Épp tegnap éjjel eljutottam Marian Cozma meggyilkolásához. Meg is néztem wikin, mikor is történt, és kicsit elállt a lélegzetem: pont ma egy éve. Ez kétszeresen is negatív évforduló. Egyrészt egy fiatal élet, egy sportoló, egy fiú, egy csapattag, egy emberi lény vesztette életét értelmetlenül. Másodszor pedig azért, mert ekkor egy újabb löketet kapott a cigánygyűlölet, és újabb hivatkozási alapot a csőlátású, agressziópárti faji uszítók. No és persze azok, akik a társadalom általános rasszizmusát kihasználva és gerjesztve akarják magukat megszedni.

Véleményem szerint ha Marian Cozmát nem egy cigány ölte volna meg, akkor feleekkora cécó nem lenne a halálából. Ugyanúgy, mint Olaszliszka esetében: ott is megtörtént, ami megtörtént, de egyesek azóta is gondoskodnak róla, hogy a témát folyamatosan napirenden tartsák: emlékkoncertek, politikai gyűlések Szögi Lajos emlékműve fölött, és persze az állandó emlékeztetés a "cigányterrorra" - ami egyrészt visszavezethető a cigány-nemcigány feszültségre, amit természetesen csakis a cigányok gerjesztenek tudatosan. Másrészt pedig általánosítható az egész országra és minden cigányra, egy eset után is. Vagyis Marian Cozmával már kettő, ugyanis a két tragédia között van egy párhuzam: mindkettő gyilkosság elkövetői cigányok voltak. Ez pedig egyeseknek már elég alap, hogy a két bűnesetet egy kalap alatt, egyazon jelenség két, egymással összefüggő megnyilvánulásaként kezeljék.

Marian Cozma halála után is elkezdődött az ujjal mutogatás a cigányságra. Nem is beszélve a Szíven szúrt ország című, két hónap alatt összegányolt valamiről, aminek már a plakátja is magában hordozta a tömény uszítást. Biztos sokan emlékeznek még rá: egy feltűnően barna bőrű kéz - a közérthetőség kedvéért egy arany karkötővel megspékelve, tegyünk még egy lapáttal a sztereotípiára - egy tőrt szegez a plakátot szemlélő felé. Mellette a film címe egyértelművé teszi: a cigányok az egész országot szúrják éppen szíven. Maga a film pedig máig nem tisztázott, vitás kérdésekre adott még vitásabb válaszokat, amelyeket viszont kész tényként kezelt. Előzetesen úgy hirdették, hogy megszólalnak benne roma vezetők is - már ezzel is irányba terelve a témát. Ám ehhez képest csak Mohácsi Viktóriának volt maximum két megszólalása, azt is úgy vágták be, hogy egyből érkezzen rá a cáfolat a kérdéskörben teljesen illetéktelen emberektől. Így a Marian Cozma-álemlékfilm fő tanulsága az maradt: bizony, a cigányokkal nagy baj van, amit már sürgősen meg kéne oldani - vagy így, vagy úgy. (Amivel tényleg baj van, az a magyarországi cigányság helyzete, de ez a cikk most nem arról szól, a szóban forgó film meg pláne nem.)

Ehhez Marian Cozmának már régen semmi köze. Sem Marian Cozma gyászólóinak, akik egy gyermeket, egy csapattársat, egy barátot, egy példaképet vesztettek el, és ez a mély fájdalom már kitörölhetetlenül szívükben marad. Ez az egész jelenség inkább azokat minősíti, akik Marian Cozma halálát ürügyként használják a társadalmi feszültségek szítására, és véres kardként hordozzák a cigányság elleni faji háború meghirdetéséhez (amit hívhatnak "nemzeti önvédelemnek", vagy akár ingyombingyom tálibernek is, attól az még ugyanaz marad). Ugyanígy minősíti azokat, akik ebből a tragédiából akarnak politikai vagy egyéb hasznot húzni, hírnevet szerezni, hogy óriásplakáton lássák viszont saját nevüket. Az ilyen hullarablók szégyelljék magukat mélységesen, és hagyják Marian Cozmát végre békében nyugodni.

Marian Cozma (1982-2009)

Nyugodjék békében!