Jó lenne tudni: mi volt a mutyi háttere, mit fog megszavazni a Jobbik a Fidesznek, amért Dörner György és Csurka István megkapták az Új Színházat, vagyis leendő új nevén: Hátország Színházat? Bevallom, nem vagyok színházigazgatói pályázatokban jártas, de ez a valami, akármi, hogy mehetett át bármilyen szűrőn? Ebből a tömény politikai sovinizmussal átitatott pár oldalból megtudhatjuk, hogy itt bizony liberálamerikai szellemi leépítés folyt eddig, sőt nem is létezett semmilyen magyar színházi kultúra, de majd Dörner György megmutatja: lehet itt szórakoztatás nélküli színházat is csinálni! Ám azt nem tudjuk meg, hogy az utolsó oldalon látható táblázatban mitől számít fel magának évről évre nagyobb állami támogatást, pályázati összegeket és egyéb bevételeket - pláne ha a pénzcsinálást már az első bekezdésben mélységesen elítéli? Vagy ha a jelenlegi társulatra kíván alapozni, akkor miből gondolja, hogy Eperjes Károlyon kívül bárki is marad egy nyíltan nacionalista, szélsőjobboldali, konkrét politikai programot hirdető, a színpadból tribünt csináló színházban?
.jpg)
A határon túli magyar társulatok - akik már végre lemosnák magukról az olyan gondosan felépített sztereotípiákat, miszerint ők a magyarországi jobboldal bábjai lennének - biztosan örömmel jönnének egy ilyen helyre, ami ezeket éppen, hogy megerősíti? Persze az ő aktívabb anyaországi szerepeltetésük tényleg jó ötlet, de ha más budapesti színházak is jobban felélénkítik saját ilyesféle kapcsolataikat, akkor a határon túliak biztosabban elkerülik a politikai tárgyeszközzé válást.
Továbbá ha Dörner György oldalakat zeng arról, hogy itt most minden hű de magyar lesz, és a hangsúlyt a rendezői munka helyett a darab eredeti mondanivalója foglalja majd el, akkor abba a meg nem nevezett külföldi rendezők majd hogy férnek be? Akik egyébként mondtak eddig bármiféle igent, hogy jönnének? Például Jiři Menzel - az egyetlen konkrétan megemlített művész, akinek jelenleg is fut egy rendezése a színházban - neve még hibásan is jól mutat a lapon, de tud egyáltalán ő arról, hogy oda fel van írva? És Dörner György alkalmazásában is szívesen dolgozna ott a továbbiakban? (Az övé mellett Szophoklész nevének helyes leírása volt a másik gyenge láncszem, már ha Aiszkhüloszt így németesen is elfogadjuk helyesnek. Ők legalább biztos nem fognak ezért szólni.)
Dörner György pályázata és színházcsinálási koncepciója mindenesetre eszembe juttatott egy másik alkotást: Szabó István Mephisto-ját, az eddig egyetlen Oscar-díjas magyar nagyjátékfilmet. A pályázatban egyes bekezdéseket mintha innen vett át és finomított volna a szerző, de a lényeg feltűnően hasonlít. Talán nem is konkrétan a filmhez, hanem ahhoz, amit az ábrázol.
"A Hátország a szociálliberális iga alatt nyögő magyarságot jelképezi. Egy, az egész nemzet számára életbevágóan fontos visszafoglalási igényt jelent be. Ennek a visszafoglalásnak egyik első, kicsi, de nem jelentéktelen ütközete lehet ez a színház. A magyarság a Hátországból, az elnyomott, háttérbe szorított, elhallgatott, félreszorított nemzeti értékeivel, Bornemisszáival. Csokonaijaival, de Németh Lászlóval és lllyés Gyulával, fel egészen a mai követőkig megindítja a visszafoglalást a liberális, pesti vicchullám, pénzcsinálás és újabban a szórakoztató liberális állam sokszor a bordélyházak szintjére süllyedt csomópontjai ellen."
"- Sajnos a színházainkban sok olyan elem van, akinek Németországhoz semmi köze. Jó volna a kultúra csempészei ellen valami szellemi vámrendszert kidolgozni, hogy ne mérgezhessék tovább idegen elemek a német nyelvet, irodalmat, meg a német színházakat. Ez súlyos feladat. Nem is háríthatjuk kizárólag a határőrség embereire. Egy szellemi vámrendszerben a kultúra munkásainak is közre kell működniük. Ért engem, ugye?
- Igen, tábornagy úr.
- Sokan vannak, akik nem értik."
"A vezetésem alatt álló színház kiemelt figyelmet fordít arra, hogy olyan fiatal írókkal tartsa a kapcsolatot, keresse meg őket, akik ezeket az értékeket és hagyományokat a maguk mai és modern eszközeivel tovább tudják vinni és vállalni. A kortárs és múlt századi dráma nagy határon túli alakjainak művei is lassan feledésbe merülnek. Sütő, Páskándi, Tomcsa Sándor és a többiek drámái kiszorultak még a határon túli magyar színházak műsorából is. Azért alkalmas erre az Új Színház, és a kiírás azért is megfelelő, mert ezen magyar művek mellett, ha megjelennek a világirodalom klasszikus vagy kortárs értékei, akkor ez a két vonal erősíti egymást. Hangsúlyozza és felmutatja, hol van a klasszikus európai vagy amerikai művek mellett a helye a magyar nemzeti drámának."
"És ha szabad volna egy személyes megjegyzést hozzáfűznöm: én úgy érzem, ezek bátor művek. Bátrak, mert a korunkat ragadják meg, mert az erő szépségét tárják föl előttünk szenvelgés nélkül, minden polgári sznobság nélkül, mindazok hazug és elfojtott ízlése ellenében, akik kultúráról szájaskodnak. Itt izmok és arcélek láthatók - az ember látható itt, ahogy az egészséges emberek látni akarják. Erősnek és erejében szépnek. Harcosnak és harcában győzedelmesnek."
"Egy egészséges nemzet nem lehet meg saját színházi kultúra nélkül. Kell, hogy megszülessenek a magyar sorskérdéseket tárgyaló művek, politikai és történelmi kérdéseket a magyar érdek szerint megelevenítő művek, mint egy falat kenyér, kellenek a feltárások, a megszenvedett írói és színházi alkotások. Ez tehát, ha hozzájutunk, beleszóló színház lesz, sok ellenséggel és csak lassan szaporodó barátokkal és küzdőtársakkal, mert ennek a színháznak első feladata az, hogy közönséget teremtsen magának."
"És íme, a dán királyfi inkább lemond rangról, ifjúságról, szerelemről, és harcra kél, magányos lovagként, aki szívében hordja a legmagasztosabb eszményt: a vér és a faj tisztaságának eszményét. Amint látjuk tehát, összetett karakter. Nagy formátumú, de egyszerű ember, és újra hangsúlyozom, vállalva ezzel az önismétlés ódiumát: a mi Hamletünk északi típus, aki gyilkol. De kérlelhetetlen és önmagát is elpusztító harcában feltárja a jövő kapuit. Arra buzdít, hogy éljünk tisztán - ez a Hamlet nekünk szóló testamentuma. És itt meg kell mondanom, hogy színészgenerációk egész sora tévedésben élt, amikor neuraszténiásnak, Ödipusz-komplexusban szenvedő őrültnek vagy dekadens típusnak ábrázolta. Én ebben nem hiszek. Hamlet igenis kemény ember és nem csak én állítom be úgy, hogy önök energikus, következetes hősnek látják majd."
"Ennek a liberális, szórakoztatóipari igénytelenségnek akar hadat üzenni a Hátország Színház, a magyar dráma színháza, amely visszatérést jelent a görög sorsszínházhoz, Aischylos és Sophoklész színházához, Shakespeare mindenkor a legaktuálisabb nemzeti és dinasztikus politikai kérdéseket, létkérdéseket felvető színházához, és ahhoz a magyar színházi hagyományhoz, amit a Bánk Bán és a Karnyóné jelképez - amely gyönyörködtetett és belekiabált a magyar sorsba."
"A Hamlet népi alkotás. Nem vallásos mű, nem arisztokratikus, nem is polgári, hanem népi. Éppúgy, mint a görög tragédiák. És minthogy népi mű, épp ezért le fogjuk rombolni a válaszfalat színpad és nézőtér között. És minden: a tér, mozgások, hangok, fények, sőt a publikumot alkotó emberek egyetlen közös hatásban olvadnak majd össze. Végre meg kell teremtenünk a totális színházat. A színházat, mely felráz és mozgósít minket."
