Egy ismerősöm fészen megkérdezte az üzenőfalán: mit nézzen? A Forma-1 magyar nagydíját, vagy az olimpiai közvetítést? Már a kérdést sem értettem, de azért válaszoltam neki: rohangáló autókat nap mint nap látni a Rákóczi úton, de olimpia csak négyévenként van, és pont most. Az meg külön a nemzeti identitásnak és a hazaszeretetnek a velejáró tartozéka, hogy drukkolunk a mieinknek, még akkor is, ha fogalmunk sincs, hogy az éppen nézett sport miről is szól?
Már van három érmünk is, ami nagyon szép teljesítmény, főleg ha azt vesszük, hogy tegnapig a németeknek egy sem volt - mígnem két nap alatt szereztek hatot (ma ötöt), ezzel pedig hazánk visszacsúszott a tizenharmadik helyre. Márpedig magyar szurkolónak csak az arany csillog elég szépen, és ha az megvan, akkor olyan büszke rá, mintha azt minimum ő nyerte volna. Most egyelőre csak Szilágyi Áron aranyán osztozhatunk tizenhárommillióan, de ez a szám (mármint az aranyaké) alighanem növekszik még, van rá két hete.
Kép innét, hogy xlsport.hu
Ez a London is érdekes egy dolog. Nem olyan egzotikus vagy távoli hely, mint mondjuk Peking vagy Sidney, sőt ez ott már a harmadik ilyen (1924, 1948). Ráadásul ha azt a megszokást vesszük, hogy frankó és tré olimpiák váltják egymást ('92 Barcelona: frankó volt, '96 Atlanta: tré, '00 Sidney: frankó, '04 Athén: tré, '08 Peking: határozottan frankó), akkor most nem várhatunk túl sok jót. Ehhez képest már a megnyitóünnepség is nagyon össze volt rakva, kezdve a Shakespeare-t szavaló Kenneth Branagh-hal, a brit munkásmozgalommal (igen, valahol erre is büszkék), a naponta százakat elbocsátó brit egészségüggyel, James Bonddal és II. Erzsébettel, Mr. Bean-nel, Sir Paul McCartney-val - a teljesség igénye nélkül. Szóval valljuk be, a hangulatra - legalábbis a tévé előtt - nem lehet panasz. (Na de majd négy év múlva Rioban..!)
A felvonulási ruhák között is voltak nagyon pöpecek, amint lelek róluk videót és/vagy képeket fellelni, majd írok róluk is. Addig is folyt köv.