Talán a szemfülesebbek felfigyeltek rá, hogy a Mikor? Melyiket? blog a közérdekűséget nem csak a politikai mező szétboncolására érti, hanem egyre többet foglalkozik kultúrával is. Így amikor a két terület metszete: a kultúrpolitika tárgyalása válik aktuálissá, amellett nem mehetek el szó nélkül.
Kultúrát lehet csinálni például például profitalapon: ami sikeres és pénzt hoz, azt kell tovább támogatni, hogy még több pénzt hozzon. Ennek hátránya, hogy általában nélkülözi az igényességi és szakmai szempontokat. Viszont ha a kultúrát nyereségessé, sőt akár önfenntartóvá is lehet tenni, akkor a lehetőséget ki kell aknázni. Meg aztán lássuk be: a kommerszre is szükség van, hiszen komoly lakossági igényeket elégít ki. Ráadásul a potenciális nézők jó részét meg csak ilyen darabokkal/filmekkel lehet moziba/színházba csalni, és ez még mindig jobb annál, mintha otthon maradnának.
Továbbá kultúrát lehet csinálni szakmai alapon is, azaz hogy valamilyen általános művészeti érték mentén támogatni az alkotásokat. Persze a művészetben nem lehet objektíven meghatározni, mi a jó - ezért kell egy független szakmai testület, ami azért nagy vonalakban lefekteti, mi számízt progresszívnak és merre van az előre (és egy kulturális miniszter, aki készséggel együttműködik). Ennek hátránya, hogy a tömegkultúrával szemben már jóval kisebb közönséget, csak egy bizonyos arra fogékony réteget tud bevinni. Ezért szükségszerűen mindig külső - állami vagy önkormányzati - támogatásra szorul.
És még ezeken kívül is biztosan ezernyi koncepció van, ami alapján meg lehet határozni az aktuális kultúrpolitika preferenciáit. Az ideális mégis az, amikor ez a két nagy terület remekül megfér egymás mellett, sőt akár még találkozik is egymással. A mindenkori kormányzat feladata az, hogy egyrészt minél szélesebben biztosítsa a társadalom igényeit, másrészt pedig értékalapon támogassa a - fentebbi grénum által meghatározott - magas művészeti értékkel bíró színházakat, múzeumokat, egyéb alkotóműhelyeket.
Egyféleképpen nem lehet művészetet csinálni: politikai alapon. Felülről megmondani, mi számítson értékesnek és mi nem, mi a kívánatos mondanivaló és mi nem, és rendes magyar embernek mi tetsszen és mi nem. Ez egyrészt nélkülöz minden szakmai alapot, ugyanakkor a bevételi oldalra sincs tekintettel, így szükségképpen az adófizetők pénzét falja. Másrészt a kormányzat azzal, hogy az alkotás folyamatába is bele akar nyúlni, megsérti a kultúra és művészet autonómiájának demokratikus elvét. Így nem csoda, ha néhányan jelenleg Magyarországon kulturkampfot látnak, vagy az Aczél-féle három T politikájának a visszatérését. Csak ma a "tilt" kategóriát nem pecsétekkel jelölik, hanem egyszerűen támogatások megvonásával, ami a piacgazdaság viszonyai között talán nagyobb érvágás, mint volt annak idején.
A Nemzeti a '60-as években..
Persze a XIX. század második felében, amikor a magyar színjátszás megteremtése még politikailag is alapvető fontosságú célkitűzésként szerepelt, még érthető volt egy erre irányuló politikai program. De hogy 2011-ben is a Bánk bán legyen a magyar színpad alfája és omegája, kicsit elavult elképzelés. Annak idején a Nemzeti Színháznak valóban megvolt a maga politikai funkciója (ezt akarták mesterségesen felújítani az új Nemzeti átadásakor is) - ám egyesek még ma is egyfajta vátesz-szerepet, valamint a nemzeti lobogóhoz vagy a Himnuszhoz hasonló nemzeti szimbólumot szeretnének belelátni. A Nemzeti Színház a történelmén kívül is még sok mindenben egyedülálló - például abban, hogy míg a magyarországi színházak önkormányzati tulajdonban vannak, úgy a Nemzeti az egyetlen, ami közvetlenül állami felügyelet alá esik. Így ha egy kormányzat a fejébe veszi, hogy márpedig itt az lesz a kultúra, amit ő annak mond, akkor az első intézmény, ahol ezt érvényesíteni tudja, az a Nemzeti Színház.
Alföldi Róbert valóban újszerű és szokatlan stílust vitt a Nemzetibe. Nem kell szeretni. Viszont elmondhatjuk (és pozitív igazságértékkel is bír), hogy Alföldi Róbertet a szakma elismeri? Igen, el. Elmondhatjuk, hogy a Nemzeti nyereséges? Igen, el. Ez alapján a Nemzeti Színház megfelel a szükséges kritériumoknak? Igen, el. Alföldi Róbert meleg? Legjobb tudomásunk szerint igen, az. Ez befolyásolja bármiben is a tehetségét? Erre nem tudunk választ adni, hiszen nem tudjuk, hogy ha heteró lenne, milyen művész lenne - de ez igazából tök mindegy. Ez csupán egy bélyeg, amit szeretnek ráaggatni, és egy kártya, amit - észérvek hiányában - szeretnek ellene kijátszani. Jól tették a jobbikosok, hogy a Nemzetinél tüntettek? Igen, jól tették: így legalább ők is mentek egyszer az életben színház közelébe.
..illetve ma.
Ami most még aktuálisabb, az a filmvilág történései, egész pontosan a Magyar Mozgókép Közalapítvány forrásainak a drasztikus megkurtítása, illetve a budapesti art-mozik bezárása. Ezek okának hátterét nem igazán tudjuk, de lehet találgatni. Például ha emlékszünk tíz évvel ezelőttre, az első Orbán-kormány kulturpolitikájára, ugyanúgy a fentebb vázolt a szemlélet köszön vissza. 2000-ben készült el a Hídember, a rendszerváltás utáni első, politikai megrendelésre készült játékfilm. Annak legalább még volt némi kulturális értéke - ugyanez sajnos az egy évvel későbbi Sacra coronáról nem mondható el. Az a film 2001-ben másfél milliárd forint támogatást kapott, azaz pont ugyanannyit, mint az összes többi együttvéve. Akkor a koncepció hivatalosan is a következő volt: minden évben készüljön egy színes, szélesvásznú, csilivili, nagy költségvetésű történelmi jellegű műalkotás, valószínűleg hasonló mértékben (= semennyire sem) ügyelve a dramaturgiai és történelmi hitelességre és egyéb szakmai szempontokra. Sokkal inkább ügyelve arra, hogy a rá kidobott közpénz jó zsebekbe kerüljön. Következő évben Mátyás király került volna célkeresztbe - inkább bele se merek gondolni, mit is műveltek volna szegénnyel. Hogy ez az elképzelés most visszatér-e, ne találgassunk - mindenesetre a központi kultúrairányítás nem idegen a Fidesztől.
Az art-mozik bezárása önkormányzati hatáskör, szóval megint csak Tarlós István konvencionális kultúrafelfogását láthatjuk visszaköszönni, ami idegenkedik mindentől, ami kicsit elvont vagy a kommersznél kevésbé érthető. Nem vitás, a most ellehetetlenített mozik sokszor valóban hagytak maguk után kívánnivalót kínálatban és kényelemben. De például a Kino és az Európa sok olyan filmet vetít, amit rajtuk kívül még a Művész vagy a Toldi sem, szóval kijelenthetjük, hogy ők egyedülálló élményt nyújtanak a mozibarátoknak. A kedvezményes jegyárakról nem is beszélve - így ezek takarékosságból(?) történő bezárását megint csak a fővárosi polgárok tárcája bánná.
Azt egyébként is láthatjuk, hogy a jelenlegi kormányoldal a politikában is arra törekszik, hogy ne legyen a közéletnek olyan területe, amit nem ő ellenőriz. A magyar kulturális mezőre is láthatóan ez a sors vár. Az alkotó pedig választhat: vagy beáll a kormányzati koncepció mögé és nekiáll gyártani a könnyen érthető, lehetőleg nemzetiszín pántlikával átkötött bóvlikat, vagy nem tudja megvenni a közértben a kiló kenyeret. És hiába örömködik Kocsis Zoltán a Süddeutsche Zeitungban, hogy a kormány háromszáz millát nyomott a Nemzeti Filharmonikusokba - amíg a Budapesti Fesztiválzenekartól olyannyira megvonták a támogatást, hogy működése kétségessé vált, nem lehetünk ilyen téren boldogok. Egyáltalán, amíg a kormányzat politikai hovatartozás és hűség szerint osztogatja a pénzeket - ezen belül is az "aki nincs velünk, az ellenünk" elv alapján -, addig sem a kultúrpolitikai sem más téren nem beszélhetünk igazságos redisztribúcióról. (Megjegyzendő: Kocsis Zoltán szakmai-művészeti nagysága kétségbe vonhatatlan, ugyanígy a Nemzeti Filharmonikusok és a Fesztiválzenekar kulturális értéke is. E szempont szerint mindegyiküknek járna az a plusz támogatás, sőt még több is.)
Kocsis Zoltán továbbá megjegyezte, hogy Magyarországon olyannyira nincs fajgyűlölet, hogy az ő zenekarában is tizenegy zsidó és tizenegy cigány zenész játszik. Erről az a szakállas vicc jut az eszembe:
Nemzetközi találkozón két miniszterelnök beszélget:
- Nálunk olyannyira nincs antiszemitizmus, hogy a kormányomban négy zsidó miniszter is van!
- Nálunk meg olyannyira nincs antiszemitizmus, hogy fogalmam sincs, a kormányomban hány zsidó miniszter van.
Erről ennyit.
