Mikor? Melyiket?

🌸 I.
📍 1.
Az érdi evangélikus lelkész (nevét inkább nem reklámoznám) megszólalása természetesen felháborított több szempontból is: elsősorban civilizált, értelmes emberként, de még inkább evangélikusként. (Zsidó származású magyarként érdekes módon annyira nem: úgy már megtanultam vállat vonni a mások zsidózásain. Evangélikusként viszont ez az eset az én - tág - közösségemben történt, így nem mehetek el mellette szó nélkül.)

📍 2.
Azt hiszem, nem kell nekem is még egyszer leírnom, hogy amit ő mondott, semmiképpen nem tartozik hozzá az evangélikus valláshoz és keresztény hithez, és természetesen a Magyarországi Evangélikus Egyház köreiben is azonnali felzúdulást keltett. Fabinyi Tamás elnökpüspök azonnal lépett, és bár az ügy gyors lezárást magam is kurtán elintézettnek érzem, az mindenképpen elmondható, hogy az egyház azonnal és több ízben jelezte, hogy az ilyen beszédek és gondolatok nem tolerálhatóak a szervezet keretein belül. Köszönöm Fabinyi Tamás püspök úrnak a gyors és egyértelmű reakciót!

„Halottakat könnyű produkálni. De olyan halottakat, akik esznek, isznak, és úgy tudják befogni a szájukat, mint egy valóságos kadáver, az már nehezebb. De ez az igazi feladat!”

Oktatási tábornok nertárs kiadta a parancsot: szeptembertől tilos a gyerekeknek okostelefont vinni az iskolába, ugyanis az csak elvonja a gyerek figyelmét a tanulástól. Ebben pedig implicite az is benne van, hogy a tábornok úr szerint mit is kell tanítani a gyereknek – vagyis mit nem: az életre való felkészítés például egészen biztosan ilyen. Ugyanis ha a gyerek kilép az iskola buborékjából, ott azonnal körbeveszik a színes-szagos elektronikus eszközök, és az a töméntelen információmennyiség, amit felnőtt fejjel is borzasztó nehéz feldolgozni. A mai magyar oktatáspolitika pedig ahelyett, hogy ezeket az eszközöket éppen, hogy bevonná az oktatásba, inkább kizárja őket. Nehogy a gyerek megtanulja, hogyan is lehet ezeket, illetve az ezekben rejlő lehetőségeket valóban értelmes módon hasznosítani. Nehogy megtanulja az információs szeméthegyek közül kibányászni az önkéntes tanulás és egyéni fejlődés lehetőségét. Nehogy megtanulja, hogyan tud ő úrrá lenni a saját telefonján, és nem fordítva. Ehelyett a kormányzat egy olyan fals és életszerűtlen világot kreál, ahol ezek a cuccok nem is léteznek. Ezzel pedig nem csak megfosztja a gyereket az élethez szükséges, sőt a jövő munkaerőpiacán is hasznosítható ismeretektől, hanem konkrétan hazudik is neki.

Facebookon keltett némi felzúdulást, hogy a március 15-i állami ünnepségen, Orbán Viktor beszéde előtt egy vietnámi (nem kínai) operaénekes adta elő Erkel Ferenc és Egressy Béni Bán bánjából a híres "Hazám, hazám" refrénű nagyáriát. Érdekes módon nem a kormánypárti, hanem éppen a kormányellenes kommentelők körében.

Szerintem abban egyetérthetünk, hogy ha az amúgy tíz éve Magyarországon élő, és magyarul folyékonyan beszélő Ninh Đức Hoàng Long ezt egy ellenzéki ünnepségen tette volna, akár csak tavaly ilyenkor, akkor a jobboldali kommenthad és a nersajtó véleményrovata egyként kiáltottak volna hazaárulást és nemzetgyalázást, meg hogy lám, máris itt egy migráncs, aki már a mi szent operánkat sem szégyelli a szájára venni, lám, még artikulálni sem tud rendesen!

Minden antidemokratikus rendszerben vannak olyan "művészek", akik saját erejükből és tehetségükből nem lennének képesek semmit sem elérni, ezért tudatosan dörgölőznek a hatalomhoz, ami őket (számukra) szerencsés esetben fölkarolja és futtatja, hirdetve a középszerűséget és lojalitást, amivel lám, mennyivel többet el lehet érni, mint valódi tehetséggel és önálló gondolatokkal. (Legutóbb Trill Zsolt kapcsán említettem ezt a típust.)

És vannak olyanok is, akiknek megvan minden tehetségük az egyéni alkotásra, de valami miatt azt fölajánlják a hatalom szolgálatának. Leginkább Szabó István Mephisto című filmjéből (és az annak alapjául szolgáló Klaus Mann-regényből) ismerhetjük ennek a mechanizmusát, az okait, és a következményeit. Az okai rendszerint az, hogy a művész a sikerei ellenére sem érzi magát eléggé megbecsülve, és szeretne már a ranglétrán is följebb lépni egyet. A következménye meg az, hogy az adott művész elveszti a régi varázsát, az autonóm alkotókészségét, és beáll a sorba, gyártani a kurzusműveket. (Magyarországon ma a fő Mephisto talán Vidnyánszky Attila, aki 2010 előtt éppen annak a független színházi szcénának volt az egyik legelismertebb alkotója, amit a hatalom most pont az ő vezetésével csinál ki.)

Egészen véletlenül elém akadt egy kiváló interjú, amit a Metropol újság készített Tarlós István egykori budapesti főpolgármesterrel, a Lánchíd felújításával, meg általában Karácsony Gergellyel kapcsolatban. Ez nagyjából olyan, mintha Matuska Szilvesztert kérdeznék meg az általa elképzelt vasúti fejlesztésekről, éppen ezért a Tarlós-interjúnak is minden sora érték, gyöngyszem, prászlessz. (Persze leginkább csak magát ismételte, korábban volt  már neki sokkal jobb médiateljesítménye is.)

– A háború kitörésének a másnapján eszembe jutott, hogy vajon van-e egyetlen ember Ukrajnában, akinek akár a fejében, akár a szívében megfogalmazódott a kérdés, nem hibásak-e esetleg ők is. Tudom, hogy ez sokak számára nem népszerű álláspont, de általában azok mondanak határozott véleményt a kérdésben, akiknek semmiféle személyes tapasztalatuk nincs, soha egyetlen napot nem töltöttek Ukrajnában, nem ismerik az ottani néplelket és mentalitást – mondta el a beregszászi születésű nagy színész, Trill Zsolt az Origónak adott interjújában.

Mondanom se kell, hogy amikor ezt olvastam, akkor enyhén szólva kinyílt a zsebemben a bicska. Vajon a bucsai színházban lebombázott gyerekek mennyire voltak hibásak? Vagy a tömegsírok áldozatai? Vagy akiknek "csupán" az otthona veszett oda egy orosz rakétától? És mégis, milyen hibát kell ahhoz elkövetni, hogy egy másik ország civil lakossága ellen indított háború bármilyen szinten magyarázható legyen? (Főleg úgy, hogy Trill Zsolt nem az ukrán vezetőket vagy az ukrán politikusokat hibáztatja, hanem az ukránokat, az egyszerű embereket, akiknek most Trill Zsolt szerint bűnbánatot kéne gyakorolniuk, mert Putyin hadserege lerohanta a hazájukat.)

Úgy tűnik, az Eurovíziós Dalverseny ismét fölvette a ritmust, és idén szokatlanul erős mezőnnyel jelentkezett Torinóban. Sajnos elég sok jó szám nem fért így föl sajnos a tízes listára, így Finnországból a Rasmus visszatérése, a nyolcvanas évekbeli bolgár metálzenekar, az öngyilkosságra buzdító görög kislány, a megszokott minőséget hozó örmény énekeslány, a litván Mireille Mathieu, az olasz férfiszerelmi vallomás, vagy az új brit Rocket Man. Az elődöntők már amúgy lementek, a lenti számok közül pedig nem mindegyik került be a ma esti döntőbe, de ez egy saját ízlés alapján összeállított, abszolút szubjektív lista.

Norvégia: Subwoolfer - Give That Wolf a Banana - Elég hangsúlyos kezdés. Azért kap csak egy pontot, mert a zenéje az borzalmas, de a sárga farkasok és a sárga harisnyás élő díszletük mellett nem lehet elmenni. Hogy miért is kell a farkasnak banánt adni, az nem teljesen világos, de valószínűleg ez itt egy nemi aktus metaforája, amiben legalább az egyik tag férfi. A popduó egyébként nagyon félti az inkognitóját, senki nem tudja, ki rejtőzik az álarcok mögött. Talán jobb is így.

Próbáltuk már összefogással, meg anélkül, próbáltuk már közös listával, meg próbáltuk koordinált jelöltállítással, próbáltuk háttérben leboltolva és szavazókkal előválasztva. Próbáltuk Momentummal és anélkül, LMP-vel és anélkül, Jobbikkal és anélkül, Karácsonnyal és anélkül, MZP-vel és anélkül - mégis mindig ugyanaz lett az eredmény. Mint a viccbeli Kohn, amikor a rabbinak panaszolja, hogy döglenek a libái, a rabbi pedig ellátja egy csomó nem működő tanáccsal, majd mikor az össze liba megdöglött, a rabbi csak ennyit mond:

"Kár. Pedig lett volna még pár jó ötletem."

A legutóbbi választás alkalmával már foglalkoztam a demokratikus pártok és a Jobbik összefogásának (akkor még csak) lehetőségéről, és kategorikusan elvetettem. Azóta lefolyt pár köbméter víz a Dunán, és az összefogás is megtörtént, azonban a négy évvel ezelőtti ötlethez képest merőben más tartalommal és formában.

A nagy változás 2018 decemberében, a rabszolgatörvény elleni tüntetéssorozaton következett be: az addig a demokratikus ellenzéktől szeparáltan működő, sőt inkább a Fideszt támogató jobbik megjelent az ellenzéki tüntető között. Elég nagy hátrányban voltak: míg a többiek óta ismerhették egymást, és a tömegben sok régi, akár másik pártból érkező barát üdvözölhette egymást, addig a jobbikosok zárt egységben maradtak. Őket senki nem ismerte, senki nem látta korábban. Nem tudtuk, mennyire bízhatunk meg bennük, egyáltalán mit keresnek ott. Amikor egy-egy politikusuk fölment a színpadra, előre féltünk, hogy mit fog mondani. Ugye nem fogja a régebbről ismert szélsőjobbos dumákat itt elkezdeni, és ezzel lejáratni az egész eseményt? De amikor például Gyüre Csaba vagy az (azóta kilépett) Varga-Damm Andrea mikrofont kaptak, kiderült: nem kell tőlük félni, sőt egészen korrekt és határozott dolgokat lehet tőlük is hallani. A 2019. március 15-i összellenzéki tüntetésen pedig a legtökösebb és leginkább baloldali beszédet maga Jakab Péter mondta.

Jobbikos zászlók a 2019. március 15-i összellenzéki tüntetés első sorában Fotó: Index

"Ha nem Putyin ügynökeként működik Magyarország, akkor természetes, hogy a NATO tagjaként (...) a szövetség keretein belül mindenféle segítséget és támogatást megadhat Ukrajnának. (...) Ha a NATO úgy dönt, akkor akár katonait is." 

- nyilatkozta Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt a Partizánban, a jelenlegi orosz-ukrán háború kapcsán. Igazából ez a minimum, amit egy NATO-tagország miniszterelnöke, vagy miniszterelnökségre készülő politikusa mondhat - mindezt a NER-sajtó természetesen azonnal elferdítette és démonizálta, miszerint ha Márki Zayn múlna, akkor holnap megjelenne a sorozóbizottság minden faluban, és vinné is a gyerekeket a frontra. Ez több ok miatt is hülyeség: egyrészt a katonai segítség nem feltétlen tűzharcot és lövészárkokat jelent. Emlékezzünk az elmúlt harminc év konfliktusaiban szintén szerepet vállaló magyar katonákra, akik - amikor a honi politika éppen nem gerjesztett hasonló feszültségeket - elég hasznos biztosítási és újjáépítési feladatokat láttak el. Afganisztán, Irak - de legjobban talán a délszláv háborúban szolgáló magyarokra voltunk büszkék, leginkább amikor a lerombolt, legendás mostari híd utolsó darabját visszaillesztették a helyére.

Itt a teljes videó, szóban forgó rész 26:20 körültől látható.

Nem, törzsőrkém, a híradóban nem leszel benne, ugyanis a kenyéradóid gondoskodtak róla, hogy a tény, miszerint harmincan megszálltátok az Oltalom Karitatív Egyesület székházát és intézményeit, és hogy nyilvánosan megaláztátok Iványi Gábort, aki egész életében szegényeken és elesetteken segített, mindez ne szerepeljen se az adónkból fenntartott köztévé, se a jelentős csatornák híradójában. Téged viszont a független közvetítőknek köszönhetően így is mindenki láthatott. Élő egyenes adásban néztük végig, ahogy a túlerőd tudatában verbálisan (és kis híján fizikailag is) nekimész egy jelenlévő civilnek. És magának Iványi Gábornak, aki még az esti beszédében is téged, titeket védett - mint Krisztus, aki a kereszten is a gyilkosaiért imádkozott.

Már írtunk itt is korábban a nőket érő savas támadásokról, amikkel az erőszaktevők pár másodperc alatt örökre tönkre teszik áldozatuk külsejét. Az áldozatok pedig legtöbbször nők, akik nem hajlandóak úgy táncolni, ahogy egy-egy adott férfi fütyül, ezért örök életre szóló bosszúban lesz részük. Ezek legtöbbször Indiában, vagy a világ elmaradott részein fordulnak elő, bár Magyarországon is történt már ilyen a XX. században. (Szabó László egyik interjúalanya a 13 bíró emlékezik című kötetből említ is egy ilyen esetet. Kész csoda, hogy nálunk nem történik ilyesmi túl gyakran. Bár amikor egy brutális állat kitépi volt barátnője szemét, az is ugyanez a kategória. Még jó, hogy nálunk mindenféle isztambuli egyezmény nélkül is elég sikeres a nők elleni erőszak elleni küzdelem, mert el se merem képzelni, hogy ha még az se lenne, az hogy nézne ki.)

Idén a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm-Fesztivál vetítette a Tükör című, értékes alkotást olyan indiai nőkről, akik elcsúfított külsővel sem adták föl az életet, ellenkezőleg: annál jobban értékelik és kiélvezik minden pillanatát. Még 13-áig meg lehet nézni online, nagyon ajánlom.

Karácsony Gergely visszalépésével két miniszterelnök-jelölt-jelölt maradt az ellenzéki előválasztás második fordulójában. Hogy ez az egész előválastás dolgo hogy ment, miben adott felemelő újat és esetleg mi volt a csalódás, azt majd egy másik írásban elemezzük ki. Egyelőre induljunk abból ki, hogy

1.a választópolgár úgyis csak az egyéni képviselőre szavaz, amiből mindenhol megvan az egy közös ellenzéki, a miniszterelnököt majd ők választják meg;

2. nem tudhatjuk, hogy ki mennyire tud tavasszal mozgósítani, és kivel mekkora esély van legyőzni a Fideszt és a NER-t - lehet, hogy mindketten, lehet, hogy egyikük se. Fölösleges azt latolgatni, hogy kinek mennyi esélye van nyerni tavasszal - induljunk ki abból, hogy nem csak jelöltet, hanem sokkal inkább miniszterelnököt keresünk.

Pro Dobrev Klára:

• Van nemzetközi politikai tapasztalata,
• meg hazai is, hiszen a férje mellett is rengeteg minden ragadt rá.
• Alapvetően baloldali-liberális emveket vall, régebb óta és erőteljesebben kiáll a nők, LMBTQ emberek, kisebbségek stb. jogaiért.
• Habár a DK nem tagja az Európai Szocialisták Pártjának (PES), egyértelműen hozzá kötődnek leginkább, az EP-ben is az ő frakciójukban ülnek. (Ez persze lehet, hogy csak nekem előny.)
• Ő lehetne Magyarország első női miniszterelnöke.
• Kontra Dobrev Klára:
• Amikor 2010-ben a Fidesz készült megnyerni a választást, akkor kérdezgették tőlem, hogy mitől vagyok benne biztos, hogy Orbán Viktor önkényuralmat akar építeni, hiszen még kormányra se került? Én meg erre elmondtam, hogy ha valakinek van egy saját pártja, amit egyszemélyi központúan, piramisszerűen, abszolút vaskézzel irányít, akkor egészen biztos, hogy egy ország vezetésében sem vall más elveket. És most itt a DK,, ami szintén egyetlen ember köré épül, aki egyszemélyi központúan, vaskézzel irányítja a pártját. (Gyurcsány Ferenc már az előválasztás első ötletekor bejelentette, hogy ha lesz a DK-nak miniszterelnök-jelöltje, akkor őt csakis Dobrev Klárának fogják hívni. Vajon honnan tudja, hogy a pártja hogyan fog dönteni? - kérdeztem már akkor is álnaivan.)
• Ha ehhez hozzáveszem, hogy most az előválasztás alatt is pont ugyanolyan kommunikációs eszközökkel támadták Karácsonyt, vagy ha olvasgatom a DK-fanatikus hívek kommentjeit (egyáltalán a tény, hogy a DK-nak vannak ilyenjei), egyre inkább az az érzésem, hogy ha Dobrev Klára nyer, az se lesz sokkal másabb, mint most. Kétségkívül más lesz és jobb lesz, de nem annyival, mint amit a demokrácia helyreállítása alatt érteni szeretné(n)k.
• Nem beszélve arról, hogy ahogy 2010-ben is már ismertük régebbről Orbán Viktor kormányzási módszereit, arra is emlékszünk, hogy Gy.F. hogyan nullázta le magát az MSZP-ben. Magához akart ragadni minden hatalmat, ő akart mindent irányítani, kormányzaton és párton belül egyránt. Egyre kevesebbet konzultált másokkal, egyre kevésbé igényelte a mögötte állók egyetértését, amitől végül minden szövetségesét elvesztette, és nem maradt más, mint a távozás, amikor már úgyis mindegy volt. Aztán ugye jött az MSZP-ben a visszatérési kísérlete, majd a DK, amiből számomra nem az derül ki, hogy Gy.F. tanult volna egykori hibájából, sőt. Nagyon remélem, hogy Dobrev Klára más tészta, ugyanis egy széles, hatpárti szövetség hamarabb széteshet alatta, mint annak idején Gy.F. alatt az MSZP. De mivel Dobrev Klára most is a DK jelöltje, ami ugyebár Gy.F. pártja, szerintem joggal gyanakodom. (Meg attól is tartok, hogy ezeknek a konfliktusoknak az lesz a végük, sőt tán céljuk is, hogy a DK bedarálja a szövetségeseit, ahogy annak idején Orbán a kisgazdákat meg a többieket.)
• Pro Dobrev 2:
• Bár mind az elmúlt 30 év, mind az elmúlt egy hét tapasztalatai azt mutatják, hogy ha Magyarországon demokraták demokráciát akarnak csinálni, akkor előbb-utóbb saját magukat gáncsolják ki. Lehet, nekünk tényleg egy abszolutista "felvilágosult zsarnokság" lehet a legjobb, amit kaphatunk.
• Pro Márki-Zay:
• Ő az, aki nem Dobrev Klára.
• Lehet, hogy konzervatív elveket vall, de egy hatpárti koalíciót fog vezetni, és ha akarna se tudna föléjük kerekedni. Szóval amit a pártok közösen kihoznak, ő azt hajtaná végre.
• Kontra Márki-Zay:
• Nincs kormányzati tapasztalata, a politikában newcomer. (Ez persze nem feltétlen hátrány, ahogy 1990-ben se volt az.)
• Nem áll mögötte stabil, önálló erő, ami egy koalíciós konfliktushelyzetben hátulról megtámasztaná.
• Őt amolyan modernkori Medgyessynek látom, aki bátan vállalja szürke eminenciás mivoltát, és kívülállását az Orbán-féle vezérelvűségből (aminek a DK-vonal sokkal inkább ellenpontja) - de aligahnem hasonló véget is érne. Sőt Megyó mögött annak idején legalább ott állt az MSZP, de MZP mögött ki állna? A DK úgy megeszi reggelire az első alkalommal, hogy ihaj. (Szerintem még a tavaszt se várják meg vele.)

Nagy Ferót számos alkalommal láttam már élőben, leginkább Beatrice-koncerteken, de Orbán Viktort csak egyszer - egészen véletlenül pont Nagy Feró társaságában.

A fideszes agitprop most pont a Momentumba szállt bele, számon kérve rajtuk, hogy hogyan merészelnek örülni a magyar olimpiai sikereknek, ha annak idején pont a budapesti olimpia ötletének az elvetésével robbantak be a politikába. (Pontosabban "a budapesti olimpia megfúrásával" - olvasható több helyen, mintha a Budapesten rendezendő olimpia máris valamiféle kézzelfogható realitás lett volna.) És hogy ezzel pont azoknak az olimpikonoknak vették el az álmát egy hazai rendezésű olimpiától, akiket most ünnepelni merészelnek. Trombitás Kristóf (egyszer talán már írtam róla) például külön fájlalja, hogy a következő olimpiát Párizs rendezi - hogy miért pont Párizs esik rosszul neki különösen, nem teljesen világos, de remélhetőleg nem valami első világháborús-trianonos bosszúnosztalgia szól belőle, mert az tényleg elég ótvaros lenne. Viszont am igazán ütős: a mondandójának fő tétele az, hogy "nincs bocsánat az ilyen tettekre".

Egyébként semmi baj azzal, ha egy stadiont nemzeti színekbe világítanak. A baj azzal van, hogy ez egyértelműen arra az ötletre válasz, hogy a müncheni Allianz Arénát szivárványszínűre akarták világítani, szóval úgy állítják be, mintha a nemzeti színek a szivárványszín ellentétjei lennének. Ez már csak azért is hülyeség, mert míg az egyik zászló egy (pontosabban több, sőt rengeteg) szexuális közösség jelképe, sőt ma már még inkább a mellettük való kiállás szimbóluma - addig a másik zászló egy országé és egy nemzeté, szóval tök különböző természetű dolgokról van szó. Másrészt kirekesztő, mert azt üzeni, hogy aki nem heteró, vagy kiáll az elfogadásért, az ellentétes azzal, hogy valaki magyar legyen.

Bravó, született egy döntetlen, amit most majd évekig lehet lobogtatni a hazai foci sikerének bizonyítékaként. Persze ez az eredmény is szép, akkor is, ha tudjuk, hogy a franciák ezt nagyon ellazázták, de ne ünnepeltessük magunkat úgy, mintha a végeredmény 1:0 maradt volna, és azt az ifista szintű gólt nem kapjuk be spontán.

Mint ahogy a portugálok ellen is szép volt, hogy 84 percig 0-0 volt az állás, akkor is ha ugyanezzel a portugál csapattal öt éve 3-3-at játszottunk, és kétszer is vezettünk.

A realitás meg továbbra is az, hogy csoportutolsóként fogunk kiesni, ami ebben a csoportban tényleg nem szégyen, de nem is olyan siker, amit ennyire ünnepelni kéne, mint ahogy most a legnagyobb hazaffyak.

2016-ban én is örültem, mert volt minek, most ezt annyira nem érzem. És ezen az se változtat, ha az objektív tények figyelembe vételétől egyeseknek már (megint) nem vagyok elég jó magyar.

A tavalyi elmaradt Eurovíziós Dalverseny után idén ismét megrendezik, a tavalyi tervek szerint a hollandiai Rotterdamban, a tavaly (nem) induló országokkal, akik legtöbbször a tavalyi elő (nem) adókat nevezték újra, ám merőben új dalokkal. Nekünk külön szomorú, hogy évek óta ez az első alkalom, hogy Magyarország nem vesz részt, és még szomorúbb, hogy milyen indokkal. (Bár ha azt vesszük, hogy A dalt idén milyen egy jellegtelen, sablonos, "bűvös négyakkordos" popszám nyerte, talán ez nem is kell akkora baj. Különben nagyon szomorú volt az elmúlt tizenhúsz évben végignézni, hogy a valaha sokszínű, lázadó, eredeti Kardos-Horváth János hogyan vált mára egy besimult, önmagát ismételgető, egykori tehetségét aprópénzre váltó, megfáradt zenemunkássá. De róla majd egy másik cikk fog szólni.

Ráadásul a Magyar Televízió sem adja (ami az elmúlt évek közvetítéseinek színvonala fényében szintén nem kár), de lehet követni élőben az EBU Youtube-csatornáján.

A tavalyi év felhozatala elég középszerű volt, igazából két dalt sikerült kiválasztani, amik megugrották a blogger ingerküszöbét. Egyik az izlandi Daði og Gagnamagnið [Dathi és az Adatmennyiség] együttes Think About Things [Gondolj dolgokra] című vicces funky-száma volt, ami közönségkedvenccé vált, és sokak szerint a verseny legnagyobb esélyese volt. A másik, ami itt a blogban a fődíjat is megnyerte volna, az a belga Hooverphonic zenekartól a Release Me [Engedj el], ami egy lassú, lírai, szakítós szám, egy igen fiatal, mégis hiteles átéléssel éneklő lány előadásával.

Mindkét társaság fellép idén is, ám sajnos a tavalyi szintet egyikőjük se hozza. A belgák ráadásul énekesnőt is váltottak, meg minőségben is jócskán lejjebb adták, nem is szerepelnek az idei listában. Ellenben szerepelnek a következők:

1 point goes for 

Ausztrália: Montaigne - Technicolor [Színes film]

Ami itt a fő különlegesség, azok a nagyon szép hajlítások és az elég nehéz, de kiválóan eltalált hangok. Remek énekesnővel van dolgunk, aki még ezt az aránylag közepes popszámot is egészen élvezhetővé tudja tenni (amit amúgy részben ő írt). A dal nyilvános bemutatója márciusban volt a Sidney-i Pride-on (csak ott más a neve), az itt készült felvétel lett a hivatalos klip. A döntőbe sajnos nem jutott be, így eldőlt, hogy a jövő évi fesztivált egészen biztosan Európában tartják.

A Zalaegerszegi TE-Budafok, járvány miatt zártkapus kiesési rangadó közvetítése közben ez hallatszódott be a mikrofonba, valószínűleg egy operatőrtől:

"A jobb oldalon fölül szurkolnak szurkolók, őket direkt nem mutatom, mert gyülekezési tilalom van még, hogy ne büntessenek érte őket."

Ezt a 444 le is hozta, majd alighanem ennek hatására (de akár az is lehet, hogy ettől függetlenül) a közrend éber őrei meg is indították a megfelelő eljárást. Hogy ebben meddig jutottak, nem tudni, de a ZTE szurkolói egy Facebook-poszttal igyekeztek elrendezni a kérdést:

Petry Zsolt Forrás: Weltfussball.de, nekik meg bizonyára a Hertha.

Az egykori Magyar Nemzet nevét viselő sajtótermékben megjelent egy interjú Petry Zsolt volt válogatott focistával, a berlini Hertha BSC (ma már szintén csak volt) kapusedzőjével. Az interjú nagyobbik, közepesen érdektelen részében a magyar labdarúgásról van szó, majd az utolsó előtti kérdésnél a beszélgetés bizarr fordulatot vesz: szóba kerül Gulácsi Péter, a magyar válogatott jelenlegi kapusa, aki februárban szót emelt a szivárványcsaládok és LMBTQ emberek érdekében. Petry Zsolt először látszólag még meg is dicséri Gulácsit, hogy kiállt az elvei mellett, és előadja, hogy ő, mármint Petry, az ő "nemzeti oldalával" együtt mennyire tiszteli mások véleményét - majd egy száznyolcvan fokos fordulattal mégis inkább ellenzi, merthogy a magyar lakosság többsége ezzel úgysem ért egyet, meg egy sportoló az sportoljon, végezze el a munkáját, és ne nyilvánítgasson itt társadalmi-közéleti véleményeket. Majd a legutolsó alákérdezés után ("Társadalompolitikai kérdésekben van véleménye?") valahogy megváltozik a hozzáállása: ahelyett, hogy következetesen visszautasítaná, hogy sportemberként közéleti kérdésekben megnyilvánuljon, levág egy olyan rasszista és kirekesztő monológot, hogy ihaj. Mindez olyan jól sikerült, hogy a Hertha azonnali hatállyal meg is vált Petry Zsolttól.

A nőnap nem a virágokról és az üres bókokról szól, hanem a női jogokról (vagyis az emberi jogok kiterjesztéséről a nőkre), illetve az arra való figyelemfelhívásra, hogy ezen a téren milyen elmaradásai is vannak még a világ összes társadalmának. Így nőnapi bejegyzésünkben felhívjuk a figyelmet, hogy a magyar slágerzenei élet is sajnos tele van nőket lealacsonyító, kimondottan hímsoviniszta alkotásokkal. Nem feltétlen azért, mert azok alkotói meggyőződéses nőgyűlölők lennének, csupán csak pár évtizede még ezen a téren is más volt a mérce, és ami még dalszövegileg belefért, ma már biztosan kiverné a biztosítékot - sokszor tán azoknál is, akik annak idején megalkották. És itt nem csupán arról van szó, hogy egy férfi lírai én szeretne egy női szereplőhöz kvázi mínuszos közelségbe kerülni, és ennek finoman hangot is ad, hiszen ezt lehet kulturált módon is csinálni. Itt most tényleg a kifejezetten bunkó, nőket lealacsonyító, zaklatást pozitívan bemutató, az erőszaktevőt mártirizáló dalszövegekből jöjjön egy évek alatt összeállított, és így is folyamatosan bővülő egyveleg.

Zámbó Jimmy: Egy jó asszony mindent megbocsát (1994) - Talán ez igényli a legkevesebb magyarázatot, főleg mióta Puzsér Róbert (tán utolsó tiszta pillanatában) jól kielemezte: ez egy éjszakai párkapcsolati bántalmazás krónikája, amiben a férfi főhős a felelősséget így is az asszonyra tolja, őt állítva be bűnösnek, ha nem bocsátja meg azonnal a "rá nem vigyázást". Az áldozathibáztatásnak egy különösen gusztustalan formája.

Kedves András!

A Momentum sikereit látva sokan elfelejtenek, tán nem is érzékelik, hogy a jelenlegi, aránylag népszerű és erős párt sikere mögött a te pártelnöki munkádnak is nagy szerepe van.  Pártépítésben minden bizonnyal nagyon penge vagy, viszont a személyeddel kifelé egyáltalán nem keltesz jó benyomást: borzasztóan arrogáns és konfrontatív vagy - márpedig aki egy ilyen szerteágazó pártszövetségnek akar a közös jelöltje lenni, plusz aki az egész ország széttagozódásán segíteni akar, az nem lehet arrogáns és konfrontatív.

Idegesít még valakit ez az állami hirdetés a köztévében (amiből és szigorúan csak az M4-et nézem, a meccs miatt), amiben riporterek magyarázzák el az anyjuknak, hogy hogyan kell regisztrálni az oltásra? Aki ezek szerint mindegyiküknek ugyanaz a nő - ezek szerint ők mind rokonai egymásnak, így pedig már érthető, hogyan kapták ezt a munkát.

Szóval anyuka felhívja őket, külön külön mindegyiküket, azt is gondosan munkaidőben, ők pedig azonnal föl is veszik:

- Szeretnék regisztrálni a koronavírus ellen védőoltásra, hogy még száz évig segíthessek nektek.

Orbán Viktor bejelentette, hogy 2022. január 1-étől a 25 év alattiak jövedelme személyi jövedelemadó-mentes lesz.

Micsoda véletlen, pont a választás előtt két-három hónappal... Ám az sajnos nem derül ki, hogy ez azt jelenti-e, hogy

1. 25 év alatti munkavállalók megkapják-e zsebbe az szja-juk összegét is, vagy azt, hogy
2. a munkaadóknak nem kell utánuk befizetni, ezzel ösztönözve, hogy minél több fiatalt alkalmazzanak.

Mindkét esettel van baj. Az a. esetén a piaci munkaadók nyilván a bruttó bért fogják az új helyzethez igazítani, és nem fognak az első munkahelyesek kezébe több pénzt adni, mint az idősebb, régebb óta ott dolgozó, családos alkalmazottaiéba. Az állami munkahelyeken meg eleve a közalkalmazotti (vagy köztisztviselői, kormánytisztviselői, honvédségi, egyenruhás állományi, stb.) bértábla a mérvadó. Ezeket se véletlenül úgy alkották meg, hogy a fizetés a szolgálati jogviszony idejével arányosan emelkedjen. Egy szóban forgó intézkedés ezt teljesen felrúgná, és szintén csak növelné a feszültséget a munkahelyen a fiatal és az idősebb kollégák között.

Dr. Karikó Katalin portréja a BioNTech honlapján

Orbán Viktor vasárnap a királyi rádióban ezt mondotta a Pfizer és BioNTech gyógyszergyárak által közösen kifejlesztett, koronavírus elleni vakcináról:

"Ez egy magyar vakcina, amerikai pénz és magyar ész van benne. Büszkék lehetünk a tudós asszonyra, aki egy kisújszállási asszonyság egyébként, mint megtudtam."

Utóbbi alatt Dr. Karikó Katalin gyógyszerész professzorra gondolt, aki az említett kedves nagykunsági kisvárosból jutott el az Egyesült Államokba, majd Németországba, és lett a védőoltást előállító csapat vezető tudósa, nem mellékesen pedig a BioNTech alelnöke. Orbán Viktornak ehhez képest sikerült róla a neve megemlítése nélkül, csak úgy érintőlegesen nyilatkoznia, rá "asszonyság"-ként hivatkozva.