Most vasárnap (magyar idő szerint hétfő hajnalban) kerül sor a 2010-es Oscar-díjak átadására. Újdonság, hogy idén a 'legjobb film' kategóriában öt helyett tíz film került be - bár a kínálatot látva nem biztos, hogy a verseny így kiélezettebb lesz. Legjobb, ha megnézzük, miből is lehet válogatni.
127 óra (127 Hours) - Kifejezetten kellemetlen szitu, ha az ember (aki James Franco) kanyont mászik, majd beleesik egy szűk, ám mély szakadékba, és még a keze is kő közé szorul. Ha van még egy kevés víz, egy videókamera és jó adag kitartás, akkor még lehet reménykedni, de ha nincs más, hát fogni kell a kisbicskát és.. Szerencsére a néző nem ítéltetik arra, hogy az öt nap szenvedést másfél órába sűrítve, töményen kapja meg. Sokkal inkább kap egy Szakafander és pillangó-variációt: ha az ember be van zárva saját magába, akkor is ott vannak a gondolatai és emlékei, amik segítenek az őrület elkerülésében.
A király beszéde (The Speech of the King) - Színes-szagos történelmi tabló, mely egyben a figyelmet is felhívja társadalmunk egy jelentős hendikeppelt csoportjára: a dadogókra. Őket még ma is sokszor szefósnak nézik, hát még hetven évvel ezelőtt. Ám ha az ember éppen VI. György (Colin Firth), a brit világbirodalom uralkodója, akkor ezt a luxust nem engedheti meg magának. Ahogy főhősünk személyiségfejlődése halad előre, úgy az egyszeri nézőnek is szigorúan monoton emelkedik az önbizalma, a csilivili kosztümös filmek kedvelőit meg alapból seperc alatt elbűvöli.
Fekete hattyú (Black Swan) - Natalie Portman előtt rengeteg szerep áll még, de az biztos, hogy ez mindig ott lesz a topban. A hattyúk tava története átültetve egy balerinára, ahol a fehér hattyú az ő addigi, egészségtelenül ártatlan énje, a fekete pedig az érzelmei és indulatai világa, amit meg kell magában találnia, hogy megszerezze álmai szerepét. Valami fantasztikus, ahogy törékeny testével uralja a vásznat és zavarba ejti a nézőt minden mozdulatával. De őrajta kívül is tele van iszonyatosan jó ambivalens karakterekkel és színészekkel (Vincent Cassel, Barbara Hershey, Mila Kunis (tudjátok, a Family Guyból)). Nem lehet elmondani, látni kell. (Legjobb színésznőnek és legjobb filmnek járó Oscar kipipálva.)
Eredet (Inception) - "Ezt a kusza marhaságot meg ki találta ki?" - kérdezi a néző az első órában, majd aztán összeállt a kép, hogy a végére megint pont ide lyukadjon ki. Túlbonyolított összevisszaság az egész, így amikor a végén jön az a bizonyos csavar, akkor még csak a sztorit rakja magában össze a néző, majd hirtelen rájön: ennél közhelyesebb végződése a Barátok közt 629356789439534896374. epizódjának se lehetne. Leonardo Di Caprio hozza a Viharsziget kettőt, az alaptémát meg már az Emlékmásban, a Mátrixban és ezer másik filmben is már ellőtték. Mindegy, azért egyesti szórakozásnak megtette.
The Fighter - A harcos - Harmadosztályú bokszoló próbál kitörni bátyja árnyékából, anyja féltő gondoskodásából és a teljes ismeretlenségből. Erre a lehetősége meg is lenne, csak úgy kéne véghez vinni, hogy a családdal is megmaradjon a jó viszony. Mark Wahlberg szokás szerint csak bambul. Az egyetlen, aki csinál is valamit a filmben, az Christian Bale, de ezt beválogatni a legjobb tízbe mindenképpen túlzás volt. Nyerünk kis bepillantást a nagy, amerikai anyagi-szellemi-lelki nyomorba, de aki bokszolós filmet akar látni, nézze inkább meg nyolcvanadszorra is a Rockyt.
A félszemű (True Grit) - Lehet, a hiba bennem van, de más nem jött le, mint hogy mennek a prérin lóháton és kész. Esetleg az "öreg kivonódik a forgalomból és kineveli az utódját" sablont bele lehetne látni, de más értelmét nem láttam a film elkészítésének. Lehetett volna bele rakni pár félmeztelen nőt, és akkor esetleg lett volna belőle egy Jancsó-film, de így nem igazán érthető, mi is benne olyan jó, hogy bekerüljön a legjobbak közé.
A közösségi háló (The Social Network) - A Facebook rövid, ám így is kissé hosszúra nyújtott története: hogyan lett a kocka Mark Zuckerbergből (Jesse Eisenberg) milliárdos, és hogyan nyúlta le a Napster-es Sean Parker (Justin Timberlake) az egészet? Napjaink sikersztorija, de szerencsére nem valamilyen hősi eposz napjaink ideáljáról - épp ellenkezőleg. Maga az alkotás egy darabig érdekes, aztán elkezd hiányozni a történés, de azért elfolydogál. Nem árt, ha van egy emlékmű a fészbúk utáni generációk számára, hogy majd megmutathassuk: bizony, volt ilyenünk is egykoron.
The Kids Are All Right - A két anya + két gyerek családmodell kicsit szokatlan, de Nic (Anette Bening) és Jules (Julianne Moore), valamint két félig-meddig közös gyerekük esetében ez remekül működik. Egészen addig, míg utóbbiak el nem határozzák, hogy szeretnének megismerkedni biológiai apjukkal. Paul (Mark Ruffalo) agyilag nem nagy szám, de rendes ember, nincs vele semmi baj - megjelenésével mégis felborul az egészen odáig stabilnak tűnő egyensúly. Végre egy normális, nézhető, élvezhető film. Igaz, ha nem leszbikus párról lenne szó, talán nem is lenne a történetben semmi pláne, de az eddigi súlyos és sokat akaró filmek után mindenképpen kellemes felüdülés. Csiliviliség helyett egy kis független filmes, családi történet. Oscarra éppen ezért nem is esélyes, de legalább tudomást szereztünk róla, és ez már önmagában hasznos. :)
Winter's Bone - A független filmes mezőnyt egy másik alkotás is képviselte, egy kevésbé vidám darab. Egy erdei faházban él a tizenhét éves Ree (Jennifer Lawrence), ápolja beteg anyját és gondoskodik két kistestvéréről. Az apjukról nem tudják, hol van, csak hogy a rendőrség is őt keresi, és ha nem találják meg, elárverezik a házat. Ahogy Ree segítségért járja a rokonságot, kitárul a nagy amerikai anyagi-szellemi-lelki nyomor. Ha van arrafelé olyan, hogy mélyszegénység, akkor ez biztosan az. Majd fokozatosan kiderülnek az apa helyi alvilági kapcsolatai, és a dokumentarista-realista történet már-már thrillerbe megy át. Már amennyire Ree engedi magát belefolyni - ám ő semmi mást nem akar, csak békességgel és tisztességgel viselni a terheket, amit az élet a vállára rakott.
Toy Story 3 - Sajnos ez az a film, amit az összefoglalás írója nem látott, és egy jó darabig nem is fog megnézni. Ugyanis olyan ember, aki a VIII. Henriket sem nézi meg, amíg az első hetet nem látta, és ez a helyzet a Toy Story-trilógiával is. Szorri.
