Tehát a magyar az egy félázsiai népség, ami éretlen a demokratikus intézményrendszer rendeltetésszerű használatára. Talán még sosem értettem ennyire egyet Orbán Viktorral. Sőt: ezen kijelentés legfőbb bizonyítéka az ő hatalomra kerülése és mai napig ott maradása. És hogy ezek után se mennek emberek ezrével utcára, kikérni maguknak a lefikázásukat, amire a saját miniszterelnökük méltatta őket. Végre valaki kimondta: nem kell nekünk demokrácia! Itt tényleg a tekintélyelvű, minden bomlasztó individualizmust letörő, a gondolkodás és döntés terhétől megóvó vezérre van szükség. Milyen jó, hogy itt van Orbán Viktor, aki ezt nekünk tálcán kínálja.
1994-ben, amikor az MSZP óriási fölénnyel megnyerte a választásokat, azt egyvalaminek köszönhette: a rendszerváltásban és a demokráciában történt csalódásnak és a társadalomban élő kádári nosztalgiának. Ám a Horn-kormányzat egyértelművé tette: nem lesz itt restauráció, hanem arra haladunk tovább, amerre az előre van: a piacgazdaság és a liberális demokrácia felé, még ha ez olykor nehéz döntések elé állít mindenkit, és a baloldaliságnak is néhol ellentmond. Könnyű lett volna népszerűséget hajhászni, de szerencsére akkor létrejött egy közmegegyezés az ország számottevő politikai erői között, ami garantálta Magyarország nyugatbarátságát, és megalapozta hazánk NATO- és EU-tagságát.
Ez a közmegegyezés olyan 2002 után kezdett szétesni, amikor is a Fidesz magába olvasztotta a szélsőjobbot, és egyre nagyobb teret kapott az euroszkepticizmus, illetve a demokrácia "alternatív" felfogása, miszerint az nem más, mint a többség diktatúrája, és a célja annyi, hogy egyetlen párt - lehetőleg a Fidesz - foglalhassa el az egész intézményrendszert. Az egypártrendszer tehát egész jó dolog, már amíg az az egy párt mi vagyunk. És mivel a lakosságnak még mindig fogalma sincs a demokrácia működéséről és értékeiről, még kevésbé saját jogairól és lehetőségeiről, ezért - amíg a gyomra nem korog - bármit meg lehet csinálni a feje fölött. Csakhogy már a gyomra is korog, egyre bizonytalanabbá válik a munkahelye (már amíg biztosan el nem veszti), a rózsaszín csekken egyre kevesebb a pénz, a sárga csekken meg egyre több.
Hogy van-e egyenes összefüggés a demokrácia és a piacgazdaság között, azon rengeteget lehet vitatkozni, az itt is majd egy másik (jó hosszú) bejegyzés témája lesz. Mindenesetre olyan egészen ázsiai népségek, mint Kuwait vagy Brunei, remekül érzik magukat a kis abszolút monarchiájukban. De léteztek már olyan féldemokratikus rendszerek is (például Kemal Atatürk Törökországa), amiknek nem titkolt célja volt a nyugati politikai-társadalmi kultúrához való felzárkózás, csak - a lemaradás nagysága és az idő rövidsége miatt - kissé erőltetett modernizációval. Ma már látjuk, hogy ez se volt minden esetben jó megoldás, de ha lehet választani, akkor ezerszer inkább a nyugat, a centrum felé való közeledés az, ami egy demokrata számára az egyedül elfogadható fejlődési irányt jelentheti.
Orbán Viktor viszont eldöntötte: ő nem ezt az utat választja. Ő egy félázsiai népség élére került, és ezen az állapoton nem akar változtatni, ellenkezőleg: ennek a hosszútávú fenntartásával akar magának tőkét kovácsolni. Olyannyira, hogy a húsz év alatt keservesen elért demokratikus eredményeket is kész lebontani. Például ez is mekkora hülyeség már, hogy itten a plebsz választ magának vezetőt. Túl sok ez így. Majd jól lecsökkentjük, és lehetőleg a miénkkel Pedig nagggyyon reméli, hogy erre nem kerül sor, de ha nincs más lehetőség, akkor - bár összeszorított foggal, vért zokogva - kész átvenni a teljhatalmat. De akkor már a félázsiaizás is kész bóknak fog számítani.
