Itt a teljes videó, szóban forgó rész 26:20 körültől látható.

Nem, törzsőrkém, a híradóban nem leszel benne, ugyanis a kenyéradóid gondoskodtak róla, hogy a tény, miszerint harmincan megszálltátok az Oltalom Karitatív Egyesület székházát és intézményeit, és hogy nyilvánosan megaláztátok Iványi Gábort, aki egész életében szegényeken és elesetteken segített, mindez ne szerepeljen se az adónkból fenntartott köztévé, se a jelentős csatornák híradójában. Téged viszont a független közvetítőknek köszönhetően így is mindenki láthatott. Élő egyenes adásban néztük végig, ahogy a túlerőd tudatában verbálisan (és kis híján fizikailag is) nekimész egy jelenlévő civilnek. És magának Iványi Gábornak, aki még az esti beszédében is téged, titeket védett - mint Krisztus, aki a kereszten is a gyilkosaiért imádkozott.

Iványi Gábornak megvan erre a hite és a képessége. Mi viszont azt láttuk, amint elveszted a fejed és a tartásod, és ezzel még arra az egyenruhára is méltatlanná váltál, amibe a hatalom bújtatott. Minden, ami vagy - egy egyenruha és egy azonosító szám - egy pillanat alatt semmisült meg a szemünk láttára. Nem véletlen, hogy miután megigazgattad a telefonzsinórt a füledben, rögtön elvonultál: biztos szóltak a központból, hogy fáradj be. Kirúgni valószínűleg nem fognak, de azért megkaptad a fejmosást. Ha pedig legközelebb megint csupa nálad intelligensebb és tisztább emberrel találod szemben magad, és ettől még jobban elveszted a fejed, és annyira begorombulsz, hogy utána a szervezet végleg megválik tőled, nos nem az lesz a legnagyobb csapás az életedben. Ugyanis a mai produkciód után a családod már most szégyenkezik miattad, a négy gyereked letagad az iskolában. A szomszédok visszaköszönés helyett valamit motyognak az orruk alatt, és átmennek az utca túloldalára. A kollégáidtól talán ma még kapsz pár vállveregetést, hogy "jól van, nincs semmi baj" - de többé már nem dolgoznak veled szívesen, hiszen szégyent hoztál a mundérra, ami az övék is.

Bár őszintén eddig se sokan kedveltek, hiszen ismerőseid tudják, hogy egy sötét bunkó vagy, aki nem ismeri a különbséget a közreműködés és az együttműködés között, tök egyszerű magyar szavakat is képtelen vagy helyesen használni. Ez persze önmagában még nem baj, hiszen nem mindenkinek adatott meg az ingergazdag környezet, a szellemileg inspiráló család, vagy az elégséges oktatást nyújtó iskola. Attól még törekedhetsz jobbra, és lám, megtaláltad magadnak ezt az aránylag egyszerű munkát, számodra elegendő fizetéssel, ilyen meg olyan pótlékokkal. (Attól biztos nem kell félni, hogy elszórod kultúrára.) Még ruhát is kapsz, hogy ne a sajátodat koptasd. Csak sajnos te ezt az egyenruhát kompenzációra használod. Tudod jól magadról, hogy magadtól nem vagy senki és semmi, de rajtad a szép zöld zubbony, vállapján a két csillaggal és a sátorral, az bátorságot ad neked. Végre már nem te vagy az emberiség legalja, és ezt azzal bizonyítod még jobban magadnak, hogy örömmel rúgsz bele a nálad is nyomorultabbakba, elesettebbekbe. Normál esetben ennek nem kéne feltétlen együtt járnia az egyenruhával, de ez a hatalom olyan jó hozzád, hogy bónuszként megadja neked ezt az élményt is.

Mert minden aljas hatalom az olyanokra számít legjobban, amilyen te vagy. Az ilyenek kísérték az embereket az erőltetett meneteken, terelték a gázkamrákba vagy a Duna-partra, hajszolták a Don-kanyarba, verték agyon az ÁVH pincéiben, "vágták ki a magas fákat" Ruandában, termelték a gyerekkoponyákat Kambodzsában, és vettek részt a világ millió történelmi gaztettében. "Csak" parancsot kaptak, de a pontos teljesítésüket kiváló lehetőségnek érezték a bizonyításra. A legtöbb esetben természetesen nem kell népirtásig menni, hiszen egyetlen hatalomnak sem érdeke, hogy elfogyjon alóla a lakosság. Általában éppen elég a díszes egyenruhában masírozás, a hatalmi erődemonstráció, hogy mindenki tudja, hogy hol a helye. A te helyed például ott van, ahol másokét meg kell mutatni. De csak addig, amíg az a ruha rajtad van - amint nincs, akkor ismét senki és semmi vagy. A ruha értékesebb, mint te magad, és ez a legborzasztóbb érzés. Abba a hitbe ringatod magad, hogy tőled félnek, de valójában csak a ruhától és a fegyvertől. Valójában akármikor pótolható és kicserélhető vagy - ha van rajtad egyenruha, akkor azért, ha nincs, akkor meg azért.

Erre olykor rádöbbensz, és egy pillanatra éppannyira elundorodsz magadtól, mint mindenki más. De aztán rájössz, hogy mivel se agyad, se szíved, semmi másra nem vagy alkalmas, még arra se, hogy ebből kitörj. Ezért minden nap újra fölveszed a kabátot, hogy azt hazudhasd magadnak: vagy valaki. De ez nem fog örökké tartani. Egyszer nem lesz több egyenruha, és átöltözni se tudsz már mibe. És akkor ott állsz majd meztelenül az egész világ, a szomszédok, a családod, a négy gyereked, a barátaid előtt - vagy akiket annak hittél. Rádöbbensz önnön senkiségedre, és egyedül leszel, és senki nem lesz, aki kimentsen, vagy csak sajnáljon. Te leszel az új elesett, akibe az új egyenruhások belerúgnak. Vagy számodra rosszabb - és nekünk jobb - esetben nem fog többé senki se belerúgni senkibe, és ezért te se fogsz érdekelni már soha senkit.

Az a rendszer nem akar majd senkit se elpusztítani, még téged se. Ha mégis elpusztulsz belül, vagy akár kívül, azt csak saját magadnak köszönheted - de még megelőzheted. Jobb, szebb, okosabb már aligha leszel, ám tisztességes még lehetsz, és talán tiszta lapot is kaphatsz. De azért meg kell dolgoznod, és a munkát időben el kell kezdened, mert amikor már nem lesz hova menekülnöd a megvető pillantások és a történelmi hulladékszállító elől, akkor már késő lesz. Sok sikert.