Egy hete ilyenkor nagyon jó lett volna leírni, hogy a 2013-as Budapet Pride-ra rekordmennyiségű, nyolcezer ember vett részt (ami oké, a berlini hétszázezertől még némileg elmarad, de azért ez is valami). Jó lett volna leírni, hogy végre egy minden extravagancia és flittertanga nélküli, csupán vidám és jókedvű tömeg sétált végig az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky úton. Köztük az eddigieknél is több híresemberrel, és egyre több olyannal, akik belátták: ez a tüntetés nem a megbotránkoztatásról szól, ahogy azt sokan szeretik beállítani, hanem egy olyan magyar társadalomról, ahol mindenki bátran vállalhatja magát, nemét, színét, vallását és szexuális irányultságát, minden formális és informális, állami vagy társadalmi retorzió nélkül. És persze a pártállását is, ami szintén nagy haladás az eddigi civil megmozdulásokhoz képest, hogy a szervezők nem kérték a pártjelvények otthon hagyását (valaki rájött, hogy a parlamentáris demokráciához ők is hozzátartoznak). Így az ismert politikus-arcokon túl a PM is coming-outolhatott kis zöld-fehér zászlócskáival, az MSZP pedig frissen alakult LMBTQ munkacsoportjával volt jelen és szórta meg a terepet saját készítésű szivárdáival.
A képen Simon Gábor, az MSZP országgyűlési képviselője, valamint
Waliduda Dániel, a párt LMBTQ munkacsoportjának vezetője.
Szóval jó lett volna ezekről írni, de ami utána történt - arról szintén jó lenne azt mondani, hogy példátlan, de sajnos már eddig is bántalmaztak Magyarországon embereket szexuális identitásuk, vagy bármilyen más jellemzőjük miatt. Ám hogy három olyan emberhez is mertek nyúlni, akik rengeteget tettek a társadalmi integráció és a békés együttélés előmozdításáért, éppen ezért méltán állnak köztiszteletben, és közülük kettőt Derdák Tibornak és Orsós Jánosnak hívnak, nos emellett nem lehet(ne) elmenni csak úgy. Persze nyilván nem feltételezem, hogy támadóik tudták, kikkel állnak szemben. Nem is kellett tudniuk. Tévhit azt gondolni, hogy az erőszak náluk csak pótcselekvés, amit az észérvek (elég hamar bekövetkező) kifogyására tartogatnak. Az ilyeneknél a fizikai agresszió a konkrét eszköze a hatalom megszerzésének, értve ezalatt akár a saját maguk által kijelölt területet, a pesti utca egészét, vagy akár az államhatalmat.
Hiba azt is gondolni, hogy minden homofób csak izomagyú állat lenne. Mint ahogy a második világháború alatti nácik és előtti sima antiszemiták között is voltak nagyon értelmes, okos, művelt emberek, akik közül talán nem is mindenki irtott volna ki minden zsidót. De a 2013-ban már nem lehet kétséges, hogy hol húzzuk meg a demokrácia és feudalizmus, XXI.század és a sötét középkor, Európa és Mordor közötti határokat. Vagy ha a határ pontos helyéről adódik is némi vita, az akkor is egyértelmű: az antiszemitizmus, rasszizmus, homofóbia, és a kirekesztés hasonló formái ezen a határon túl helyezkednek el. Aki pedig egy jogvédő tüntetésre képes azt mondani, hogy ő "a másik oldalon áll", vagy akinek külön meghívó kell, hogy még akkor is elzárkózzon tőle, az a civilizált világban alkalmatlan bármilyen tisztség betöltésére, hát még egy majd' kétmilliós város és tízmilliós ország vezetésére. (Tarlós István és Orbán Viktor amúgy másért is azok, de arról majd máskor.) Ugyanígy alkalmatlan rendőrnek, aki egy bejelentést saját ízlése szerint elutasít, márcsak mert ezzel hivatali kötelességét szegi meg.
A Budapest Pride és az azután történtek óta pedig még csak másfél hét telt el, ez az ügy pedig máris bekerült a gardróbba. Nem hallottunk semmilyen következményről, sem az el (nem) járó rendőrök felfüggesztéséről, vagy csak akár egy belső vizsgálatról, pláne nem a belügyminiszter, valamint a főpolgármester elnézést kérésének akár csak a megfontolásáról. (A lemondás az már olyan szép lenne, mint az öreg patkánynak a féllábú házmesterkislány.) Így hát pár nap alatt az egész ügy eltűnt a süllyesztőben, és folyik minden tovább, ahogy eddig. Még egy darabig. Mert a szőnyeg alá söpört ügyekben aztán elbotlik az ember, és akkor bizony egyszerre kerül onnan elő minden mocsok.
