Több nap telt el a szörnyűség óta, de még mindig nem fér a fejembe, hogy egy ember, aki ennyire a közösségért él, van célja, víziója a világról és objektív helye benne - azzal hogy történhet ilyesmi? És akkor honnan lehetünk biztosak, hogy ez nem történik meg egyszer csak bármelyikünkkel, vagy bármelyik ismerősünkkel?
Pedig még aznap este is szóba kerültél közöttünk. Egy társasággal ültünk, és elmeséltem nekik első komolyabb találkozásunkat, amikor az egyik Pride-felvonulás előtt szervezői eligazítást tartottál, és a lényegi rész után, már a laza beszélgetés közben föltetted a kérdés futólag: "van itt, aki heteró?" Bár a korábbi években több straight segítő jött Pride-ra, most csak az én kezem volt fönn. Csak egy kedves ismerősöm csatlakozott, hogy ne érezzem magam egyedül. Akkor egy pár másodperc alatt megtanultam, hogy milyen valahol kisebbségben lenni - és milyen az, amikor éppen én vagyok az, akivel mások szolidarítanak. Pont amit LMBTQ embertársainknak nap mint nap át kell élniük. Ez olyasmi, amit mindenkinek meg kéne tapasztalna legalább egyszer az életben, és hogy nekem ebben részem lehetett - hacsak pár percig is - azt Neked köszönhetem. És nem bánom. Azt se, hogy szivárdából mindenkinek nagy jutott, csak nekem kicsi, és - bár az eszemmel elhittem, hogy ez csak a véletlen műve volt - akkor azon kattogtam, hogy nem csak azért kaptam kicsit, mert én más vagyok, mint a többiek? De másnap, a Művész moziban személyesen jöttél oda hozzám és tűzted az ingemre a nagy szivárdát - azóta is őrzöm, a kék fejű gombostűvel együtt. Sajnos nem ismertelek olyan jól és ezen sajnos már nem is lesz alkalmam változtatni. De nekem az a két nap remek iskola és tapasztalat volt, ami közelebb vitt a világ megértéséhez. Köszönöm.
(A HVG fotósa is ezt a szivárdát kapta lencsevégre.)
Bevallom, olykor lelkiismeret-furdalásom is volt, hogy nem csatlakozom jobban az akcióidhoz. De mindenképpen tiszteltelek és csodáltalak azért, hogy egyszerre több helyen vagy ott, és hogy az LMBTQ-aktivizmusodat kiterjesztetted a szabadságjogokért és demokráciáért folytatott harccá, miközben abból sem csináltál problémát, hogy egyszerre legyél jelen a civil- és a pártpolitikában. Mert Te tettél le annyit az asztalra, hogy mindenhol hiteles legyél. Hidd el, óriási jövőd lett volna még ennek az országnak a közéletében, de rövid életed alatt is hagytál itt annyi nyomot magadról, hogy az szellemi örökségként mi is tovább tudjuk vinni.
Eszembe jut egy másik esemény: a 2011-es "ribiséta" (slutwalk) a nőket érő erőszak ellen, amikor is egy riporter odament hozzád és megkérdezte, hogy szoktad-e bámulni a nők mellét. Te pedig erre csak annyit válaszoltál: "meleg vagyok". (Lenti videón 1:55-től) De ezt olyan természetes lazasággal mondtad, amilyet médiában korábban senkitől nem tapasztaltam, és azóta se nagyon. A világ megváltoztatásához is a leghitelesebben járultál hozzá: példát mutattál. Minden túlzás nélkül merem állítani, hogy nélküled ez az ország most nem itt (még itt se) tartana. Oroszlánrészed volt a Pride működtetésében, tehát amit a mozgalom az elmúlt két-három-öt évben elért (például hogy már egyre több helyen ciki a homofóbia), az Neked személyesen is köszönhető. Mint ahogy az is, hogy ma létezik szemmel látható és aktívan megjelenő demokratikus ellenzék. És még annyi minden volt, ahol tevékenyen, sőt: ötletadóként ott voltál, amit aktívan formáltál és amivel megmozdítottál valamit.
Legutoljára múlt kedden találkoztunk a Lánchídon. Hátranézve, futólag köszöntünk egymásnak, a aztán elsodort a tömeg. Ez a nézés fog bennem megmaradni utolsó emléknek Rólad. Ezek után egy megmozdulás sem lesz teljesen vidám, hiszen te borzasztóan fogsz hiányozni mindegyikről. Pótolni nem tudunk, de igyekszünk továbbvinni a céljadat és ügyeidet, hogy odaátról is büszke lehess ránk. Addig is vigyázz magadra, jó utat, Milán!
Milán 1:55-től