(Előszó: Az utóbbi pár hónapban egy rendszerhiba miatt a blog sem működött. Ez volt az utolsó, publikálásra váró cikk, ami  még novemberről maradt vissza. Ma már nem sokakat érdekel az amerikai elnökválasztás lefolyása, sokkal inkább az újonnan beiktatott elnök működése - mégis állíhatjuk, hogy az itt szereplő baljóslatok mind beigazolódtak, és még több is annál. Szóval az írás ma is aktuális, és egészen addig az lesz, amíg Trump elnök hivatalban marad. Azaz remélhetően már nem sokáig.)

Furcsa év ez a 2016-os: David Bowie halálával kezdődött, és a civilizációéval ér véget.

Egyvalamit szögezzünk le: az amerikai elnökválasztást Hillary Clinton nyerte meg: kétmillió szavazattal többet kapott, mint Donald Trump. Amit Trump megnyert, az a választási rendszer. Könnyen előfordulhatott volna az is, hogy Hillary a mostaninál kevesebb szavazatot kap, de több elektort nyer - vagy akár a kialakult helyzet fordítottja is - és akkor most nem esne kétségbe a fél világ, hogy ki csinált elnököt ebből az útszéli tahóból, ellenkezőleg: a fejlődő liberális demokráciát és az Amerikai Egyesült Államok első női elnökét ünnepelnék.

Egyébként ilyen az AEÁ (az USA magyarul, mostantól ezt használom) történetében ötödször fordult elő, hogy valaki a fő vetélytársánál kevesebb szavazattal lett elnök. Legutoljára éppen 2000-ben, amikor is Al Gore, Bill Clinton alelnöke (algóréja) maradt az elektori szavazáson alul George W. Bush-sal szemben, habár többen szavaztak rá országosan. Most pedig Bill Clinton felesége járt ugyanígy. Ez a Billy, úgy tűnik, nem hoz szerencsét.

Trump és Clinton, még a tévévitán. Forrás: CNN

No de visszatérve az idén (2016) november 8-ához: az előválasztásokkor aránylag hamar eldőlt, hogy a republikánusoknál Trump lesz a jelölt, de a demokratáknál elég sokáig húzódott a Sanders-Clinton párharc. Természetesen mindkettő támogatói azt állították, hogy a saját favoritjuk lenne az esélyesebb elnökjelölt Trumppal szemben: Sanders azért, mert hatásosabban tudja megszólítani az alacsony státuszú kékgallérosokat, akikre Trump is hajt, Clinton meg azért, mert nagyobb eséllyel tudná bevonzani a mérsékelt republikánusokat, akik inkább szavaznának őrá, mint Trumpra. Bebizonyosodott, hogy a második hatás nem működött kellően - ám most már az is csak a történelmi találgatások kategóriája, hogy a bernisták elmélete jobban bejött-e volna? Soha nem tudjuk meg, és lehet, hogy nem is baj.

Sebaj, a Demokrata Párt végül Hillaryt indította, és láthatóan igencsak siekresen. Hónapokkal korábban általános meggyőződés volt világszinten, hogy Trump bunkó, tudatlan, alkalmatlan, népszerűtlen (a legutóbbi kivételével mindez stimmel is), szóval előre el is van intézve, ki lesz az AEÁ negyvenötödik elnöke? (Egy ismerősöm óvva intett: a Brexitnél is mindenki azt hitte, hogy az életben nem következhet be, de aztán mégis. Várjuk meg a végét.) Szóval amíg még arról szóltak a hírek, hogy már nem is Ohio és Florida az ingadozó állam, hanem Georgia és Florida, sőt már Texas demokrata bevétele is szóba került, akkor is fölmerült, legalább költői kérdésként: mit kezdjünk azzal a maradék tizenhúsz állammal, ahol a lakosság többségének akkor is ez a fa52 lesz a megfelelő elnöknek?

A '12-es és a '16-os választás eredményei, a látható különbségekkel. Idén néhány elektor próbálta még menteni a menthetőt, mintegy kompromisszumos javaslatként egy mérsékeltebb republikánus jelöltre (vagy éppen egy indián törzsfőnökre) szavazva, de láthatóan nem sikerült nekik. Forrás: Wiki.

Aztán annál kicsit több lett a vége. Hillary nem nyert új államot, ellenben Obama 2012-es eredményéhez képest hatot vesztett (Wisconsin, Michigan, Iowa, Ohio, Pennsylvania, Florida), ami összesen 99 elektort jelent. Ha ezek közül csak kettőt sikerül megtartania, már egész más lett volna a végkimenetel. A fő kérdés így változatlanul feszít: mi a franc történt? Eddig azt tapasztaltuk, hogy akad néhány második-harmadik világbeli ország, amire külsőleg ráhúzták a demokratikus államrendet, de mivel a társadalom még nem érte el a kellő fejlettségi szintet, ezért a rendszer rengeteg diszfunkciót termel, például kiskirályokat és cezaromániás zsarnokokat. Aztán most azt tapasztaljuk, hogy a fejlettnek hitt nyugati világban is az emberek összevissza szavaznak meg hülyéket és hülyeségeket, lásd még: Brexit, hollandiai népszavazás. Felkészül: Franciaország és Ausztria. (Apdét: Az osztrák elnökválasztást végül a zöldpárti Alexander van der Bellen nyerte, szóval fellélegezhetünk. Ám Franciaország még hátravan.)

Persze nem kérdés, hogy Trump totálisan alkalmatlan és fogalma nincs, mit is kell egy amerikai elnöknek csinálna. Ő csak választást akart nyerni, nem elnök lenni. A Republikánus Párton belül így is komoly ellenzéke lesz, márcsak mert nem is tagja a belső rendszernek. Így ha ki is húzza az első ciklusát, akkor is nulla az esély rá, hogy négy év múlva is induljon, és vele együtt talán az ultrakonzervatívok is lehúzhatják magukat a vécén. A Demokrata Párt pedig talán ismét megtalálja a maga szociális profilját. Tehát ha optimisták vagyunk, ez az egész mostani helyzet akár egy öntisztítási folyamatot is eredményezhet, csak várjuk ki a végét. Ha viszont pesszimisták vagyunk, akkor négy év múlva már nem lesz választás, meg Föld nevű bolygó úgy általában. De legalább a temetési összeget megspórolhatjuk, az is valami.