Beszámoló a Náci Rezsim Üldözötteinek Egyesülete - Antifasiszták Szövetsége (VVN-BdA) 2014-es országos kongresszusáról
2014. május 30. és június 1. között rendezte Frankfurtban a német antifasizmus egységes szervezete, a VVN-BdA az országos (vagyis "szövetségi", azaz mind a tizenhat tartományi szervezetére kiterjedő) kongresszusát, ahol külföldi vendégként, a MEASZ (Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége) képviseletében jómagam is részt vettem. (Külön köszönet ezért Hanti Vilmosnak, a MEASZ és a FIR elnökének, aki engem szemelt ki a küldetésre.)
Frankfurt am Main pezsgő nagyváros, Németország és Európa pénzügyi központja. Ám az egyik legrondább hely, ahol valaha voltam. Na jó, a főtér és a dóm környéke nagyon szép, de ezzel vége is az élhető részeknek. Alig van régi épület, és ami van, az sem különösebben szép, plusz is agyon is nyomja őket a sok felhőkarcoló. Kevés régi és sok modern, de az is csak úgy koncepciótlanul egymásra dobálva. Szóval a környezet nem volt túl inspiráló, mégis sikerült jó és/vagy érdekes eredményeket kihozni a háromnapos kongresszusból.
Az első tapasztalatot rögtön le is szögezném: Németországban az antifasizmus egészen mást jelent, mint minálunk. Nem csak annyit, mint nálunk: küzdeni a fasizmus ellen, hanem mellette minden kiváltó oka: tőke, kapitalizmus, fegyverkezés, piacgazdaság, stb. ellen is. No és persze ugyanúgy a sztereotípiák, idegengyűlölet, bevándorló-ellenesség, jobboldali populizmus és hasonlók ellen. Szóval ott az antifasizmus nem csupán egy ideológiai elem, hanem kvázi önmagában egy ideológia, azon belül is a markánsan baloldali nézetek közé sorolható. Ennek megfelelően akik a szervezetben pártpolitikával is foglalkoznak, leginkább a Die Linke ("A Baloldal") vagy a DKP (Német Kommunista Párt) formációkat választják.
A kongresszust a Gallus-ház nagytermében tartották, ami a frankfurti Auschwitz-per helyszínéül szolgált. Erre a ház földszintjén interaktív emlékmű is emlékeztet: gombnyomásra kivillan az egyik tanú arcképe, és máris hallunk a vallomásából egy rövid részletet, a saját hangján. Most már a táborokban történtek szinte minden részletét ismerjük, mégis elég megrendítő egy-egy történetet a túlélők saját hangján hallani. A hely szelleme tehát teljesen megfelelt egy antifa rendezvénynek.
A terem teljesen ki volt tapétázva plakátokkal, transzparensekkel és régi rendezvények képeivel. A széleken asztalokról lehetett szedni töménytelen mennyiségű antifasiszta újságot, történelmi kiadványt, békeharcos matricát, sőt még kis üveg vodkát is, természetesen megfelelő adomány ellenében. Itt rögtön jött szembe egy magyar vonatkozás: aláírásgyűjtés egy szudáni menekültért, akit a német hatóságok Magyarországra akarnak visszatoloncolni, ahol a menekülttáborokban köztudottan borzalmas körülmények uralkodnak. A sarokban természetesen büfé is állt, pereccel, kiflivel és almával, szintén önkéntes adomány ellenében.
Ezeket lehetett
Az eső este pódiumbeszélgetésre került sor, ahol a német mellett a nemzetközi helyzetről, ezen belül, a holland, a görög és a magyar állapotokról volt szó (nekem is itt volt szerepem). Jómagam röviden beszámoltam a magyar állapotokról, többek között a Jobbikról, és hogy a szavazói többsége nem meggyőződéses náci, csupán olyan ember, aki gyors és hatékony megoldást vár azokra a bonyolult problémákra, amiket a balliberális kormányzat nyolc évig nem tudott megoldani. A többiek a saját országukban a növekvő bevándorlóellenességről számoltak be, illetve a mellettem ülő, görög kommunista bácsi is érdekes adalékokat adott a neonáci Arany Hajnal és a baloldali szervezetek utcai összecsapásairól. Bár az ő gondolatfolyamát volt a legnehezebb összeraknom, de azért érdekes bepillantani más országok más nézeteinek politikai logikájába.
A másnap forgalmas nap volt: egyrészt tisztújítás, másrészt az alapszabály megújítása. A tisztújításról fentebb írtam: két társelnöke van a szervezetnek, egyikük a fentebb említett Cornelia Kerth, másikuk - a tiszteletbeli elnöknek megválasztott Heinrich Fink helyett (aki evangélikus lelkészként is büszkén vállalja a valódi kommunista eszméket) - Axel Holz. Egyébként mindnyájan borzasztó kedves emberek és emellett óriási arcok. Nagyon okosak és bár nem mindenben értettem velük egyet, ők voltak az elsők, akik rendesen el tudták mesélni, hogy egy antikapitalista rendszernek hogyan is kéne kinéznie.)
A közös munka és az új elnökök köszöntője
A tisztújítás természetesen a többi tisztségre is kiterjedt. A program meghatározása már sokkal kreatívabban történt, példát lehetne róluk venni. Először is a tagokat random csoportokba rendezték (mindenki kapott egy betűt, és aszerint kellett a megjelölt asztalokhoz ülnie), és közösen brainstormingba kezdtek, hogy, mik legyenek a szervezet fő témái. Ezeket cetlikre írták, majd nagyobb témakörök szerint csoportosították külön faliújságokra, és máris összeállt, abszolút alulról jövően, hogy a szervezet mihez tartsa magát. Ezek aztán bekerültek a fontos célkitűzések közé.
"A fasizmus nem vélemény, hanem bűn!"
Az alapszabályban lényegében az eddigi elveket újították föl, ami viszont (magyar szemmel) meglepő lehet: célkitűzésükké tették a német hadsereg (Bundeswehr) teljes lefegyverzését és feloszlatását is. Volt arról vita, hogy csak a külföldi missziókat tiltsák-e be (mivelhogy a német hadsereg 1939-45 között volt már eleget külföldön), vagy az egész hadsereget - de mivel ez a hadsereg (szerintük) sok mást nem csinált az elmúlt pár évtizedben. Ukrajna ügyében pedig egyértelműen oroszbarát álláspontot fogalmaztak meg, és hogy a NATO vegye le onnan a kezét. Szóval némileg extrém ötletek is fölmerültek, de azért sok olyan eleme volt ennek a három napnak, amit érdemes elraktározni, és akár a magyar baloldalnak is integrálnia. Mindezek végén elhangzott a "Moorsoldatenlied" - a mocsári katonák dala, amit politikai foglyok írtak a harmincas években, és azóta is a német antifasizmus himnusza. "Mi vagyunk a mocsár katonái, és belevágunk a lapáttal a mocsárba." Ezzel a zenei élménnyel, és emellett sok új kapcsolattal, barátsággal és ihlettel búcsúztam Frankfurttól és német antifasiszta barátaimtól.
