/A keletnémet mondja: - Egy nép vagyunk!
A nyugatnémet mondja: - Mi is!/
Az önkormányzati választás olyannyira elvonta a figyelmemet, hogy csak ímmel-ámmal figyeltem a német újraegyesítés huszadik évfordulójára. Ma viszont ellátogattam a német zöldek témabeli rendezvényére. Beszélt többek között Dalos György (váltottam is vele pár szót), Jerzy Buzek (az angoltudása neméppen meggyőző egy európai parlamenti házelnöktől), kedvesen eladomázgattak, de új információval nem gazdagodtam. Az egészben a legjobb az volt, hogy lehetett utána kajálni és német lányokkal ismerkedni.
Meg a plakátok is tanulságosak voltak, hogyan is gondolkodnak a németek a saját újraegyesítésükről – és hát eléggé szkeptikusan. Sajnos neten nem találtam belőle, a mobilomról meg nem tudom átrakni. Minden plakát jelmondata a klasszikus „Wir sind ein Volk” volt, a kép meg nem feltétlen ezt erősítette. Például a elöl Mercedes, hátul Trabant autó; vagy amikor a két országot csak egy hanyagul odavarrott nemzetiszín fonal tartja össze; amikor a gyalogos jelzőlámpán a (nálun is használt) nyugati pálcikaember kézen fogva vezeti a kalapjáról jellegzetes keletit; a legsokatmondóbb talán mégis az volt, amin egy fél almát és egy fél körtét varrtak össze fércmunkával – azalatt a „Wir sind ein Volk” valóban elég szarkasztikusan hatott. Pedig így húsz évvel utána tényleg jó lenne már összeforrasztani azt az országot.
Annak pedig külön megvan a maga romantikája, hogy ma meg már október hetedikét, az NDK kikiáltásának az évfordulóját köszönthetjük.