Örömmel jelenthetem: A Mikor? Melyiket? blog mostantól megújul: nem csak szökőévenként fog egy-egy cikk kikerülni, az is kilométeres terjedelemben, hanem gyakrabban és röviden, tömören, összefoglalóan - végülis a blogolás műfaja is pont erről szól.
Most viszont jöjjön még valami hosszabb: a Vasárnapi Hírek legutóbbi száma színes-szagos összeállítást közöl a 2014-es ellenzéki összefogás lehetőségeiről, implicite sugallva, hogy azt kéne. Pedig sajnos rossz hírem van: nem lesz összefogás. Egyszerűen nem éri meg senkinek se. Persze továbbra is az minden ellenzéki párt leghőbb vágya, hogy az Orbán-kormányt leváltsa, de ez 2014-ben alighanem még nem fog összejönni, és ezen az összefogás sem feltétlen segítene.
A Vasárnapi Hírek remek illusztrációja
Az új választási törvénybe éppen csak azt nem foglalták bele, hogy mostantól mindent csak a Fidesz nyerhet meg. És hiába mondják, hogy nem az új rendszer nem feltétlen a Fidesznek kedvez, hanem annak, aki győzni tud, mert az visz mindent - Budapesten és a nagyvárosokon kívül az MSZP csak éppen, hogy létezik, az LMP még annyira se, a DK-ról ne is beszéljünk, és még a Jobbik is csak ott sikeres, ahol a szociális feszültségeket könnyen lehet etnikaivá átalakítani. Legutóbbi különben sem illeszthető bele semmilyen demokratikus összefogási elméletbe, és erről szerencsére a párt is tud. Ám még mindig visz el annyit, hogy a demokratikus ellenzéki pártok még nehezebben szerezzék meg a parlamenti helyek minimum felét.
A többieknek pedig a fő feladatuk megtalálni a saját útjukat, és azt megmutatni a választók - és egymás - felé. Ehhez pedig a 2014-es választási kampányig nem lesz lehetőségük. Előbb egyénileg kell megméressék magukat és sikert mutassanak fel, hogy aztán legyen mire alapozni egy ellenzéki összefogást. És az is csak akkor érné meg, ha majdnem biztosra vehető lenne a győzelem, és utána a választóknak lehetne igazolni, hogy igenis megérte valamennyit feladni az önállóságból és az egyéni arcból. Ám erre az esély jelenleg elég kicsi, és még többen fordulnának el tőlük, mint 2010 után.
Az MSZP dolga tehát, hogy bebizonyítsa: új párttá alakult, új arcokkal, új politikával, ami markánsabban baloldali és hitelesen tudja képviselni a szociális integrációt - és mellesleg ő a legerősebb ellenzéki párt. Ám ez csakis sikeres kommunikáció, azaz konkrét ügyek tematizálásával és figyelemfelkeltő megmozdulásokkal érhető el, ami egyelőre annyira még nem jellemző. Az LMP baja éppen fordított: remekül tudnak akciózni és témákat bedobni, ám ez nem elég arra, hogy egy országot is el tudjanak vezetni. Nekik egyrészt azt kell megmutatni, hogy a kedves, aranyos fiatalok imidzsétől tovább tudtak lépni, másrészt pedig hogy Parlamentbe kerülésükkel nem veszítették el kritikai szemléletüket és nem tagozódtak be a rendszerbe, amit éppen megváltoztatni akarnak. A DK-nak azt kell megmutatnia, hogy nem csupán Gyurcsány Ferenc one-man-show-ja. Ám hiába szerepel tőlük egyre többet inkább Molnár Csaba és Vadai Ágnes, ez még mindig kevés ahhoz, hogy a közvélemény ne Gyurcsány-pártként és/vagy MSZP 2-ként gondoljon. Viszont a jelenlegi két-három százalékos népszerűségük remek alap egy 2014-es meglepetéshez is (ami a Parlamentbe való bekerülést jelentené), és ezt a lehetőséget nem dobnák el maguktól.
Hiába sok a bizonytalan, legtöbben úgyis elmennek szavazni. Az előregisztrációból valószínűleg semmi sem lesz, hiszen ezzel a Fidesz is jó sok szavazatot vesztene. Ha viszont mégis, és a lakosság jó része a választás napján döbben rá, hogy ki lett zárva - majd a Fidesz a szavazatok húsz százalékával megszerzi a parlamenti helyek négyötödét, ami egy újabb társadalmi ébredéshez vezet - akkor ebből olyan lakossági ellenállás kerekedik, amilyen itt '89 óta nem volt. Hiába a teljhatalom, pár hónapon belül új választást kell kiírni, és addigra a polgárok is tudják már, hogy melyik ellenzéki párt hányadán áll. Talán még különösebb összefogásra se lenne szükség, de ha mégis, akkor is már lenne azt mire alapozni.
