1. A New York Times idén áprilisban karikatúrát közölt Benjamin Netanjahuról és Dolnald Trumpról, aminek következtében a lapot sokan antiszemitizmussal vádolták. Az izraeli miniszterelnökről amúgy gyakran jelennek meg karikatúrák, amik gyakran hordozzák a háború előtti zsidóellenes gúnyrajzok jegyeit, illetve a zsidóság univerzális jelképét: a Dávid-csillagot. Ám az ilyen rajzok készítői azzal védekeznek: nem vallási szimbólumként használják, hanem Izrael állami jelképeként, ahogy az az ország zászlajában is megtalálható. A NYT mindenesetre levette a kérdéses rajzot, és elnézést kért érte.
A NYT Bibi-karikatúrája és Erdogan mint török ördög.
Magyarországon pedig Recep Tayyip Erdoğan budapesti látogatása alkalmával jelent meg egy olyan rajz, amin a török zászlóban látható félholdat illesztik a török elnök feje mögé, mintha azok ördögi szarvak volnának. A félhold ugyanúgy jelképe az iszlám vallásnak és része Törökország zászlajának, mint ahogy sok más muszlim többségű országénak, mint Tunézia, Azerbajdzsán, Üzbegisztán, Szingapúr, Malajzia, Pakisztán, vagy a Maldív-szigetek. Mindenesetre ha a Dávid-csillag használatát karikatúrákban antiszemitizmusnak tartjuk, akkor - akármennyire is szeretjük vagy nem szeretjük Netanjahut és/vagy Erdoğant - a félhold ilyen alkalmazását sem tekinthetjük másnak, mint nyílt iszlamofóbiának. (Ha viszont elfogadjuk, hogy nem az - mint ahogy ezt Zeév Engelmájer izraeli humorista a Hárecben is megírta - akkor is legyünk tudatában, hogy ezzel viccelni bizony elég vékony jég.)
2. Angela Merkelt, meg úgy általában a német politikusokat a mai napig gyakran szokták otromba módon lenácizni, vagy akár Hitlerhez hasonlítani, leginkább amikor élni kíván nemzetközi politikai befolyásával. Orbán Viktor például 2013. május 17-én, válaszul a német kancellár magyar politikai fejleményeket érintő aggódásainak, ezt mondta a királyi rádióban: "a németek küldtek már lovasságot Magyarországra, tankok formájában jöttek". Talán mondani se kell, hogy ezzel nem csak egy miniszterelnökhöz, de egy kicsit is kulturált, civilizált emberhez méltatlan, otromba bunkóságot követett el.
A Párkocka vitatható rajza, illetve egy másik példa ugyanonnan.
Erdoğan - aki többször és nyíltabban szokta Merkelt nácizni - budapesti látogatása alkalmából megjelentek a vicceskedő párhuzamok a középkori török-magyar háborúkkal (pl. Dugovics Titusszal), mintha a török elnöknek lenne azokhoz bármi köze. Igaz, a törökök az Ottomán Birodalomra dicső múltként emlékeznek, ellentétben a németekkel, akiknek a Harmadik Birodalomhoz való bármilyen hasonlítás súlyos (és egyébként igazságtalan) sértés - azoktól pedig különösen pofátlanság, akik ezt a párhuzamot nagy hangon meg szokták tenni. (Például egy olyan miniszterelnöktől, aki egy, a náci Németországgal szoros baráti viszonyt ápoló kormányzót "kivételes államférfinek" tart.) Szóval bármennyire is elítéljük a népirtó Erdoğant és nem látjuk szívesen hazánkban, figyeljünk a kritika módjára és a kettős mérce elkerülésére.