Nagy Ferót számos alkalommal láttam már élőben, leginkább Beatrice-koncerteken, de Orbán Viktort csak egyszer - egészen véletlenül pont Nagy Feró társaságában.
Gyerekkoromban egészen odavoltam Nagy Feróért. Először óvodásként, amikor éjjel-nappal az István a királyt, azon belül is a Nem kell olyan istent rakattam föl állandóan a lemezjátszóra. Cérnahangomon én is együtt kiabáltam a bakelittel, hogy "nem kell, nem kell..." Akkor még nem tudtam, hogy ezt Bródy János azért írta Nagy Ferónak, hogy ő a hasonló szövegű és szellemű Beatrice-szám betiltása ellenére ezt a két szót csakazértis elmondhassa színpadon és lemezen, ahányszor csak akarja.
Aztán később, már kiskamaszként, fölfedeztem magamnak a Bikinit, illetve a zenekar kezdeti, ma már "ős-" előtaggal ellátott formációját. Annak is két megjelent nagylemezét, az 1983-as Hova lett... címűt, majd az 1984-es XX. századi híradót. Nagyon tetszett az elvont humornak és elsőre puszta hülyéskedének tűnő tudatos lázadásnak az a szintje, ami egyszerre volt mélyebb és magasabb annál, mint bármi, amivel addig találkoztam. Korábban (és később) a Beatricében tényleg több volt a fölösleges öncélúskodás, de a '98-as, huszadik születésnapi koncert azért oda tudott ütni. "Azért szar ez az egész világ, mert ti, emberek, szarok vagytok - és én is egy kicsit". (Az öniróniát már akkor a reflexiónak egy olyan magas szintjének gondoltam, amit megérteni, pláne gyakorolni is elég kevesen képesek.) Persze akkoriban már politikailag is kezdtem eszmélni, és láttam, hogy a MIÉP, aminek Nagy Feró a szekerét tolta, erősen távolt áll mindentől, amit én a világról gondolok. De azért néha oda-odatekertem a Pannon Rádióra, főleg a szerda esténkénti kívánságműsorra. "Szita-szita péntek, szerelem csütörtök, ROCKSZERDA!!"
Egyszer aztán, amikor az egyik Ricse-koncerten hallottam azt a számot, hogy "trottyos gatyába bújok, bézbólsatyeszt húzok, hamburgert zabálok a melegfesztiválon", és a végét a "csillagfesztivál" szóval cserélgette, kezdtem rájönni, hogy az állítólagos hírek az általam ismerteknél is vállalhatatlanabb nézeteiről mégiscsak igazak lehetnek, és hogy útjaink előbb-utóbb el fognak válni. Főleg mert az életembe jöttek újabb és másféle kulturális impulzusok, a Beatrice meg zeneileg is egyre szarabbá vált. A Tabánban egyszer-kétszer még megnéztem őket, de a dobok mögött Hirlemann Bertalan helyére Feró fia Hunor került, neki meg az összes számot sikerült egyenként úgy szétvernie, hogy azzal teljesen élvezhetetlenné tette az egészet.
Éppen egy Tabán-fesztiválon esett meg szintén, olyan 2007 körül, de még mindenképpen 2010 előtt, hogy a bejáratot keresve véletlenül a művészbejárónál próbálkoztam. A kerítésen bepillantva láttam meg Nagy Ferót, amint éppen a motorját tisztogatta. Aztán egyszer csak odalépett hozzá Orbán Viktor, akiről nem csak azt nem tudtam, hogy beszélőviszonyban van Nagy Feróval, de nem is értettem, hogy egyáltalán mit keres odabent. Váltottak pár szót, amiből természetesen semmit nem hallottam, de Ferón nagyon látszott, hogy szívesebben foglalkozna a motorjával, és nagyon szeretné már, hogy békén hagyják. Valószínűleg Orbán Viktor is vette a lapot, mert kisvártatva beült a lesötétített kisbuszába, és elhajtatott a rendezvényről.
Azt olvastam, hogy nemrég újra találkoztak.
Fotó: hvg.hu, Túry Gergely
