Reakció a Mandiner blog "Hogyan ne rasszistázd a jobboldalidat?" című szerecsenmosdatására, amit ott is megkommenteltem. (Vagyis eredetileg ott volt komment, de olyan kiválóra sikerült (és olyan hosszú lett) hogy az már bejegyzésnek is megteszi.)
"Jajjjj de nagyokat tetszik ferdíteni ebben a cikkben - és most csak a bevezetőről beszélek. A szellemesen elbújtatott valódi célt: Schmidt Mária tökös megvédését most inkább nem kommentálnám. (Legfeljebb a végén egy kicsit.)
Először is: ne mossunk össze dolgokat. Senki nem a jobboldaliság fogalmáról beszélt, hogy annak lenne a rasszizmus az előfeltétele. Itt legfeljebb a mai magyar (intézményes) jobboldalról lehet szó, amit a közéletben két és fél párt jellemez. Azok alapján pedig kijelenthetjük, hogy ma Magyarországon nem létezik mérsékelt jobboldal. Léteznek mérsékelt jobboldali, sőt kifejezetten européer konzervatív emberek, akik közül sokan - jobb híján - a Fideszre szavaznak mint a közép felé közelebb eső, jobboldali pártra. De amíg az a párt nyilvánosan futtatja a magyar közélet legnagyobb rasszista szócsövét, kiáll mellette, sőt az első sorba tolja, addig elmondhatjuk: ez a párt - ami nem mellesleg a teljes magyar politikai életet ellenőrzi - támogatja a rasszista nézeteket. Aki pedig emellé a párt mellé áll, ha befogott orral is (de inkább csak befogott füllel), az értelemszerűen megtűri a rasszizmust.
Nem az a gond, hogy a magyar jobboldal elhatárolódás nem volt elég erős vagy elég gyors - hanem hogy azok a jelenségek, amiktől el kéne határolódni, éppen a magyar jobboldal legbelsőbb berkeiből jönnek. Nem mintha Bayer Zsoltnak az ország és a Fidesz konkrét irányításába annyi beleszólása lenne, de akiknek van, azok kiállnak aktívan mellette. Hiába volt ott Kövér László a tavalyi Élet Menetén, ha egyébként az Országgyűlésben minden zsidózást és cigányozást tudatosan eltűr és hallgatólagosan támogat (megszegve ezzel a Házszabályban lefektetett kötelességét). Hiába volt ott Lezsák Sándor, ha előző héten még az Tormay Cécile szobrát avatta. Ki is fütyülték őket, amire azidáig nem volt példa, habár jobboldali politikusok már korábban is tették ott tiszteletüket. Ezeket a jelenségeket tehát nem lehet azzal elintézni, hogy "jajbocs, nem voltunk elég gyorsak és hangosak".
Schmidt Mária bécsi turnéja csak egy részlet, amire jövő héten már senki nem fog emlékezni, de kiválóan illik a sorba. Főleg, hogy a történelem újraértelmezése éppen az ő aktív közreműködésével (részleges irányításával?) folyik. Nem fogom elismételni a mancsos cikk mondanivalóját, de az ÁVH áldozatairól se lehet úgy megemlékezni, hogy közben Rákosinak és korának emlékműveket emelünk, és azt állítjuk, hogy az egész csak a Szovjetunió műve volt. (Ezt meg Ungváry Krisztián magyarázta remekül el minap, de abból is csak az lett a hír, hogy csúnyát merészelt mondani a Nagyméltóságú Nemzetgazdasági Miniszter Úr felmenőire.)
Nem tudom, a szerző az egyetemes jobboldaliság eszéje mögé bújva próbálja-e legitimálni a mai magyar jobboldalon tapasztalható jelenségeket, vagy csupán az eszmét próbálja védelmezni azoktól a vádaktól, amelyek kizárólag a mai, magyar jobboldalt érik, sajnos teljesen jogosan. Jóhiszeműen megszavazom az utóbbi lehetőséget, ám a szerző azzal, hogy aztán kiáll implicit a Fidesz és explicit Schmidt Mária mellett, ezzel pont az ellenkezőjét éri el."
