Talán 1949 óta nem ébredt az ország olyan gyalázatos augusztus huszadikára, mint az idei. Első sorban azért, mert a magyar kormány és a Fidesz már-már deklarált Európa- és haladás-ellenességével frontálisan szembe köpi államalapító Szent István királyunk örökségét. Hiába próbálja Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes úr bizonygatni, hogy ő - párt- és miniszterelnökével ellentétben - igenis európai népnek gondolja a magyart, a következő tagmondatában máris ellentmond önmagának.
Miniszterelnök-helyettes úr nem kevesebbet állított, mint hogy Szent Istvánt a nemzet választotta vezetőjéül. Talán csak mi nem olvastuk elég figyelmesen a történelemkönyvet, talán ezért maradt ki emlékezetünkből az a demokratikus választás, melynek során államalapító Szent István királyunk hatalomra került - ehelyett úgy tudjuk, hogy saját és szövetségesei haderejének köszönhetően győzött. Ennek persze jelenleg nagyon örülünk, nem is alakulhatott volna jobban a magyarság történelme, és István királynak sem róhatjuk fel azon vívmányok hiányát, amelyek több évszázaddal uralkodása után jelentek meg. Ellenben a mai magyar kormánynak felróhatjuk, ha a fizikai túlerőt próbálja a nép, a nemzet akarataként beállítani. Ez persze nem újdonság: már két éve mást sem hallgatunk, hogy a kormányt a magyar emberek választották meg, ergo amit a kormány akar, az a nemzet akarata - és "nemzet" gyanánt még egy utcányi lelkes hívőt is akármikor össze tudnak trombitálni, röpke pár hét alatt.
És valahol igazuk is van, hiszen már az István a királyban is lehangzik az örökérvényű mondat: "mást itt e nép meg nem ért, csak túlerőt". Hiszen mi már csak ilyen félázsiai származékok vagyunk, akik éretlenek a demokrácia használatára. István korában még inkább azok voltunk - éppen ezért államalapító királyunkon múlott, hogy erejét arra használja-e, hogy hatalmaskodjon nemzete fölött, vagy arra, hogy rávezesse a magyarokat: merre van az előre, még ha néha rögös is az út? Orbán Viktor és kormánya sajnos a koppányi utat választják: a dicső múltba révedezést, a lóhától hátrafelé kacsintgatást, régi szellemek megidézgetését, és a szövetségekhez legfeljebb ímmel-ámmal, féloldalasan történő csatlakozást.
A folyamatokat jól mutatja, hogy bár államformánk hivatalosan továbbra is köztársaság, mint ahogy Áder János is köztársasági elnökünk (akkor mát az ő mai - jelen viszonyok között - példaértékű beszédét se felejtsük el) - a Magyar Köztársasági Érdemrend mégis elvesztette középső nevét. (Nekem is telt egy kis időbe, hogy a "Magyar Érdemrend" vajon mi a bubópestis is lehet?) Ám István királyunk öröksége még másban is csorbát szenvedett: politikájában és intelmeiben is látszik, hogy ő egy olyan országot kívánt teremteni, amelynek népei békében élnek egymás mellett. Ahol pedig mégis megtörtént, hogy valakik etnikai alapon támadtak másokra, oda a király maga küldött katonákat, megbüntetni a békétlenkedőket és megszilárdítani a rendet meg a békét. Nemrég Devecserben most pedig Cegléden lehetünk tanúi ugyanennek, ám az államhatalom birtokosai, Szent István király jog szerinti örökösei az erős és biztonságot adó államot csak szóban hirdetik, egyébként meg hagyják, hogy messze a királyi palotától folyjon, ami akar.
Ha Navracsics úr szerint - aki miniszterelnök második helyettese és a kormány minimum harmadik legerősebb tagja (hivatalosan a második Semjén Zsolt, de minden viccnek már mi se dőlünk be) - valóban követnünk kéne István király példáját, és elsajátítani - valamint elsajátíttatni - az európaiság alapvető ismérveit, akkor gyakorolhatna némi nyomást miniszterelnökre (elég, ha csak rákönyököl, nem nehéz): ha már ilyen szép ünnepséget rittyentettek Árpád-házi Szent István királyunk emlékére, akkor ezt az ünnepi hangulatot a tűzijáték után is tartsák kissé a szívükben, elég csak 2014-ig.