Jogos a kérdés, hogy a Mikor? Melyiket? blog miért hallgatott az elmúlt két hónapban, lényegében pont a kampány során? Nos, ennek megvolt a maga oka, amit most helyhiány miatt nem részleteznénk, de akkor most így utolsó előtti nap (főleg, hogy nincs kampánycsend) összegezzük az eddigi eseményeket, és próbálunk valamiféle prognózist összehozni a szavazás napjára.
1. Fidesz - Egy választáskor mindig annak van a legtöbb vesztenivalója, aki éppen hatalmon van. Ezért a Fidesz mindent megtett azért, hogy azt meg is tartsa: lényegében beszüntette a kampányt, tévében-rádióban megtiltotta a hirdetéseket, kivéve saját magának, mert ugye a kormányhirdetés persze teljesen más. Az EBESZ is rájuk szólt, emiatt, így hát az Alkotmánybíróság hirtelen eltörölte a Kúria azon döntését, ami a villanyoszlopokra plakátolást is megtiltaná. Bár ahol ellenzéki ismerőseim plakátoltak, a helyi vezetők ott próbáltak nekik keresztbe tenni, ahol tudtak, pl. szervezett tépkedésekkel, vagy olyan álhírek terjesztésével, miszerint ahhoz az ELMÜ engedélye is kéne.
Egy szónak is száz a vége: mindent megpróbálnak bevetni az ellenzék ellen, azért nagyon paráznak: leginkább a 2002-es dézsavü miatt, amikor is már a zsebükben érezték a győzelmet, mégis elbukták. Persze akkor is egészen más volt a helyzet, de azért biztos, ami biztos: már a tömeges átjelentkezések is megindultak a billegő körzetekbe. Persze nekik az is kudarc lenne, ha a kétharmad nem jönne össze, mert akkor a saját törvényeik is visszaütnének rájuk, és akkor már nem lenne választásuk: le kéne ülniük az ellenzékkel alkudozni, amitől teljesen megbénulnának. Mondjuk hogy egy olyan kormányzást produkáljanak, ami nem eredményez kormányváltó hangulatot, és hogy legalább egy választási programot összerakjanak, az valahogy még nem merült föl a Lendvay utcában - mindenesetre ha a 2002 megint bejönne, akkor nagy esélyt kapna a Fidesz, hogy végre elküldje a fenébe Orbánt és a brancsát, és végre egy európai, konzervatív párttá váljon. Sőt ez az utolsó esélyük, ha 2018-ban is létezni akarnak még.
2. MSZP-Együtt-DK-PM-MLP - Összefogás, Kormányváltás, Kormányváltó Összefogás, Kormányváltók Szövetsége - hívjuk, ahogy akarjuk, a lényeg: a jelenlegi kormányt csak egyetlen erőnek van leváltani esélye, ez pedig eme öt párt szövetsége. Hogy ez az esély mekkora, azon lehet merengeni, csak abból nem lesz kormányváltás. Ugyanis ez a választás világosan két lehetőségről szól: maradjon vagy menjen-e Orbán Viktor? A "maradjon"-ra a szavazólapon van tizenhét lista (a Fidesz, plusz a többiek, akik nyilván nem fognak itt senkit se leváltani, mivel talán még csak nem is léteznek), a váltásra csak egy: a tizenhetes. És ez nem csak arról szól, hogy valami ellen együtt lépnek fel, hiszen ha a szövetségesekben nem is lenne semmi közös pont, akkor is: a demokratikus intézményrendszer helyreállítása, a gazdagoknak kedvező adórendszer eltörlése, a törvényi szintre emelt és mindenki számára látható állami korrupció megszüntetése már elég közös pont ahhoz, hogy el lehessen együtt indulni. Talán nem is baj, hogy a választás idéntől csak egyfordulós, mert így a visszalépegetéseket nem két hét alatt kell összehozni, hanem volt rá jó pár hónap, ami alatt a leendő kormánykoalíció alapjait is volt idő lerakni. És azt is láthattuk, hogy ez az öt párt, bármennyire is utálta egymást pár hónapja, azért mégis együtt tud működni és visszavenni az arcából és elfogadni Mesterházy Attilát leendő miniszterelnöknek.
Hogy mennyire lesznek eredményesek, az azon múlik, hogy hány rejtőzködő szavazó fog előbújni vasárnap. A felmérésekből sok valós adat nem derül ki, de már Kovács Laci bácsi is megmondta: nem közvélemény-kutatást, hanem választást kell nyerni. Meglátjuk. El kell menni, be kell húzni, ennyi.
3. LMP - Ha van a gödörnek alja, azt az LMP-nek sikerült elérnie. Már korábban kitértünk rá, hogy ha egy párt azt a nevet tűzi a zászlajára, hogy "Lehet Más a Politika", akkor talán azzal kéne kezdenie, hogy példát mutat a normális politikai kommunikációból, ügyek mentén való együttműködésből és országnormalizálásból. Ehelyett pont az LMP volt az, amelyik négy évig nem volt hajlandó szóba állni a többi demokratikus erővel (amiből igazából egy volt: az MSZP), ehelyett ásott maga köré egy újabb lövészárkot, és onnan tüzelt mindenfelé, teljesen ok nélkül. Most is kimaradtak a kormányváltó összefogásból (igazából a tavalyi pártszakadásnak is ez volt az oka), amihez persze egy rossz szavunk nem lehet: mindenkinek joga van pártot építeni, képviselni a saját álláspontját mindenki mással szemben, és nem kell senkit se mással szövetségre kényszeríteni. Ám ha egy pártnak a saját maga építése fontosabb, mint egy nyilván antidemokratikus hatalom leváltása, sőt maga is nyíltan ellenzéki szerepre készül (azaz a remek elképzeléseit meg sem akarja valósítani), az minimum hiteltelen - de nyugodtan használjuk inkább az "aljas" és "destruktív" kifejezéseket.
Mert ők állítólag hosszú távra terveznek, és 2018-ra akarnak építkezni. (2010-ben meg 2014-re akartak, meg is lett az eredménye.) De ezzel, hogy nem látják be a politikai realitásokat és akarva-akaratlanul (rossz nyelvek szerint igenis akarva) a Fidesz szekerét tolják, éppen, hogy saját maguk alatt vágják a fát. Vagy nekik tényleg ennyire teljesen mindegy, hogy kit akarnak akkor majd leváltani, és hogy addig mi lesz ezzel az országgal, csak ők bent legyenek a Parlamentben? A saját szavazóik fogják őket élve felkoncolni, és meg is érdemlik majd.
4. Jobbik - És végül Magyarország Náci Pártja, amelyik össze akarja írni a zsidókat, gettósítani a cigányokat, és betiltani a buzulást. Csak sajnos van, aki erre nem elég vevő, azoknak készülnek cuki képek vizslakölykökkel és Dúró Dórával - ám akkor megindul a szakadárkodás jobbszélen, míg ha a Jobbik megint szélre húzódik, akkor pedig a konszolidációs törekvéseiket rombolják le. De olyankor is csak olyanok, mint a vicc, amikor a gyári munkás összelop egy babakocsira való alkatrészt, de otthon mégis csak azt nyugtázza: "Akárhogy rakom össze, mindig tank jön ki belőle." Lehetnek balról lopott, akár még érdekesnek is tűnő ötleteik, akárhogy is rakjuk azokat össze, mindig a nettó nácizmus fog belőle kijönni. Akár így, akár úgy, de a Jobbik nem tudja növelni a támogatottságát, márcsak mert aki igazán fajmagyarnak érzi magát, az még büszke is rá, ergo nincsenek rejtőzködő szavazóik és tartalékaik.
5. A többiek - Akadnak még érdekes formációk, amiknek szintén nem céljuk a váltás. Rögtön ott van Schmuck Andor, aki tavaly tavasszal maga könyörgött Bajnai Gordonnak, hogy fogjon össze Mesterházy Attilával, ő nem is akar senkitől semmit, sem listát, sem jelölteket állítani, még plakátokra sem költ, csak szeretné már Orbánt leváltani. Olyan ordenáré módon hazudott szembe egy országot, hogy az hányingert keltő.
Ott vannak a kis Jobbik-utánzatok, mint A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt vagy az Összefogás Párt - utóbbi nyilván a kormányváltó összefogás jelszavának farvízén akart volna beevezni, de pechükre az MSZP-logó pont az övéjük mellé került, szóval aki az "összefogást" keresné, így is, úgy is meg fogja találni.
Na jó, lehetne még folytatni a sort, de nem érdemes. Mindenki eldönti, mit akar: leváltani az Orbán-kormányt vagy hatalomban tartani? Még ha utóbbinak bukta is a vége, akkor is jobb érzés úgy kiállni, hogy "legalább azt az egy nyamvadt ikszet behúztam, rajtam nem múlott", mint utólag verni a fejünket a falba. Ha meg siker.. Azt meg szintén csak azzal az iksszel lehet elérni. Jó gondolkodást, van még rá egy napotok. Hajrá.