„Halottakat könnyű produkálni. De olyan halottakat, akik esznek, isznak, és úgy tudják befogni a szájukat, mint egy valóságos kadáver, az már nehezebb. De ez az igazi feladat!”
Oktatási tábornok nertárs kiadta a parancsot: szeptembertől tilos a gyerekeknek okostelefont vinni az iskolába, ugyanis az csak elvonja a gyerek figyelmét a tanulástól. Ebben pedig implicite az is benne van, hogy a tábornok úr szerint mit is kell tanítani a gyereknek – vagyis mit nem: az életre való felkészítés például egészen biztosan ilyen. Ugyanis ha a gyerek kilép az iskola buborékjából, ott azonnal körbeveszik a színes-szagos elektronikus eszközök, és az a töméntelen információmennyiség, amit felnőtt fejjel is borzasztó nehéz feldolgozni. A mai magyar oktatáspolitika pedig ahelyett, hogy ezeket az eszközöket éppen, hogy bevonná az oktatásba, inkább kizárja őket. Nehogy a gyerek megtanulja, hogyan is lehet ezeket, illetve az ezekben rejlő lehetőségeket valóban értelmes módon hasznosítani. Nehogy megtanulja az információs szeméthegyek közül kibányászni az önkéntes tanulás és egyéni fejlődés lehetőségét. Nehogy megtanulja, hogyan tud ő úrrá lenni a saját telefonján, és nem fordítva. Ehelyett a kormányzat egy olyan fals és életszerűtlen világot kreál, ahol ezek a cuccok nem is léteznek. Ezzel pedig nem csak megfosztja a gyereket az élethez szükséges, sőt a jövő munkaerőpiacán is hasznosítható ismeretektől, hanem konkrétan hazudik is neki.
A közoktatás lezüllesztése nem véletlenül prioritása a NER-nek. Hiszen az okos, értelmes, nyitott, tájékozott, talpraesett, önállóan gondolkodni és cselekedni képes emberek csak veszélyeztetik a Fidesz hatalmát. Nem csoda, hogy az elmúlt években kirúgott tanárok rendszerint olyan pedagógusok voltak, akik modern, használható ismereteket és saját gondolkodásmódot akartak átadni a diákoknak – amivel természetesen szembementek a tábornoki koncepcióval. Nem utolsósorban pedig magatartásukkal is azt üzenték a fiataloknak, hogy ki lehet, sőt ki kell állni önmagukért és társaikért, és szembe lehet szegülni a hatalom öklével. Ez pedig a legveszélyesebb, amivel ez a hatalom szembesülhet. Tanulják hát meg tanárok, diákok egyaránt, hogy akinek jár a szája, az megütheti a bokáját és egyéb testrészeit.
Ez a hatalom az Endre bácsik hatalma, akik kedvükre élhetnek vissza a rájuk bízott gyermekek testével és lelkével. Ez a hatalom a Tibor bácsik hatalma, akik simán felrúghatják a szintén rájuk bízott kisgyerekeket, visszaélve hierarchikus és persze fizikai fölényükkel. Mert nehogy azt higgyük, hogy ezek elszigetelt esetek. Az ország tele van még Endre bácsikkal és Tibor bácsikkal, akiknek a tettük rejtve marad, mert senki nem mer szólni, sokszor nincs is kinek szólni, és a térfigyelő kamerák sem veszik őket véletlenül. (Vagy ha igen, nem biztos, hogy a másik oldalon ülő biztonságinak annyira helyén van az esze és az erkölcsi érzéke, mint a szolnoki kalandpark alkalmazottainak. Lehet, hogy ő sem szól senkinek, hiszen nem az ő dolga, semmi köze hozzá, vagy hatalmas „békepártiságából” kifolyólag nem ártja magát olyan dolgokba, amikből kényelmesen-közönyösen ki is maradhat.)
Endre bácsi és Tibor bácsi esete tehát rendszerszintű problémák kitüremkedései. Így hiába hangzik el egy-egy őszintétlen bocsánatkérés (Tibor bácsi éppen a spanyolországi nyaralásáról üzent haza), meg pár demonstratív felháborodás és lefokozás, átfogó vizsgálatok valahogy mégsem indulnak ezen ügyek mentén. Sőt mi több, ez a két köztörvényes turha gyorsan megtalálta szövetségeseit a Fideszben. Előbbinek Balog Zoltán sietett a segítségére, mert szerinte a bíróság ártatlanul ítélte el a pedofil bűncselekmény vádlottját, aki fenyegetéssel vett rá nemi erőszakon átesett gyerekeket vallomásuk visszavonására – utóbbinak pedig (a korábban saját alkalmazottjával kegyetlenkedő) Pócs János jászberényi fideszes országgyűlési képviselő, aki minden bizonnyal régóta jóban van a szintén jászberényi és szintén büszke fideszes Tibor bácsival. Ja és közben az is kiderült, hogy Tibor bácsi szép állami plecsniket is kapott ettől a hatalomtól, miközben rendszeresen bántalmazta tanítványait.
Ebben a történetben sok megdöbbentő elem van, de számomra az egyik mindenképpen az, hogy a felrúgott kisgyerek meg volt róla győződve, hogy ő azt a „büntetést” jogosan kapta. Pont ahogy Pócs János korábbi alkalmazottja (közmunkása?), aki szintén elhitte, hogy a képviselő még egy kemencébe is bezárhatja. Talán emlékszünk a főnyilast alakító Latinovits Zoltán monológjára Az ötödik pecsétből:*
„Tanulják meg, hogy nekik semmit sem szabad, magának meg mindent. [De] amíg az önérzetnek nyoma van bennük, addig hiába veri a félelmet agyuk tekervényeibe. Meg kell utáltatni őket önmaguk előtt.”
Endre bácsi és Tibor bácsi pont ugyanazt tették, mint amit kormány tesz a komplett magyar lakossággal, lassan másfél évtizede. A rábízott hatalommal és bizalommal visszaélve gyakorlatilag azt művel a társadalommal, felnőttekkel és gyerekekkel egyaránt, amit nem szégyell. (Vagyis bármit és mindent.) Amint meg valaki túl önérzetes lesz, akkor a hatalom gondoskodik róla, hogy ne sokáig legyen az. Ne legyen meg benne a megfelelő öntudatosság, ismeretanyag, meg egyáltalán semmi, amitől az egyszerű kisember magát a hatalmon lévőknél többnek, jobbnak, vagy alkalmasabbnak érezheti. Lehetőleg a saját elektromos eszközeit se tudja rendesen használni, mert még okosabb lesz a tábornok nertársnál - a mindenható fővezérről nem is beszélve.
„Halottakat könnyű produkálni. De olyan halottakat, akik esznek, isznak, és úgy tudják befogni a szájukat, mint egy valóságos kadáver, az már nehezebb. De ez az igazi feladat!”
*A film alapjául szolgáló regény Sánta Ferenc műve. Azért idéztem mégis a filmből, mert abban ezek a gondolatok rövidebben és jobban idézhetően hangzanak el. Aki az eredetire is kíváncsi, itt megtalálja.
