Vége a karácsonynak és a szilveszternek, szóval vége is a tél érdekes részének. Vagyis még nem teljesen, hiszen január másodikán van a Nagy Operaházi Tüntetés harmadik (te jó ég, már ennyi..) évfordulója. 2012-ben lépett hatályba hazánk új alkotmánya, vagyis az eltörölt alkotmány helyét ormótlan csatornafedélként betakaró alaptörvény, ennek örömére pártunk és kormányunk nagyjai az Operaházban rittyentettek maguknak helyes kis bulit, erre pedig olyan tüntetés jött ott össze az Andrássy úton, amilyet ez az ország a kormányváltás óta még nem látott, egészen a (most már) tavaly októberi netadós vonulásig. Ez volt az az esemény, amikor valaki először mutatott szamárfület élő adásban Császár Attilának, amikor a köztévé riportere pont az út üres végét mutatta, és amikor bebizonyosodott, hogy a város szétverése, Molotov koktélok dobálgatása és a rendőrökkel való összecsapás nem feltétlenül velejárója minden politikai tömegmegmozdulásnak, mint ahogy ennek sem volt az. Sőt: talán még a rend éber őrei is meglepődtek, hogy a sorfalban álláson kívül semmi dolguk nem volt, sőt a végén a tüntetők köszönték meg, hogy vigyáztak a biztonságra.
A politikai helyzet azóta sem változott, eltekintve attól, hogy ma már egy ellenzéki demokrata tüntetés nem számít kuriózumnak. Ha a négy és fél éve tartó kormányzásnak volt bármi haszna, akkor az a civil szféra indirekt megerősítése, és az olyan emberek fölrázása, akiket addig nem különösebben érdekelt a politika, de most már ők sem bírnak otthon ülni. Végre kialakult egy stabil, félinformális civil szféra, ami még kicsit keresi a helyét, de tény, hogy van neki. Mint ahogy az ellenzéki pártok is újrafogalmazzák a sajátjukét. Vagyis ez az "újra" előtag leginkább csak az MSZP-re vonatkozik, hiszen a többiek szintén ennek az elmúlt négy és fél év termékei. A lényeg, hogy mindkét szervezettípusnak - mind a pártoknak, mind a civil szervezeteknek - megvannak a saját funkcióik, amiktől egy demokratikus szervezet működőképes, és ennek érdekében mindenki a saját területén, de egymással összhangban tevékenykedhet. Az egyes ember meg eldöntheti, hogy az gép melyik kerekét akarja személy szerint forgatni. Ha meg van egy esemény, aminek a céljával mindenki egyetért, akkor az is előfordulhat, hogy ezek a szervezetek és emberek egyszerre, egy időben kivonulnak és örülnek az együttlétnek.
Persze van olyan, hogy néhányunkkal némely dologban egyetértünk, másokban meg nem. Ezért is vannak különböző pártok és szervezetek. Nem is kell egymást föltétlen szeretni, de a jó együttműködés alapja nem is a szeretet, hanem hogy képesek vagyunk-e eredményesen és konfliktusaink minimalizálásával dolgozni a közös ügyért. Persze valóban van egy erkölcsi szint, amit meg kell húzni, hogy kivel vagyunk hajlandóak együtt vonulni és együttműködni. Demokratikus embereknél és szervezeteknél pedig ez a szint magától adódik: a demokratikus szervezetekkel és pártokkal együtt vonulunk, antidemokratikusokkal meg nem. Ezért is nagyon helyes, hogy a szélsőjobbot eddig midnig távol tartották ezektől az eseményektől. De amikor egy ilyen tüntetésen vad elmúlhuszonötévezésbe kezdenek, vagy pedig arról beszélnek, hogy a pártok uralmát a civil szervezeteknek kell átvenniük, az már kontraproduktívvá teszi az egészet. Egyrészt meg önkényesen szelektál a résztvevők között, másrészt mert mérhetetlen butaságról tesz tanúbizonyságot. A lelkes amatörizmus egy darabig még szimpatikus, csak vigyázni kell, hogy ne csapjon át demagóg dilettantizmusba. Sajnos nálunk ez nem sikerül mindig.
Aki a pártok rendszerét le akarja váltani, pláne civil szervezetekkel, az nem érti sem a demokratikus pluralizmus, sem a civil szféra lényegét. Amikor valaki mindenki mást egy kalap alá vesz és elküld a fenébe, az gyakorlatilag a saját egyeduralmát akarja fölépíteni. Aki egy cél érdekében szeretne embereket kivinni az utcára, de nem akarja pártjaik és szervezeteik jelvényeit látni, és el akarja tüntetni az együtt tüntetők sokféleségét, nem feltétlen alkamas demokratikus rendezvények szervezőjének. Persze ha valaki szervez egy bulit és lefekteti a házirendet, mi is dönthetünk, hogy elmegyünk és eleget teszünk a kéréseiknek, vagy ha azt nem akarjuk, akkor inkább távolmaradunk. Szerencsére vannak sokan, akik az együttműködés érdekében inkább elfogadják a szervezők kéréseit, de azért senkinek sem kellemes, ha megmondják neki, hogy nem szívesen látott vendég, vagy csak akkor az, ha félreteszi identitása darabjait.
A 2012. januári tüntetés szerencsére mindnyájunknak szép emlék, és bármikor örömmel csatlakozunk egy közös emlékezéshez és továbbgondoláshoz. Viszont akkor az tényleg közös legyen, ne kirekeszteni akarja a szervezőktől érzelmileg távolabb állókat, hanem a közös pontokat keresse, és segítse a célt, hogy hogyan is lehetne ebből az országból ismét egy plurális dmeokráciát csinálni. Én azért leszek ma ott, de nem biztos, hogy végig maradok. Csupán attól függ, hogy amit hallok és látok, mennyire áll összhangban azzal, amit én demokráciaként definiálok, szóval kérem a szervezőket és felszólalókat, hogy erőltessék meg magukat, köszönöm.
