Rubber
(2010)
"Csak most - amikor az egészet mérlegre tehetjük - lehet látni, milyen sok valószínűtlenség van ebben a históriában. (...) De ami a legfurcsább, legérthetetlenebb, az az: hogyan választhatnak egyes szerzők ilyen témákat. Bevallom, ez már aztán teljességgel megfoghatatlan... Nem, nem, ez egyáltalán nem megy a fejembe. Először: a hazának határozottan semmi haszna sem származik belőle; másodszor... másodszor sincs belőle semmi haszon. Egyszerűen nem tudom, mi a csuda lehet ez..."
Így zárta Gogol Az orrot - mindezt egy irracionális történetbe csomagolt, meglehetősen velős társadalomkritika után. A Rubberben mindez a film első kockáin történik meg: egy fekete autó csomagtartójából kiszáll egy sheriff, és bejelenti, hogy egy teljesen értelmetlen sztorit fogunk látni - és ezzel megkezdődik a média világának, azaz teremtőinek és fogyasztóinak a kíméletlen kiosztása.
Mindehhez a keretet egy sivatagi szeméttelepen heverő gumiabroncs szolgáltatja. Valami úton-módon életre kel, öntudatra ébred, és önmegvalósítását leginkább a pusztításban találja meg: tárgyakéban, állatokéban, emberekében. Ezt pedig látcsövön követi egy lelkes csapat néző, akik izgalommal figyelik az orruk előtt végbe menő - és végülis az ő kedvükért megrendezett - öldöklést.
Már régóta tudjuk, hogy a világ médiacsinálói sorozatosan csak mérgeznek bennünket, a játszmába pedig az is lelkesen beszáll, aki pontosan tudja, miről is van itt szó. Miközben a többség nem tud és nem akar különbséget tenni fikció és valóság, lövöldözős akciófilmek és hús-vér emberek halálának élő közvetítése között - míg végül oda jutunk, hogy az sem hat meg bennünket, ha saját ismerőseink kerülnek a célkereszt végébe. Szóval nincs itt semmilyen nagy mondanivaló vagy eget rengető újdonság. Mégis egyszerűségével, képi szókimondásával és kíméletlen görbe tükrével egy nagyon igaz, mégis mókás és szórakoztató művet sikerült létrehozni.
