A szovjet hősi emlékmű és a "hatékonyan" eltávolított sarló-kalapács Szófiában.

Három éve volt szerencsém eljutni Szófiába. Aranyos hely, bár pompájában és látványosságaiban nem mérhető Budapesthez. Az 1878-ban elnyert bolgár függetlenség után tették meg fővárossá, majd ezután tervezték és építették át valóban annak. Így készült is egy szép belvárosi része, parlamenttel, hivatali negyeddel, operaházzal, egyetemmel, múzeummal, mauzóleummal, közparkkal, majd ezt bővítették az évtizedek során központi pártszékházzal, meg egy ma is álló, monumentális szovjet hősi emlékművel. (Különösen aranyos, ahogy a Sztálin-barokk stílusú, egykori pártszékházról a rendszerváltáskor leverték az óriási sarló-kalapácsot. Így annak a helyén most egy óriási, sarló-kalapács alakú folt díszeleg, ami mindjárt mennyivel más.) Ez az egész körülbelül egy óra alatt körbe is járható. A lényeg, hogy az egész városról ordít a precíz megtervezettség steril és illúzióromboló érzése. 

Vele szemben Budapest egy több évszázados szerves fejlődés során lett Magyarország és a Kárpát-medence fővárosa. Eleve Pest, Buda és Óbuda történelmi korokon átívelő szimbiózisa mindig megadta az irányt az egyszerre külön és együtt történő fejlődésnek, ami a szükségszerű, 1873-as egyesüléshez vezetett. A budai oldalon először a vár épült meg a tatárjárás után, majd az ezután köré épült település lett az új Buda, az addigi Buda meg kapta az Óbuda nevet. Pest akkor még egy kis halászfalu volt, a későbbi növekedése során pedig a városfala mentén építették meg a mai Kiskörutat. Az Országház és Nagykörút már gondos tervezés eredményeként épültek, ám akkor már gondosan figyeltek, hogy illeszkedjenek a már eleve meglévő városszerkezetbe. Ez Budapest nagy előnye, hogy nem minden egy tömbbe van beba52va a város közepébe, hanem az ember bármerre megy, mindig talál érdekességet, látnivalót, múzeumot, színházat, látképet. (Na jó, a Nagykörút bizonyos szakaszain azért nem árt vigyázni, különben a gyanútlan turista seperc alatt a Szigony-Práter sarkán találhatja magát.) Röviden ezért teljesen hülyeség ezt az imidzset és városképet lerombolni, hogy mindent egy helyre csuszpájzoljunk be, pláne a főváros legnagyobb közparkjába. Inkább örülni kéne, hogy Budapesten ennek az ellenkezője az adott. 

Az is a történelem szerves fejlődésének a része, hogy az egykori úri világ, a feudalizmus jelképének számító ahisztokhata kastélyok, sőt maga a Budai vár ma már nem a helyi hatalmasságokat szolgálják ki, hanem a népet, vagy modernebb nevén: a közt. A vidéki nemesi kastélyokban ma legtöbbször iskolák, kollégiumok, öregotthonok, nevelőintézetek, vagy más szociális intézmények működnek, a várban pedig múzeum, galéria, könyvtár, levéltár, kirándulóhely. A Magyar Nemzeti Galériának direkt előnye, hogy a lehető legjobb helyről hirdetheti az aktuális kiállítását, ezzel egyidőben hirdetve a magyar kulturális élet jelenlegi állását is.

Demokrácia, kultúra, kirándulás, zöld: ezek nem mindenki számára jelentenek értéket. Ami még nem feltétlen baj, de attól még nem kéne tönkretenni mindent, ami az elmúlt hetven, százötven, ezer évben fölépült, csak mert az aktuális hatalom nagyúri passziója úgy tartja. Volt már hasonló kor, amikor hozzá nem értő káderértelmiségiek vették kezükbe a város(sz)építést, azzal a meggyőződéssel, hogy ők az elképzelhető legtökéletesebb rendszer letéteményesei, és az ideológiai meggyőződés automatikusan pótol minden más szakmai és elméleti tudást. Nem baj, ha fittyet hánynak a helyi hagyományokra, sutba vágnak minden esztétikai érzéket, és szétverik a városképet. Ma is láthatóak ilyen szörnyszülöttek Budapesten. A két legocsmányabb talán a lánchídi alagútnál álló OTP-toronyház, illetve a Bazilikával szembeni azbesztkocka. Meg az a szintén betonból tervezett politikai rendszer, amit hasonló meggyőződéssel tartottak fenn negyven évig, még ha időközben olykor finomítottak is rajta. (És akkor már azt is meg lehet nézni, hogy a Horthy-korszakban milyen tervek készültek Budapest átépítésére. A háború befejeztével Budapest nem csak az amerikai bombázóktól menekült meg.)

 Fertelmek, ha zengenek: a Bazilika és az Alagút környezetének elcsúfítói. (fotó: Google Maps)

Aztán azon lehet agyalni, hogy ezeket az építészeti borzalmakat, és velük ezeket az idejétmúlt, destruktív berögződéseket miért nem sikerült húsz év alatt sem eltakarítani - de most már mindegy. Ismét itt vannak, akik nem bírják elviselni, ha valami nélkülük is jól működik, és nem az ő nevüket dicséri. Az egyén, közösség és társadalom életébe csak szükség esetén és a szükséges mértékben beavatkozó, liberális állam a múlté. A büszke illiberális államnak be kell nyomulnia minden zugba, a vezetőinek meg feltétlen ott kell hagyniuk a kéznyomukat mindenhol: akár egy műemlék elbontásánál, akár egy park beépítésénél, akár egy váll eltörésénél. A lényeg, hogy ilyenkor mindent mentesít a magasabb, sőt mindenek felett álló cél. (Még akkor is, ha éppen a főváros szétverését kell mentegetni, akár 2006-ról, akár 2016-ról van szó.) Aki pedig a magasztos céllal szemben kritikával él, az ellenség, idegen ügynök, és megérdemli az eltiprást. Eltiprói munkakörre úgyis mindig borítékolható a túljelentkezés.

A leendő új Nemzeti Galéria. Állítólag pont ez kell a Városligetbe. forrás: MNO

Persze amellett is lehet érvelni, hogy a beépítés csak három épületet jelent, azt is korábbi épületek helyére, tehát zöldterületből csak annyival lesz kevesebb, mint amennyivel az új épületek nagyobbak, de egyébként az egész qrrva jól fog utána kinézni. A jelenlegi terveket nézve akár még ez is védhető érv, ízlésen meg kár vitatkozni. (A tiltakozóknak sem az épületek esztétikai minőségével van gondjuk, hanem a tervezett helyükkel és méretükkel.) De a módszer, ahogy ezt a hatalom keresztülviszi, állatias fairtással, a lakosság emberszámba se vételével, nyílt politikai és fizikai erőszakot alkalmazva - mindez teljességgel elfogadhatatlan, és nem legitimálhatja semmilyen művészeti érték. És arra sincs semmi biztosíték, hogy tényleg az és úgy épül meg, mint ahogy azt belengették. Nem beszélve arról, hogy ugyanennek a projektnek a másik fele Orbán Viktor gusztustalan várba költözése, ami - a foci mellett - egy újabb szimbólum: az ő hosszú távra tervezett egyeduralmáé. (Nota bene: a 2002-re felújított Sándor-palota eredetileg is Orbán Viktor miniszterelnöki rezidenciája lett volna, csak mire bebútorozhatott volna, addigra már Medgyessy Péter lett az új kormányfő. Ő meg inkább múzeumot szeretett volna belőle csinálni, ám mivel ez ismét csak óriási kiadásokat jelentett volna, inkább jött a konszenzusos ötlet, hogy inkább a köztársasági elnök lakjon benne.)

Mindazonáltal lehet, hogy egyik-másik falusi főteret még egy ipari giccs szökőkút is feldob, de Budapest nem ez a kategória. Itt nincs szükség erőltetett múzeumi negyedre, hatalmaskodó nagyurak által elfoglalt várra, eldózerolt zöldterületekre, sem letérkövezett Kossuth térre, sem adópénzekből remekül élő, baráti vállalkozókra, sem államilag alkalmazott kopasz verőemberekre, sem őket és közös gazdáikat védő fakabátokra, sem megbízatásukat félreértelmező politikusokra, akiknek fogalmuk nincs, miről szól a demokrácia, Európa, az európai Magyarország és az európai magyar Budapest.