kép: librarius.hu
„Egyszer színdarabot akartam írni egy szatírámból, a „Titkos záradék”-ból. Még kéziratban felolvastam neves színházi rendezőnknek V.-nek. Ez a szatíra arról szól, hogy Hitler nem halt meg annak idején, hanem hívei megmentették, és elrakták egy hűtőládába; az 1960-as évek derekán, aztán feltámasztják, és elküldik nyugatnémet turistának Magyarországra. Egy kisvárosba, Bánegresre kerül, és egy különös véletlen folytán átveszi a hatalmat. Az történik ugyanis, hogy a TV egy filmet forgat Bánegresen az 1944-es nyilas puccsról, az éjszakai felvételek után igyekeznek haza, kint hagynak csapot-papot: lobogó nyilaskeresztes zászlókat, feliratokat, plakátokat: „átvettük a hatalmat, az ellenszegülőket felkoncoljuk…” A nép azt hiszi, hogy mindez most érvényes, a hatalmat a legméltóbb személyre ruházzák, Hitlerre.
Itt tartottam a felolvasásban, mikor V., a rendező megállít:
– Tudod, hogy valami egész hasonló eset velem is előfordult?!
– Ne hülyéskedj – mondtam illő tisztelettel.
– 1950 körül egy filmet forgattam, egy Nyugatra szökött magyar atomtudósról szólt, az illető persze csalódik, és megbánja a tettét, ha nem hiszed, olvasd el a Magyar Ifjúság disszidensriportjait.
A film elején volt egy jelenet: maga a szökés. A forgatókönyv szerint a tudós Berlinben lépett át a határon 1949-ben, a Brandenburgi Kapunál, akkor még nem épült fel az országfal, a romok között át lehetett botorkálni.
Romos vidékért nem kellett Berlinbe utaznunk, lehetett Pesten is találni épp eleget. Az asszisztensek kiválasztottak egy bombakráteres, porig rombolt részt a Klauzál téren, én is megnéztem: jó, ez pont elmegy Berlinnek, fel lehet venni a jelenetet.
A forgatókönyv szerint a professzor hajnalban szökik át, még este berendeztük a Klauzál teret hiteles berlini táblákkal: „Állj!”, „Vigyázz!”, „Itt végződik a szovjet zóna!”, „Itt kezdődik az amerikai zóna!” – és hazamentünk.
Reggel megyünk ki a produkciós kocsival a Klauzál térre, de a tömeg úgy ellepte a környéket, hogy egy lépéssel sem tudtunk előbbre jutni. Kiszállok, mondom: megnézem, mi történt.
Száz meg száz ember rohant kutyával-macskával, dunyhával, vödörrel a tér egyik vagy másik sarkába, az ízlésének megfelelő zónába. Azt hitték, hogy az éjszaka csakugyan felosztották a teret, csak a legnagyobb nehézségekkel lehetett nekik elmagyarázni, hogy a Klauzál tér nem kapott nemzetközi státuszt.”
(Moldova György: Író, hazudj! - részlet,
in: Magyar Atom, 1978)