Van egy illúzióromboló hírem: az olimpia csak másodsorban szól a sportról. Ha kizárólag a sportról lenne szó, akkor csupán a selejtezőkön elért eredmények számítanának, és nem lennének nemzeti kvóták. Ahol csak és csupán a pályán-medencében-páston elért eredmények számítanak, azok a kontinens- és világversenyek, most már minden sportból vannak ilyenek. Nem véletlen, hogy egyes sportágakon belül az ott szerzett érmek szakmailag fontosabbak, mint az olimpiaiak. Egy olimpiát mégis jóval többen követnek, mint egy súlyemelő vagy egy vitorlázó világbajnokságot, és nem csak mert a negyvenegy sportág rajongói összeadódnak.

Az olimpiának presztízse van, és nem csak a rendezvény méretei miatt. A modern kor egyik vívmánya, hogy létezik egy ilyen, rendszeresen megrendezett sportesemény, ahol a világnak ma már az összes országa és gyarmata képviselteti magát, és mindenki mindenkinek a sporttársa. Egy időben, nemkicsit naivan tán még azt is várták tőle, hogy a nemzetek közötti háborúzást felváltja a sport, és vele együtt az etnikai-politikai határokon és ellentéteken átívelő sportszerűség.

Sajnos még midnig nem sokan értik meg az olimpiai szellem lényegét. Az idei első botrány a libanoni csapathoz kötődik, amikor az odautazásnál a kilencfős delegáció (vagy csak annak vezetője - ez ügyben ellentmondó sajtóhírek keringenek) nem akarta fölengedni az izraeli delegációt a buszra, amin ők is utaztak. A NOB ezek után az izraelieket szállította más buszra, de azért a libanoniak is megkapták a fejmosást. A vezető mindenkit biztosított, hogy csupán csak félreértés történt, a hazai sajtónak meg lenyilatkozta, hogy az izraeliek maguknak keresték a bajt, amikor fel akartak szállni a buszra. (Melyik három kérdés hangzik el leggyakrabban kocsmai verekedések előtt? "Mivanmivanmivan??")

Nagyjából ennek a történetnek a folytatása volt, amikor Or Szaszon későbbi bronzérmes, izraeli cselgáncsozóval egyiptomi ellenfele, Iszlám Al-Sahabi nem volt hajlandó a meccs végén kezet fogni. Míg a világot ez a képsor járta be, némelyeknek a magyar sajtóban sikerült erről olyan cikket lehozniuk, amiből pont ez az egy mozzanat maradt ki, ellenben az egyiptomi sportolót pajzsra emelték, mert egyáltalán tatamira lépett - mintha egyébként eleve nem azért utazott volna Rióba. Sőt azon aggódtak, hogy otthon nehogy baj érje emiatt, ugyanis Fészen csúnyán beszóltak neki, hogy ne. Miközben Egyiptom az az arab ország, ami elsőként (1979-ben) békét kötött Izraellel, és kisebb-nagyobb megszakításokkal azóta is diplomáciai kapcsolatot ápol vele. Szóval nem igaz, hogy Al-Sahabinak bárki megtiltotta volna, hogy kiálljon Szaszon ellen, és hogy mégis így tett, azzal bármilyen hőstettet hajtott volna végre. Bár biztosan vannak sokan, akik egy olimpiai kézfogás elutasításában is hőstettet látnak.

Egy másik, grúz cselgáncsozó, aki miután földre vitte orosz ellenfelét, eljárta fölötte a győzelmi rítustáncot, a 2008-as orosz-grúz háború visszavágóját vizionálva. Sokkal szimpatikusabb lett volna, ha utána például fölsegíti, még ha egy közös szelfi már nem is fért volna bele. Nem  így a koreai tornászlányoknál, akik közül a déli versenyző lőtt egyet, amin északi riválisával (mellesleg 2008 aranyérmesével) együtt mosolyognak bele a kamerás mobilba. Sokaknak az az első asszociációjuk, hogy szegény északi kislányt otthon ezért biztosan munkatábor várja, de ne együk ilyen forrón: brit értesülések szerint az észak-koreai olimpikonok idén sokkal nyitottabbak, barátságosabbak, sőt a sajtó számára is jobban megközelíthetőek - szóval elképzelhető, hogy az idei olimpiára ez a központi parancs.

Persze nem kell messze menni, hogy központi olimpiai parancsokkal találkozzunk: állítólag déli szomszédunk, Szerbia illetékesei arra kérték a sportolóikat, hogy ha esetleg úgy alakulna, ne álljanak koszovói érmessel egy dobogóra. Mondjuk ez a veszély mindeddig nem fenyegetett, ugyanis míg az első olimpiáján szereplő Koszovó Majlinda Kelmendi cselgáncsozónak hála rögtön meg is szerezte első aranyát, addig Szerbia idén továbbra is érem nélkül kullog.

Az idei olimpia magyar vonatkozásairól, többek között ifjabb Knézy működéséről a következő posztban lesz szó.

Egy néhánnyal korábbi olimpia hivatalos dala, állandóan aktuális üzenettel.