 |
| Horthy, a mi nagy keresztünk |
Ifjúkoromban egyszer volt szerencsém hosszasan elbeszélgetni hazánk egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosával. Ő az emberöléseit szabadlábon töltött életének utolsó négy-öt évében követte el, egészen addig volt rendes munkája, szakmai érdemei, sőt még családja is, és a végén is csak átlag évi egy gyilkosságot követett el - a bíróság mégis valahogy csak ezen utolsó pár év miatt rakta élete végéig rácsok mögé. Ez az eset jutott az eszembe Kovács Zoltán kormányszóvivő nyilatkozata, miszerint vitéz nagybányai Horthy Miklós országlásának időszakát nem csak az utolsó négy éve alapján kell megítélni, tudniillik amikor is (ezt már nem mondta, de indirekten elismerte) tevőlegesen hozzájárult a magyar lakosság egytizedének, azon belül szinte a teljes magyar zsidóság módszeres kiirtásához. Ráadásul Kovács Zoltán pofátlanul a "relativizálás" kifejezést használta, mármint arra, ha valaki Horthy Miklós őfőméltóságának érdemeit nem a megfelelő módon ismeri el.
Mindez reakció volt Orbán Viktor azon mondatára, miszerint Horthy Miklós kivételes államférfi volt, és neki köszönhetően Magyarországot nem temette maga alá a történelem (vagy valami ilyesmi). Természetesen nem ez az első alkalom, hogy a jelenlegi kormányzat Horthy Miklós kormányzói tevékenységét példaértékűnek nyilvánítja. Kezdve az Alaptörvény preambulumával, ami a 1944. március 19-i német megszállás előtti időszakot nevezi meg a magyar történelem egyik referenciapontjának, és amire hivatkozva az ország főteréből: a Kossuth Lajos térből is sikerült egy lélektelen térkő- és műfű-dzsungelt varázsolni.
Azt tehát (a komplett magyar kormányt képviselő) Kovács Zoltán sem állította, hogy Horthy Miklós kormányzása végig problémamentes lett volna. De azt igen, hogy a negyedszázad nagy részével a világon semmi baj nincs, sőt teli volt érdemekkel. Vajon milyen érdemekre gondolhatott? Ha valóban leszámítjuk a magyar holokausztot és a Don-kanyart, vagy a '19-es fehérterrort - amiket természetesen nem lehet leszámítani - akkor is marad bő két évtized, amit csak nagyon vastag bőrrel lehet dicsőségesnek nevezni. Sokkal inkább egy igazságtalan, elnyomó és antidemokratikus rendszernek, a feudalizmus visszaállításának, a születési - és politikai - előjogokkal rendelkezők uralmának, ahol mindenkinek születésekor bebetonozódott a társadalmi helyzete (már 1945-ig). A munkásság és a parasztság túlnyomó része nyomorban és kiszolgáltatottságban élt, amiből lehetetlenség volt kitörni. Nem véletlenül honosodtak meg ebből a korból olyan kifejezések, mint a "csendőrpofon", vagy a "hárommillió koldus Magyarországa". Nem beszélve a numerus claususról és a mindent átható, intézményes antiszemitizmusról. (A hitleri Németországgal kötött szövetséget sem csak a kényszer szülte, ellenkezőleg: az már jóval a háború előtt kezdődő, mélyen gyökerező, magától értetődő, tudatos választás volt a magyar államhatalom részéről.)
A matróz és a szobafestő
Világosan látható, hogy a jelenlegi magyar hatalom is efféle Horthysta restauráción dolgozik. A cél jól láthatóan az ország elzárása a nyugati világtól, valamint egy tudatlanságban és deprivációban tartott lakosság kinevelése, ami hű kiszolgálója lesz az új hűbéruraknak. Az oktatás lezüllesztése, az európai versenyképesség előfeltételinek (idegen nyelvek és számítástechnika) szint alatt tartása, az árak és fizetések befagyasztása, a diploma helyett a szakiskola erőltetése, az ingyenes egyetemi férőhelyek csökkentése (kiváltképp a jogi és a közgazdasági területen), az iparban a kutatás és fejlesztés helyett az összeszerelő üzemek bővítése, a civil szféra beszántása, valamint az állami ellenőrzés az élet minden területére - ezek mind-mind ez a célt szolgálják. Ennek másik oldala természetesen az új politikai és gazdasági elit bebetonozása, a nemzeti vagyon széthordása baráti zsebekbe, és az új uralkodó réteg kinevelése, ahová a rokoni szálakon kívül legfeljebb feddhetetlen politikai megbízhatóság alapján lehet bekerülni. Orbán Viktor beköltözése a budai várba - ahol utoljára szintén Horthy Miklós és családja lakott - ezen felül tényleg már csak egy szimbolikus, de abban jelentős gesztus.
Nem véletlenül említette Orbán Viktor a másik két politikust. Klebelsberg Kunót például azért, egyrészt azért mert mondatai a Klebelsberg-kastély megnyitóján hangzottak el, másrészt mert ő kultuszminiszterként valóban nagyívű közoktatási reformot hajtott végre - ami azonban csak azt szolgálta, hogy a legalsó réteg minél hatékonyabban láthassa el a neki kirótt feladatokat, és nem azért, hogy át lehessen törni az uralkodó osztálynak fenntartott felsőoktatás falait. (Tehát emiatt sem lehet igaz, hogy a numerus clausus a kiszorult keresztény fiataloknak adott több feljebbjutási lehetőséget.) A másik pedig gróf Bethlen István, aki miniszterelnökként valóban konszolidálta a magyar gazdaságot, de ez a nép terhein nem könnyített, sőt: "választójogi reformjával" az 1920-ban még működő, általános, titkos és egyenlő választási rendszert rombolta szét teljesen.
És ha már a holokauszt is szóba került: hogy Magyarországon a zsidóság megkülönböztetése nem a német megszállással kezdődött, köztudott tény. Hogy Horthy az Auschwitz-jegyzőkönyvek kézhez kapása előtt tudta-e, mi történik az elhurcolt magyar zsidókkal, az már valóban kérdéses. De ha valóban úgy tudta, hogy "csak" dolgozni viszik őket? Ha egy ország polgárait származás alapján kiválogatják és kényszermunkára hurcolják, azon ország államfőjének kötelessége őket minden eszközével megvédeni, nem pedig vasutat és személyzetet biztosítani a célra. Tehát Kovács Zoltánnak abban mindenképpen igaza van, hogy aki Horthy Miklós "érdemeit" nem kezeli a megfelelő helyen, az valóban relativizál. Itt éppen Kovács Zoltán, Orbán Viktor, meg a újfeudális, igazságtalan, egyenlőtlenségeket teremtő és bebetonozó, Horthy Miklóst újraélesztő, jelenlegi politikai elit.
