Havas Szonja megszólalását lehet sokféleképpen boncolgatni, meg is tették jó sokan, és a pártja is eszközölte az ilyenkor megfelelő lépéseket. Egyvalamire viszont valóban remekül rámutatott: 1956 emlékezete egy igen sokrétű, sokféle, feltáratlan szegmense a magyar történelemnek.

Bő harminc évig nem lehetett '56-ról nyíltan beszélni, ugyanis egyetlen hivatalos diskurzus uralta a közbeszédet. A rendszerváltás óta eltelt, szintén majdnem harminc év óta pedig szintén ugyanezt tapasztalhatjuk. Csupán "a néphatalom derék védői vs. fasiszta hordák" kötelező nézőpontot fölváltotta a "tömeggyilkos bolsevik gazemberek vs. tisztalelkű, hős forradalmárok" szemlélet. Természetesen az magától értetődő, hogy a ma érvényes örökséget az 1956-os forradalom és szabadságharc  két alapvető oldala között melyiken kell keresni. De ez nem jelenti, hogy a forradalmat csakis fekete-fehérben kell nézni, főleg nem a szovjetellenes oldal minden tettének legitimálásával, és/vagy a kellemetlen (értsd: a kétpólusú szemlélettel összeegyeztethetetlen) epizódok elhallgatásával.

A vitatott kép Zuglóban. forrás: Index/MTI

Pedig az állami, központosított történelemgyár most éppen ezt tette. Már az feltűnő volt nekem is, hogy tényleg minden '56-os hősről vagy felkelőről maradt fenn puskával pózolós fénykép? Persze aztán kiderült: azok is csupán a Terror Háza jól menő retus-műhelyének a termékei. Ennek is legemlékezetesebb eleme volt a Dózsa Lászlót VAGY Pruck Pált ábrázoló darab. Hogy melyikük van a képen, nem e sorok írójának a tiszte eldönteni. De amit Schmidt Mária reagált az így kialakult vitára, az remekül bemutatja, ahogy a hivatalos tudományos élet a tényekhez hozzááll. Azt ugyanis a Terror Háza igazgatója egy szóval sem támasztja alá, hogy a fotón - a néhai Pruck Pál lányának állításával szemben - valóban Dózsa Lászó látható-e. (Aki nem mellesleg legutóbb még a Dörner-féle Új Színház színművésze volt.) Csupán fölvázol egy olyan, végletekig lebutított képet, amiben Dózsa László a jó '56-os, a piedesztrálra állítandó hős, míg Pruck Pál a rossz '56-os, aki tán valójában nem is '56-os, mert nem szerepel Schmidt Mária jegyzetfüzetében. Schmidt Mária tehát legfeljebb annyit állít, hogy Dózsa László, pusztán ideológiai okokból, jobban megérdemli, hogy azon a képen rajta legyen, az objektív valóság (értsd: hogy konkrétan ki is van azon a rohadt képen) pedig csak sokadlagos szempont. És ez a mai magyar történelemTUDOMÁNY kinevezett vezetőjének az álláspontja.

Ugyanezt, a valósághoz való kétséges viszonyt tapasztaljuk a kormányzati politika egyéb területein is, például amikor Matolcsy György a pénzünkről rendelkezik, vagy amikor Orbán Viktor az országunkat igazgatja. És bár a történelem arra tanít minket, hogy az ilyen rendszerek előbb-utóbb a maguk hülyeségébe buknak bele, azért gyakran tartanak jó pár évtizedig. Pont ameddig a rendszerek alattvalói is boldogok a föntről kapott, aktuális mesékkel.