Tegnap volt a várbeli kitörés, avagy Budapest felszabadulásának és megszállásának hatvanötödik évfordulója. Tegnap írtam erről hosszan, de nem találtam elég olvasóbarátnak, így most összefoglalom gondolataimat.
Hogy megszállás volt-e, vagy felszabadulás, erről mindenki mást tart. Nyilvánvalóan a szó szoros értelmében megszállás volt, hiszen a Németországot, csatlósait és fennhatósága alatt álló területeit a szövetségesek megszállták, ezzel felszabadították őket a náci uralom alól. Nekünk egyrészt a földrajzi közelség, másrészt a balkáni partraszállás elmaradása miatt a Szovjet Vörös Hadsereg jutott. Meg azért is, mert minálunk - Jugoszláviával ellentétben - nem sikerült olyan ellenállást összehozni, ami képes lett volna a fasiszták ki- és elüldözésére. Akik meg mégis ezen fáradoztak, az ő nevüket manapság illik elfelejteni. (Azért még van három Ságvári Endre utca Budapesten, és szerencsére a Schönherz koleszt sem sikerült átnevezni.)
Az mindenesetre világos volt minden magyar értelmiséginek: a nácik és nyilasok elleni küzdelem csak a szövetségesekkel, ezen belül is - jobbára - csak a szovjetekkel képzelhető el. Persze az akkor még nem volt egyértelmű, hogy amazok itt hosszabb távra terveznek. De az tény, hogy debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlés már december óta ülésezett, szóval kijelenthetjük, hogy akkoriban két Magyarország létezett egyszerre. Az egyiknek a hadserege a nácizmus utolsó bástyáját védte, a másiké: a Budai Önkéntes Ezred - a szovjetekkel szövetségben - pedig éppen azt akarta ledönteni. Aki tehát Budapest szovjet elfoglalását Magyarország legyőzésének tekinti - tehát az előbbi Magyarországot ismeri el Magyarországnak - annak a politikai-erkölcsi értékrendje felől sem lehet semmi kétely.
Amikor megemlékezünk a hatvanöt évvel ezelőtti február tizenharmadikáról, akkor minden elesett katonáról meg kell emlékezzünk. Azokról a magyar katonákról, akik önként áldozták életüket azért, hogy ebből az országból örökre eltűnjön a fasizmus - nem az ő hibájuk, hogy nem jártak teljes sikerrel. Azokról a szovjet katonákról is, akik többezer kilométerre otthonuktól estek el egy olyan hazáért, aminek a népe nem igazán hálás érte. No és azokról a magyar és német katonákról, akiknek tisztjei egy torz eszme védelmében, saját hibáik belátása és a következményekkel való szembenézés helyett a halálba küldték a rájuk bízott fiúkat. Emlékezzünk mindnyájukra!
Apdét: És ezen a napon született a Hobo névre hallgató Földes László is. Most már értem (ha eddig nem lett volna egyértelmű), mit is jelent nála, hogy "viharban születtem".