Rengeteg nehézséget, költségelvonást, miegymást követően idén is elkezdődött a világ független filmjeinek budapesti seregszemléje, a Titanic filmfesztivál - idén a tizennyolcadik alkalommal. Jómagam ilyenkor első nap felszerelkezem fogkefével, tiszta alsóneművel, némi hideg élelemmel, majd útra kelek, és tizenegy (azaz idén csak kilenc) napig csak a négy mozi - Tabán, KINO, Uránia, Örökmozgó - között ingázom. Persze aki minden filmet meg akar nézni, ami érdekli, annak a gatyája is rámegy, én azért igyekszem minél többen ott lenni, és pár mondatban megkritizálni. Folyamatosan bővül!
Száz reggel (One Hundred Mornings) - Posztapokaliptikus utópia: a civilizáció összeomlása után négy ember - két pár - egy magányos faházban próbál hosszú távon túlélni. Tanulság: mi emberek agresszív, kártékony faj vagyunk, homo homini lupus, talán már a civilizációnk összeomlásán is túl vagyunk - ám egy kis szeretettel minden nehézséget át lehet vészelni. Ennél a befejezésnél azért valami komplexebbre vágytam, így végül csak egy hármast tudtam rá adni.
Odavagyok ezért a srácért (Flooding with Love for the Kid) - Valami elkényeztetett manhattani srác eldöntötte, hogy újra megcsinálja a Rambót - egymaga. Azaz rendezés, operatőr, smink, és az összes karakter megformálását egymaga vitte végbe, mindezt a saját garzonjában. Maga az écesz nem hangzik rosszul, de nincs rosszabb, mint egy jó alapötlet jól elcseszve. Például nem a mindenki által ismert filmklasszikusból indult ki, hanem az egészen másmilyen regényből, de úgy általában is hiányzott belőle az a szellemesség, amitől valóban élvezhető lehetett volna. Borzalmas másfél óra volt, nem csoda, hogy az emberek közben is folyamatosan járkáltak ki, én is csak azért maradtam, mert ki volt fizetve a jegy. Még nem fordult velem elő, hogy filmre egyest adjak - egészen tegnapig.
- Kísérőfilm: Stanley Pickle - Egy mesebeli házban él egy mesebeli ideális család, amelynek titka abban rejlik, hogy a fiú kulccsal húzza fel szüleit, akik csak neki engedelmeskednek. Ám egy nap ablakából megpillant egy lányt, és ettől lassan szembesül az idő múlásával, a gyerekkor eltemetésével, és a kinti világ hívószavával. Kedves, vicces élőszereplős animáció. Valamennyire még kárpótolt is az előző szörnyűségért.
Képszakadás (Snap) - Egy család sötét titkai, amelyek a kamasz fiúban csapódnak le, és amiket ő egy elrabolt gyereken akar megbosszulni. Anya és fia, valamint a - szinte csak a házi videókon látható - nagypapa szövevényes viszonya, vége felé néhány kisebb csavarral. Az ötöst csak a túl jó szívem adta meg neki, de az általános felhozatalnak tényleg a jobbik felébe tartozik.
Tehetetlen düh (Joogigo sipeun - Enemy at the Dead End) - Kellemetlen szituáció, ha az ember kórházi ágya mellé éppen a felesége gyilkosát fektetik. Még szerencse, hogy amaz amnéziás, de éppen ezért kéne kinyírni, mielőtt még visszanyeri az emlékezetét, és esetleg főhősünkkel is végezni akarna. Így elkeseredett élet-halál harc veszi kezdetét a két félig béna ember között. Ötvöz magában mindent, ami koreai: véres akció, naiv humor, sötétben lappangó titok, és sok megmagyarázatlan rejtély, de azokat is simán be lehet tudni a műfaj sajátosságának. Eddigi legjobb, erős ötös.
Rossz család (Paha perhe) - A szétesett család tagjai az anya koporsójánál találkoznak újra. Az egymástól távol nevelkedett fiú-lány testvérpár megpróbálja behozni az elmúlt évek lemaradását, az apa pedig attól tart, hogy a semmiből előlépett lánya felborítja az addigi, békésnek látszó rendet. Ám éppen túlzásba vitt aggódásával - például hogy gyermekei összevérfertőződnek - mar el magától mindenkit. Családi dráma, a szokásos skandináv naivitással és finn fekete humorral. Aki Kaurismäki itt csak producerkedett, de munkássága így is egyértelműen visszaköszön. Ötös.
Esős évszakok (Fasle Baranhaye Mousemi) - A tinédzser Sina (fiú) szülei válása után egymaga marad a nagy és pazarul berendezett teheráni lakásban. Lóg a suliból, látványosan csassza el az életét, miközben a helyi drogdílernek is rengeteggel tartozik. Lelkileg sivár életébe egy szállást kereső, titokzatos, vidéki lány hoz némi színt és motivációt. Európai szemmel talán nem egy nagy durranás, de iráni mércével óriási tabukat döntöget. Ha a kábítószer és a prostitúció témája nem lenne elég, a női főhős függetlensége egyáltalán nem az, ami arrafelé píszínek számít. Ezt értékelve adtam neki egy négyest.
A romlás virágai (Les fleurs du mal) - Két ember szerelme, akik közül az egyik folyamatosan aggódik barátaiért és hazájáért, míg a másik nem kötődött soha semmihez. Gecko mindene az utcai break, egyébként egy szállodában londiner. Itt ismerkedik meg Amahitával, aki a 2009-es teheráni zavargások elől menekül Párizsba, de állandóan a twiteren meg a jútúbon lóg, hogy nyomon kövesse az otthoni eseményeket. Szellemileg nagyon nincsenek egy súlycsoportban, de a lányt elbűvöli Gecko azzal a szabadságával, ami Iránban olyannyira hiánycikk, a srác pedig - nem minden konfliktus nélkül - megtanulja, mi is az a kötődés. Dusa Dávid kedves kis aktuális romantikus sztorit rakott össze, a női főszereplő Alice Belaïdi pedig mostantól hódolatom tárgyát képezi. A nézőtér tömve volt, és nem hiába: tőlem is megkapta az ötöst.
Simon Werner eltűnése (Simon Werner a disparu...) - Egy francia kisváros középiskolájából gyanúsan kezdenek eltűnni a diákok. Mindenféle pletykák kelnek lábra, az osztályból mindenki felállítja a saját verzióját, vagy éppen magánnyomozásba kezd. Mindeközben meg dübörögnek a kilencvenes évek és a tizennyolc évesek szokásos élete. A sztori nem túl erős, a végére is nagyobb durranásra lehetne számítani, de legalább addig sem unalmas, és ki nem nézne szívesen francia tinilányokat másfél órán keresztül? Ennél rosszabb filmre is adtam már idén ötöst, szóval igazságtalan lett volna tőlem, ha ez nem kapja meg.
A gyerekek jól vannak (The Kids Are All Right) - Erről írtam már az Oscarok kapcsán, de mivel nálunk a Titanic keretei között mutatták be, így most is ejtek pár szót. Kétanyás családmodell, nagykamasz gyerekekkel és egy semmiből előhúzott biológiai apával, aki alaposan megbolygatja az addigi családi nyugodalmat. Közönségbarát (nem csak az aránylag ismertebb szereplőgárda miatt), KDNP-bozótharcosokon kívül bárkinek szórakoztató. Nem hiába került be az Amerikai Filmakadémia idei legjobb tízébe.
Hajszál híján úriember (En ganske snill mann) - Skandináv fekete komédia egy volt gengszterről, aki tizenkét éves börtönideje után nulláról kezdi újra az életét. Talál szállást, munkát, szerelmet, régi családját, sőt még régi cimborái is újra maguk közé fogadják - ám e legutóbbi inkább egyre inkább teherré válik. Főleg, hogy elvárják az újabb gyilkosságot, amihez hősünknek már semmi kedve nincsen. A dánok és a svédek mellett néha a norvégok is villantanak ezt-azt, de ez még abból a mezőnyből is egyértelműen kiemelkedik. Remek, na.
Vámpírok (Vampires) - Mókás áldokumentumfilm egy belga vámpírcsaládról: a sármos apáról, a bohókás mamáról, a nőcsábász fiúról és a lázadó tinilányról, és kedves szomszédaikról. Láthatjuk őket étkezés közben, vámpírgyűlésen, és olyan szituációkban, amik minden családra jellemzőek, mintha azt üzenné: mindnyájan vámpírok vagyunk, akik kedvesek, mókásak, de végtére is vérszívásból élnek.
- Kísérőfilm: A nemélők (Återfödelse) - A nem is oly távoli jövőben idomított zombik végzik az emberi munka jó részét. Egy fiatal pár, Katrin és Mark is ebből élnek: a lány zombivadász, a fiú pedig egy műhelyben háziasít frissen fogott egyedeket. Marknak egyszer megesik a szíve egy elé került példányon és hazaviszi. Na ezt nem kellett volna. A film egyetlen hiányossága, hogy fél órában lett összefoglalva, pedig kis többletmunkával akár nagyjátékfilmet is lehetett volna belőle csinálni, és akkor talán a befejezése is jobban érthető lenne.
Hideghal (Tsumetai nettaigyo) - Elég hosszúra nyújtott, de jó tartalmas és még inkább véres japán thriller. Középpontban a guppiboltos családfő, aki a kezdetben vicceskedő, nagyágyú kereskedő, de valójában perverz sorozatgyilkos uralma alá kerül, családdal együtt. Aki szerint az emberdarálékban történő szadomazo szex gusztustalan, annak lehet, nem ez ez a két és fél óra nyújt majd felhőtlen szórakozást. Én viszont megadtam neki az ötöst, természetesen. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is távol-keleti alkotással zártam a Titanicot, 2012 áprilisáig meg már csak egy év van hátra. :)
Norvég erdő (Norwegian Wood) - Hivatalosan nem szerepelt a fesztivál programjában, hanem a péntek esti meglepetésfilm gyanánt adták le. A cím ne tévesszen meg senkit: a Beatles-számhoz annyi köze van, hogy az egyik mellékszereplő egyszer eljátssza félig. Egyébként meg egy japán szentimentális szenvedés az egész. Van egy srác, akiért döglenek a nők, de ő csak abba az egybe szerelmes, akit éppen a gyogyóban ápolnak, és nem ok nélkül. A legszánalmasabb az, ha egy pasi nyavalyog - itt pedig két órán át mást se látni. Max azt, hogy Japánnak is megvolt a maga 1968-a, amikor is a fiatalok rájöttek, hogy milyen jó dolog is szexelni - vagy legalábbis beszélni róla, mert a film tanúsága szerint annál tovább nemigen jutottak, csak lelkiztek. Kevesebbet kellett volna.
Kieg. köv.
