrészt a szovjet hatására kialakult politikai rendszerről sem - éppen ezért óriási felelőtlenség Magyarország szovjet megszállására egyértelmű felszabadításként tekinteni. Másrészt február 13. a kitörés napja, amikor is a várba szorult tizenhatezer magyar és német kiskatonát az elborult tisztjeik a halálba kergették. A háború végére - annak sajnálatos diszfunkciói ellenére is - lehet ünnepként tekinteni, de február 13-ában semmi ünnepelni való nincs.
A Valentin-nap meg egy amerikai importünnep, de legalább segíti a népszaporulatot.)
