- Vissza! Vissza! - visszhangozta a Vérhalom téren összegyűlt körülbelül négyszáz ember, aki Göncz Árpádot köszöntötte fel kilencvenedik születésnapja alkalmából. Cipő (a Republicból) vezetésével elénekelték a Ha én rózsa volnékot, majd a Boooldog, boooldog, boooldog születésnapot! refrénével kívántak még sok ilyen szép napot mindannyiunk Árpi bácsijának.
Már az egy nagy ajándék a Jóistentől (mindnyájunknak), hogy ezt a napot megérhette egészségben. Nyilván voltak jó néhányan, akik a mai dátumot egyébként sem felejtik el, jelent volna meg amúgy is jó pár írás, köszöntés, visszatekintés az ő életútjára - de vajon mi vitt rá egy kisebb tömeget, hogy mínusz öt-tíz fokban, jeges-havas úton is felbuszozzanak vagy gyalogoljanak a Vérhalomra, és még vissza is tapsolják Göncz Árpádot a köztársasági elnöki hivatalba?
Mindenekelőtt a személyének kijáró tisztelet. Nem csak irodalmi munkássága, nem csak az '56-os szerepvállalása és az azutáni bebörtönzés miatt érdemelte ezt ki, hanem a megboldogult emlékű Harmadik Magyar Köztársaság első elnökeként is a lehető legjobban tette a dolgát. Nem emlékszünk semmilyen botrányára, nem volt egyik kormány munkájának sem motorja, sem heves ellenzője. Bár ő is a pártpolitikában ('45 után az FKgP-ben, '89 után az SZDSZ-ben) kezdte, elnökké választása után, hivatalához méltó módon teljesen elfordult a pártpolitizálástól, és a különféle személyeskedéseknek, provokációknak sem ült fel. Tiszteletreméltó, csakis szerethető köztársasági elnökünk volt - olyan, amilyet azóta se pipáltunk.
És itt elérkeztünk a másik okhoz, ami nosztalgiát ébreszt hivatali idejével: ma is nagy igény lenne egy olyan köztársasági elnökre, mint ő volt. Nem csoda, hogy ő mindezidáig az egyetlen, akit kétszer is megválasztott az Országgyűlés. Igaz, utána Mádl Ferenc sem kavart sok vizet (bár sokszor pont akkor kellett volna), de az ő politikai függetlensége már nem volt ilyen egyértelmű, főleg amikor a 2002-es választási kampányban regnáló elnökként járt el Fidesz-rendezvényekre. Sólyom László a beiktatásakor azt ígérte: csendes, háttérbe húzódó elnök lesz. Ehhez képest minden hónapra jutott valamilyen ügye, kezdve a kulturálatlan kezet-nem-fogásaitól a kétértelmű kijelenésein át a zengői lokátor elleni akciójáig, ami akár még szimpatikus vonás is lehetett volna, ha éppenséggel nem ő a hadsereg főparancsnoka.
Végül jött Schmitt Pál.
Ha az elmúlt tizenkét év történelmét számba vesszük, joggal merül fel a kérdés: lesz még valaha olyan államelnökünk, akire mindnyájan felnézhetünk? Aki a pozíciójával nem csupán személyes fényét és vagyonát akarja gyarapítani? Akinek a puszta személye nem osztja meg a lakosságot, főleg nem pártszimpátia mentén? Aki a pozícióját méltósággal viseli és nem pártpolitikai célokra használja fel? Aki egyszer ismét méltó lesz a köztársasági elnöki címre és visszaadja a hivatal tekintélyét? Akire egyszerűen képtelenség rossz szívvel és nem szeretettel gondolni? Mindent egybevetve: aki olyan, mint - Göncz Árpád?
Elnök Úr, Isten éltesse sokáig!
