Volt régen az a vicc, hogy Kohn bácsi dörömböl az Andrássy (akkor Sztálin) út 60. kapuján. Kiszól egy hang:
- Ki maga? Mit akar?
- Kérem, nekem sürgős disszidálhatnékom van, de a határon úgyis elfognának és behoznának ide. Most kell nekem ez a hercehurca?
Na én meg azzal fogok besétálni a legközelebbi rendőrőrsre, hogy kérem: megnéztem az önök oktatófilmjeit, elolvastam a tájékoztatóit a nők elleni erőszakról, és megtudtam: mivel férfi vagyok, úgy működöm, hogy amint meglátok egy kivillanó combot vagy túl mély dekoltázst ("túl mély.." - már én is kezdem), akkor rögtön előtör belőlem az állat és megerőszakolhatnékom támad. Inkább előre bejövök, megfékezendő a bennem lakó perverz disznót. Erre meg valószínűleg majd hátba veregetnek és megnyugtatnak, hogy ez mindenkivel előfordul. Szóval ha mégis megtörténne (magától), nyugodtan menjek megint be, de nem muszáj erőltetni, inkább vegyek majd egy bocsi-virágot. Aztán ha ő nem fogadja el a bocsánatkérésem, akkor ő lesz a bunkó picsa, hiszen én mindent megtettem.
Minek ezen lovagolni? Megtörtént, megtörtént. Anyagi kár vagy nyolc napon túl gyógyuló személyi sérülés nem történt, a rendőrségnek meg úgysem dolga beavatkozni a polgárok magánéletébe. Különben is: lehet, hogy a nő el fogja fogadni a virágot és a bocsánatkérést, bár ahhoz előbb elég erős anyagi és/vagy érzelmi függőséget kell vele kialakítanom. Továbbá megtanítanom neki, hogy ő nélkülem senki, valamint képtelen lenne a saját lábára állni, egzisztenciálisan és érzelmileg, így ő is jobban teszi, ha elfogadja a pocsék életét. Ha ez megvan, már virág sem kell. (Na ez viszont tényleg az a terület - mármint a nők szolgai vagy rabszolgai sorban tartása - amin nem a rendőrségnek kell segítenie, hanem az oktatásnak, nevelésnek és a női öntudat erősítésének.)
Eddig csak ázsiai és afrikai országokból hallottunk olyasmiről, hogy a rendőrségtől aztán nyugodtan meg lehet erőszakolni bárki nőneműt, azt úgyis az ő hibájának könyvelik el. De hazánk keleti nyitása, úgy látszik, ebben is megmutatkozik. Pedig a központi pártlapban éles hangú cikk is megjelent már, amiben a közíró hevesen kikéri magának, hogy egyes jogvédők és mindenféle civilek az áldozatoknak szóló "tehetsz róla" üzenetet úgy értelmezzék, mint egy áldozatoknak szóló "tehetsz róla" üzenetet. Áldozatok - azaz olyan fiatal, fülsiketítő gépzenére bulizó lányok, akik nem átallják magukat kisminkelni, és apácareverenda vagy munkásoverall helyett valahogy tenyérnyi lenge öltözetben érzik magukat jól. "Azért tudtokra kell adni, hogy a cifra öltözet, a festett orca kurvák és bordélyok zászlója." - mondotta Pázmány Péter jó régen, és neki biztosan igaza volt. Az ilyen tehát megérdemli, hogy megerőszakolják. Vagy netán leöntsék savval, hiszen a mesés keleten ez is igen gyakori konfliktuskezelési mód.
Persze nem kell nagyon messze menni: a középkorban Európában is szokás volt fizikai és/vagy egzisztenciális erőfölénnyel visszaélve kihasználni a női testeket - aztán ha az illető lebukott, vagy kellemetlenné vált a szituáció, simán bemondta, hogy a nő babonázta meg, máglyára vele. Vagy emlékezhetünk a Bánk bánra, ahol Ottó elkábította Bánk feleségét: Melindát, hogy ágyba vigye. Kit bélyegeztek meg tisztátalanná és kit kergettek emiatt őrületbe, majd öngyilkosságba? Hát nem az Ottót. (Még szerencse, hogy Bánk átlátta a helyzetet, és a darabban alighanem ez a történet-elem is része volt Katona József XIX. századi aktuális problémafelvetéseinek.)
És így szépen eljutunk a legújabb korig, konkrétan a híres 1978. évi IV. törvényhez, más néven Büntető törvénykönyvhöz, amiben az "Erőszakos közösülés" című fejezet első verziója így nézett ki:
197. § (1) Aki nőt házassági életközösségen kívül erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel közösülésre kényszerít, vagy a nő védekezésre, illetőleg akaratnyilvánításra képtelen állapotát közösülésre használja fel, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Kicsit hosszú, de a szemfülesebbeknek már rögtön e legelején megakad a szemük: "házassági életközösségen kívül" - igen, házassági életközösségen belül természetesen mindent szabad volt, ráadásul a "Szemérem elleni erőszak" című 198. § is szintén ezzel a szófordulattal kezdődik. És itt nem valamiféle törvényi hiányosságról van szó, hanem egyesek külön fontosnak tartották törvénybe foglalni, hogy házasságban az asszony a férfi tulajdona, pont. Ez pedig egészen 1997-ig így is maradt. (Persze ez nem magyar sajátosság: az első európai állam, ami házasságon belüli nemi erőszakot büntette, Belgium volt, 1979-ben. Ezután egy évtizedet kellett várni, míg ezt a következő helyen: Skóciában is bevezették, 1989-ben. A többiek csak ezután jöttek: Franciaország: 1990, Anglia és Hollandia: 1991, Németország: 1997 - sőt Görögország csak 2006 óta tagja a klubnak.)
A rendszerváltás utáni két évtized lassú javulást hozott a nők jogi helyzetében, bár a gyakorlatban nem minden működött még így se. 2008-ban még a második Gyurcsány-kormány alatt sikerült áttolni a "hozzátartozók közötti erőszak miatti alkalmazható távoltartási törvényt" (2009/LXXII.), ami mindeddig az utolsó, összparlamenti konszenzussal elfogadott szabályozás lett. Ám a 2010-es kormányváltáskor elindult egy ultrakonzervatív átrendeződés, ami leszűkítette a család fogalmát, megnyirbálta az élettársak jogait, és most már a nemi erőszak témájában is kezdünk visszatérni a sötét középkor szintjére. Nem beszélve arról, hogy ez nem csak a megerőszakolt nőket állítja be prostituáltnak, hanem a férfiakat is önuralom nélküli ösztönlényeknek, akikből ha a nő direkt kiprovokálja a nemi erőszakot, akkor nem tud megálljt parancsolni a farkának.
Pedig valóban létezik mód arra, hogy a nők megelőzzék a nemi erőszakot, és ebben akár a rendőrség is segíthet, ha akar. De ha nem, szakszerű gyakorlati útmutatással akkor is megoldhatják maguknak.
Videó a Magyar Krav Maga Szövetség oldaláról.
