Nem mondhatom, hogy az elmúlt időben túl barátságos lettem volna a 444-gyel, főleg miután nemrég egy ott dolgozó újságíró ismerősöm kifejtette: egy "bűnöző" kicsinálása minden eszközzel megengedett, akár még konkrét hazugságok terjesztésével is, akkor is - sőt főleg akkor - ha az illető bűnözői mivoltára semmilyen kézzelfogható bizonyítékot nem tudnak felmutatni. De egyvalamit mindenképpen köszönhetek a portálnak: nemrég az egyik hétvégi ügyelet zárásaként megismertette velem a holland Focus nevű progrock-együttest, annak egy 1973-as tévéfelvételével, ezzel:
Nem csoda, ha ismerős: ez volt a zseniális 2010-es Nike-reklámnak is a zenéje, ahol többek között Wayne Rooney és Kriscsánu Ronáldu labdazsonglőrködésének festették alá. Nos, rá is kerestem az albumukra, ami éppen ezzel a Hocus Pocus című számukkal kezdődik, és hallgatva a stúdióverziót, egy-két mozzanat a szokásosnál is ismerősebbnek hatott.
Rögtön például a gitárszóló 2:05-től, amit korábban már hallottam valahol. Egészen konkrétan az EDDA első lemezén, 1980-ból, ahol Slamovits István pár ütemen keresztül ugyanazt gitározta bele a Semmim sincs című dalba (1:16-tól):
Pár hallgatás után a folyton visszatérő átvezető rész is ismerősen cseng (0:42-től, majd még párszor). Igaz, nem olyan jellegzetes, de összetéveszthetetlen: a Korál használta fel szintén 1980-as, szintén cím nélküli, szintén első lemezén (lenti videóban 1:48-tól):
Egyébként ezzel nincs gond. A rockzenében izgalmas akkordok, ütemek, formák újragondolása teljesen normális és megszokott. Főleg, ha egy zenész egy hazánkban ismeretlen zenekar kiváló lemezét kapja kézhez, inspirálódik belőle, majd kölcsönadja a kollégának. A széles nagyközönségnek aligha lett volna esélye ezeket az ütemeket az eredeti forrásból megismerni. (Nyilván a világ összes íróját sem lehet egymástól lopással vádolni, csak mert a könyveikben ugyanazokat a szavakat használják.) Tovább és többször hallgatva alighanem újabb máshol örökzölddé vált motívumokat fedezhetnék fel, de kezdésnek ennyi is elég. És ez még csak az első dal.
