Van az Erdélyben, Székelyföld szívében, konkrétan a csíkszeredai sörgyárban előállított Ciuc (ejtsd: csuk), amit magyarul „csíki sörnek” szokás nevezni, leginkább mert a „Ciuc” szó is Csík román nevét jelenti. (Ugyanitt gyártják a nekem jobban ízlő Harghita sört, de ennek a magyar neve most nem ugrik be.*) (*Irónia. Még mielőtt.)
Meg ott van a szintén Erdélyben gyártott „Igazi Csíki Sör”, ami az előbbi, jól bejáratott, jogvédett márkanévvel visszaélve próbál a magyar piacon, a fogyasztók nemzeti érzéseit meglovagolva, forgalomra és bevételre szert tenni. (Ez akkor is így van, ha végül megegyezett a két vállalat, és a kisebbik mégis használhatja a "Csíki Sör" márkanevet.) Körülbelül mintha valaki maga gründolna egy serfőzdét, ahonnan az „Igazi Borsodi”, „Valódi Szalon” vagy „Dreher Antal Személyesen” márkanevekkel rukkolna elő. A világon nincs az a versenybíróság, ami ezt engedélyezné, így nem csoda, ha a romániai sem döntött másképp. (Világszinten ugyanez lenne a helyzet az „Igazi Adidas”, „Igazi Coca Cola” vagy az „Igazi Ferrari” márkákkal is. Ha a kedves fogyasztó ezekkel találkozna, vajon mennyire tartaná őket valóban igazinak, pláne mennyire vásárolna belőlük? És ha mindegyiket átkötnék egy nemzetiszínű pántlikával, attól megváltozna a véleménye? )
Abban sincs semmi meglepő, hogy pártunk és kormányunk a hettyempittyes magyarkodást az írott és általános törvények fölé helyezi, erősítve azt a tévképzetet, miszerint az "Igazi Csíki" valamiféle nemzeti összetartozás-szimbólum lenne. Plusz az aktuális magyar kormányzat minősíti egy másik állam bírósági gyakorlatát, valamint hatalmi szavával élve, szándékosan belenyúl a piaci viszonyokba. Utóbbi Lázár János bojkottfelhívásával kezdődött, mely a csíkszeredai sörgyárt is tulajdonló Heineken termékeire vonatkozott, így a soproni sörgyár italaira, ideértve a Soproni Világost is. (Mivel Magyarországon meg az az övék.) Újabb szép példa a határon túliak és inneniek egymással szembeállítására, ezúttal szeszfronton.
Majd ezután jöttek sorban az újabb és újabb nyilatkozatok, végül a porba hullott Lex Heineken. Megint csak az érzelmi alapú, imidzs- és erőpolitika, minden szakszerűséget és európaiságot nélkülöző megnyilvánulásai.
A Heineken valóban hibázott: bár az erdélyi sörökre valóban lenne kézzel tapintható igény Magyarországon, mégsem gondolt még ezek importjára, vagy akár a licenc alapján történő, magyarországi gyártásra, szintén a soproni sörgyárban. És azt valóban adhatnák magyar címkével „Csíki Sör”-ként. (Vagyis adhatta volna a múlt heti megállapodásig.) Igaz, ez valóban csak annyira lenne csíki, mint amennyire az ott gyártott Heineken holland, de egészen biztosan meglenne a piaca, már csak a márkanév miatt is. Az „Igazi Csíki Sör” éppen ezt a piaci rést használta ki, csak éppen tisztességtelen módon.
Az "Igazi Csíki Sör" gyártója – ami, mint kiderült, szintén részben holland tulajdonban van – természetesen nem nyugszik bele az ítéletbe, amiben nincs semmi meglepő. Most ő viheti tovább a szőröstalpú oláhok elnyomása alatt sínylődő magyarság mártírszerepét, pedig csupán egy egyszerű törvénysértésről van szó. Ám a hírveréssel most még terjeszkedett is a piaca, még úgy is, hogy egy darabig "Tiltott Igazi Sör" néven lehet majd kapni a boltokban. (Alighanem ez volt az első olyan sör, ami „tiltott” volt, mégis annyit lehetett belőle venni, amennyit az ember nem szégyellt.)
Jómagam ifjúkoromban minden erdélyi utam alkalmával én is végig Ciuc-ot/Csíki Sört ittam, vagy a szintén fentebb említett Harg(h)itát. Az „Igazi Csíki Sörhöz” személyesen még nem volt szerencsém. Lehet, hogy jó sör, nem tudom. Viszont ha a nemzeti érzéseimre apellálva akarják a pénzem vagy a szavazatom, és azt várják, hogy attól rögtön minden disznóságot elnézzek, azt nagyon nem szeretem, és nem is dőlök be neki.
