Egy kis felhomályosító széljobbereknek: a Saul fia NEM a holokausztról szól. Bár még jómagam sem látam, azért azt lehet tudni: nem egy színes-szagos-szélesvásznú filmeposz, aminek célja a holokausztról való, audiovizuális ismeretterjesztés. Arra ott van a Pázmány, aminek a kötelező holokauszt-oktatásán felháborodók bizonyították be a legjobban, hogy valóban szükség van a téma oktatására. Csak mondjuk nem egyetemi szinten, sőt elvileg a középiskolai történelem érettségin a szükséges ismereteket már mindenkinek el kell sajátítania, akit később a felsőoktatásba engednek. Szóval itt általában az oktatással vannak óriási bajok, illetve azzal a közvélekedéssel, ami szerint a holokauszt a zsidók ügye, amiről jófejségből megemlékezünk, csak ne vigyük túlzásba - ahelyett, hogy a legsúlyosabb nemzeti tragédiánkként tartanánk számon, ami az összmagyarság ügye, származástól és pártállástól függetlenül. (Márcsak azért sem jó a túl sok emlékezés, mert akkor a köztudatba beivódik, hogy az olcsó populizmus és uszítgatás milyen következményekhez vezethet, márpedig az megcsappanthatja egyes mai pártok és politikusok népszerűségét.)
Visszatérve a Saul fiára: ez a film nem a holokausztról szól. Nem egy történelemóra, ahol a nézőnek pluszegyedszer a szájába rágják a hetven-egynéhány évvel ezelőtti borzalmakat. Akinek ez eddig kimaradt az alapműveltségéből, nem most fogja bepótolni. A Saul fia egy fiktív történet, aminek cselekménye a holokauszt idején és közvetlen színhelyén játszódik. Konkrétan amit a film sztorijáról tudni lehet: Saul Auschwitz-i fogoly, a Sonderkommando tagja, azaz többek között az ő dolga a holttestek kipakolása a gázkamrákból és az eltemetésük, mígnem egyszer a testek között a saját kisfiáéra nem talál. Ez indítja el a lavinát, aminek hátteréül bizonyára okkal választották az emberiség egyik legnagyobb és legsúlyosabb tragédiáját. Nemes-Jeles László műve mindenesetre elég jól sikerült, legalábbis a Cannes-i zsűri szerint mindenképp.
Dörner György elég régi motoros a színpad világában, olyannyira, hogy most egy egész színház igazgatója. Tehát ha valakinek, neki aztán tudnia kell, mi a különbség valóság és absztrakció között. (Biztos van erre valamilyen még pontosabb színházi szakszó, hozzáértő kommentek velkámoltatnak.) A Saul fia történetét is alighanem el lehetne helyezni egy másik népirtás (Ruanda, Kambodzsa, törökországi örmények, amerikai őslakosok) keretei között is, bár a Sonderkommando elég speciális intézmény volt. Sőt bizonyára a 907-es pozsonyi csatába is lehetne olyan emberi konfliktust helyezni, aminek a hatására a filmről kijövők alig tudnak megszólalni, mint ahogy az a Saul fia esetében történt. A lehetőség tehát adott Dörner György, vagy bárki más előtt is. (A pozsonyi csata azért is hasznos téma, mert bizonyítja: a Kárpát-medence nem valamiféle isteni elrendeltetés miatt állt ezer éven keresztül magyar fennhatóság alatt, hanem sok kemény csata és hadi akció eredményeként - mielőtt a meghódított területeken egy darab magyar is lakott volna. Ezen mérce szerint pedig Trianon is simán elszámolható első világháborús veszteségként, a Felvidék elcsatolása pedig sima antant-csehszlovák katonai sikerként. Na erről csináljon valaki filmet, hajrá.)
Szerencsére magyar történelmi díszletek között is készültek remek filmek, amik egy-egy koron vagy eseményen keresztül tudtak valami érdekeset és fejbevágót bemutatni. Hogy mást ne mondjuk: a szintén Cannes-ban bemutatott és most ötvenedik évforduló alkalmából újravetített Szegénylegények, ami egy reformkori börtönben ábrázolja az '56 utáni megtorlásokat és a kádári (vagy bármelyik diktatórikus) hatalom aljas természetét. Tehát az sem a XIX. századi börtönviszonyokat hivatott bemutatni, mint ahogy a későbbi '48-as filmek is valójában '56-ról szóltak. De sem a Szegénylegények, sem a Saul fia nem azoknak készült, akik szerint a metafora egy bevándorlók által behurcolt, fertőző betegség, és történelmi alkotás címén csupán álromantikus, hazaffyas hőskölteményeket várnak, ahol a magyarok a jók, és mindenki más meg a rossz. Csak azt szomorú látni, hogy élnek ebben az országban egykor tehetséges művészek, akik némi politikai szerepért cserébe látatlanban lehúznak egy filmet, közben úgy csinálnak, mintha nem tudnák magukról, hogy hülyeséget beszélnek. Legalábbis én még bízom benne, hogy valójában, valahol mélyen tudják.
A Saul fia hivatalos magyarországi bemutatójára június 11-én kerül sor.
