Soha nem értettem azokat, akik direkt oda mennek, ahova nem is akarnak. Engem például nem különösebben érdekelt Orbán Viktor március 15-i beszéde, ezért nem is mentem el a Múzeumkertbe aznap délelőtt. Vagy Hofi Géza szavaival élve: "Én se mennék el, ha ő beszélne. Vagyis elmennék - jó messzire." De hogy valaki csak azért jelenjen meg egy állami ünnepségen, hogy helyben elmondhassa: mennyire utálja Orbán Viktort, annak tényleg nincs sok értelme. Nem beszélve arról, hogy ez nem is túl demokratikus, hiszen miatta azok sem hallják, akik viszont szeretnék nyugodtan meghallgatni a NER aznapi állását. Aki viszont csak fütyülni megy, annak eleve tök mindegy, hogy a beszélő mit fog mondani. Annak csak az a fontos, hogy a saját hangját jól hallja, aztán hátbaveregesse magát, hogy ő bezzeg oda mert menni, és milyen keményen jólmegaszondta.
Pedig érdemes odafigyelni, mit mondanak országunk nagyjai egy-egy ilyen eseményen. Orbán Viktor beszédére annyira azért kíváncsi voltam, hogy tévéből meghallgattam, még ha ezzel növeltem is a közmédia nézettségét, de idén szokatlanul visszafogottra sikerült. Egy kis brüsszelezés azért belefért a végére, de a 2011-es durranást, - amikor is az Európai Unió soros elnökségét betöltő ország miniszterelnökeként kijelentette, hogy nekünk aztán sem Bécs, sem Moszkva, sem Brüsszel nem diktálhat - már sosem fogja tudni überelni. Ám idén nem volt moszkvázás se, csak muszkázás - vagy van még élő ember 2015-ben, aki a "muszka" szót kiejti a száján?
Inkább Tarlós István volt az érdekes, aki a sajtószabadságot azzal igazolta, hogy a sajtótörvény ellenére még mindig mindenki azt ír meg, amit akar. Szóval szerinte a szabadságjogokat nem a hatályban lévő törvényeknek kéne garantálniuk, hanem az uralkodó kénye-kedve szerint tartott hosszabb-rövidebb póráz éppen elég. Ezzel remekül bemutatta, mennyire nem ért semmit 1848-ból, a XXI. századból pedig még annyit se.
kép: hvg.hu
Szóval nem árt olyankor elcsendesülni, hogy meghalljuk, milyen veszélyes kezekben is van a nemzet és a fővárosa. Már Gyurcsány Ferenc korában sem értettem, mi értelme a hivatásos füttyögőknek, akik abszolút semmit nem tesznek hozzá az eseményhez, de elveszik mások élvezetét. Végtére is az mégiscsak egy állami ünnep, ahol magától értetődő, hogy az aktuális miniszterelnök felszólal. Orbán Viktornak már az is elég büntetés, hogy a pártfelvonulássá silányított nemzeti ünnepségére tényleg annyira nem megy el senki, hogy már az ukázban kiadott mozgósításra is csak egy fityisz a válasz. Legfeljebb az igazán fanatikus keménymag kíváncsi rá, akik viszont keményen kitettek magukért.
Valljuk be: amikor még a pulpituson Gyurcsány Ferenc beszélt és szittyáéék adták a füttykoncertet - szintén úgy, hogy az elhangzottakat a saját hangzavaruktól esélyük se volt hallani - elő nem fordult, hogy a hallgatóság hevesen zsidózgatva belemenjen egy utcai balhéba. Na jó, inkább reménykedjünk, hogy idén is csak abból a pár idősebb-fiatalabb hölgyből-úrból tört elő a vadállat, a közönség többi részének hasonló az eszébe nem jutott volna. De azért akkor is zavaró, hogy egyesek pont március 15-én köpik arcon Petőfi Sándor szellemét, aki napra pontosan 167 éve, 1848. március 24-én így írt naplójában:
"Német polgárok (...) nyilatkoztak először, hogy a nemzetőrségbe magok közé zsidót nem vesznek, és így ők dobtak először sarat március 15-ikének szűz zászlajára!"
Vagy Kossuth Lajosét, aki pár évtizeddel később azt izente:
"[A]z antisemitikus agitatiót mint a XIX-ik század embere szégyellem; mint magyar restellem, mint hazafi kárhoztatom"
Apropó: az idei március 15-ének üde színfoltja volt a Dohány utcai zsinagóga előtti megemlékezés az 1848-49-es forradalom és szabadságharc zsidó hőseiről. Rendes katonai tiszteletadással, zenekarral, koszorúzással, díszhuszárokkal és díszágyúlövésekkel, valamint érdekes történelmi előadásokkal a magyar zsidóság szerepvállalásáról, kezdve az anyagi támogatástól a logisztikai szervezésen át a csatatéren elesettekig, akik nélkül a magyar haderő biztosan nem tartotta volna magát másfél évig. Sajnos ez a rendezvény is pont háromkor kezdődött, mint az összellenzéki-civil vonulás, de aki akart, az utána kényelmesen átsétálhatott az Astoriához, akkor se maradt le semmiről. Ott már kevesebb új információ hangzott el, és a tények kimondása sem hat már újdonságként - de azért az az egy óra együttlét is kellett, márcsak a közösségi élmény miatt is. És persze hogy el ne felejtsük Pest 1848-as népét, aki akkor ugyancsak utcára vonult, bizonyos sajtószabadságot, törvény előtti egyenlőséget, közös teherviselést, Uniót és egyebeket követelve. És akkor trónfosztásról még szó sem volt..
Rosenfeld Dániel, a Magyar Zsidó Szabadságharcosok Emlékbizottságának (MAZSISZEM) elnöke
megfújja a sófárt a Dohány utcai megemlékezésen
