Az immáron tíz napja tartó diáktüntetések történetében tegnap fordulópont következett be azzal, hogy most már a rendőrség vitte el a tüntető diákokat. Törvényileg valószínűleg meg is lehet indokolni, hiszen egyrészt nem volt előre bejelentve (ez se), másrészt meg a forgalmat is akadályozták (akárcsak a Petőfi hídon múlt hétfőn), szóval arra lehetett számítani, hogy egy idő után a rendőrségnek is lesz egy-két szava. Ám az intézkedésnek is megvan a maga módja, például hogy előtte a rendőrség felszólítja az egybegyűlteket a távozásra, ám ez most nem történt meg. Viszont az sem igaz, hogy a tüntetés nem volt agresszív, hiszen nem csak az az agresszió, ha valaki szétveri a várost vagy Molotov-koktélt dobál, hanem az is, ha passzív agresszióval él. Az ülősztrájk például azért talán a leghatásosabb demonstrálási forma, mert nem lehet vele szemben arányosan föllépni, de előbb-utóbb azt is megoldják. Tehát aki a rendőrautók elé ül, bármilyen jogosan is tiltakozik, az számítson helyszíni intézkedésre.
Mint ahogy a 2002-es "Erzsébet-hídi csata" feloszlatását is sikertelenül próbálta a Sajtóklub politikai üldöztetésnek beállítani, úgy a tüntető diákoknak is szembe kell nézniük: a módszerek, amit választanak, egyre bátrabbak és veszélyesebbek. De mégis van egy nagy adag különbség a két esemény között: tíz éve egy, a Fidesz szavazótáborába integrált szélsőjobb csoport egyszerűen nem tudott belenyugodni a választási eredményekbe, és a kiérkező rendőrökkel is összeverekedett. Ám a mostani tüntetéseknek megvan a maguk reális oka, és a kormányzatnak esze ágában sincs azt megoldani, sőt. (2006 természete egészen más volt, azt most fölösleges idekeverni.) Balog Zoltán és Orbán Viktor még mindig abban a hitben vannak, hogy mások minden lózungjukra és szép szavukra szűnni nem akaró vastapssal válaszolnak. A Fidesz ezzel jóllehet kihúzta az elmúlt tizenöt évet, közben olyannyira hozzászoktak a hangzatos szónoklatokhoz, hogy a párbeszédet teljesen el is felejtették.Az utóbbi tíz évben csak saját híveikhez ereszkedtek le, elfelejtették, hogy is néz ki közelről az a politikai ellenfél. (A parlamenti vita olyannyira formális és zárt műfaj, hogy szintén alkalmatlan a párbeszédre - de a valódi parlamenti munka nem is az ülésteremben folyik.) Ők a meggyőzés eszközeként csak az asztalra csapást ismerik, a hatalmi eszközök és az erkölcsi határok kitágítását. És mivel az elmúlt tíz évben nem találkoztak olyan politikai erővel, ami ezt a módszert náluk is erősebben tudta - vagy főleg akarta - volna gyakorolni, el is felejtették, milyen az, amikor valami nem úgy történik, ahogy ők akarják. Például ha nem fogadja el mindenki csendben, ha úgy vágják a hátán a fát, ahogy azt a kegyelmesék úri passziója tartja.
Mert közben kialakult egy politikailag tudatos és dühös tömeg, ami egyre duzzad - most már a középiskolásokat is sikerült felkorbácsolni az álmukból. A diákok rájöttek: ha az eddig megszokott kereteket veszik igénybe, azzal nem érnek el semmit. A kormányzat most is azt állította, hogy ők bezzeg meghallgatták a hangokat, és csodálkoztak, hogy ez önmagában még nem elég, főleg ha aztán látványosan le is tojják. Nem veszik észre, hogy a protokollgesztusok és ígéretek nem érnek semmit, ha utána richtig mást csinálnak. Vagyis most észrevették, és válaszul még szűkebbre vették az ingyenes keretszámokat, hátha a zsarolástól majd jól megijednek a tüntető diákok. De nem fognak. Sem a rendőröktől. Ellenkezőleg: egyre többeket fognak bevonni a tüntetésekbe, és egyre többen is csatlakoznak hozzájuk. Hiába nem volt még indokolt az országos, általános sztrájk, a kormány nemsokára azt is ki fogja magának provokálni. A nép szemét nem lehet már kiszúrni állítólagos rezsicsökkentésekkel, ha a másik oldalon a hatalom többet szed be, mint amennyit az egyiken még csak ígérget.
Valami elindult, de ebből Orbán, Balog és a többiek a maguk elefántcsonttornyukban semmit nem vesznek észre. Úgy egyáltalán fogalmuk sincs arról, hogy mi az a valóság (lásd Matolcsy). "Mi, kommunisták, különleges anyagból vagyunk gyúrva, mert leküzdjük az objektív lehetetlent." - mondotta Joszif Visszárionovics, és komolyan is gondolta. És nem csak ő. Meg úgy egyáltalán: a történelem egyeseknek soha nem elég jó tanítómester, hogy észrevegyék: a diktatórikus módszerek hosszútávon nem kifizetődőek. De röviden se. 2014 pedig hamar eljön - lehet, hogy már 2013-ban.
"Nem a te hibád, hogy ilyen a világ, csak az, ha ilyen is marad."
(Megjelent a Munkások Újsága Online-on.)
