Érdeklődve olvastam az Üvegplafon blogon Puskás Panni cikkét a húsvét hétfőről, pontosabban hogy nőknek milyen kényelmetlen és megalázó szituációkat kellett évtizedekig, évszázadokig, társadalmi konvencióból eltűrniük, csupán férfi társaik szórakoztatására - mindezt a locsol(kod)ás népi hagyományára hivatkozva. Éppen csak azt nem említette, hogy húsvét után mindig rengeteg lány kapott (akkoriban gyógyíthatatlan) tüdőgyulladást, tehát a humorosnak szánt, vödör vízzel leöntéssel nem a lányok ruhájának az összepiszkolása jelentette a legnagyobb gondot. Szóval teljesen megértem a cikk írójának viszolygását a húsvét hétfőtől, mindezzel együtt viszont őszintén sajnálom, hogy neki erről az ünnepről ilyen sötét emlékei maradtak.

Húsvéti locsolás (Kazár, Nógrád m.), in: Magyar Néprajzi Lexikon

Jómagam gyerekkori húsvétjait egy kisvárosban töltöttem nagyszüleimnél, és én is jártam locsolni, eleinte nagyapámmal, később pedig már egyedül. Vödör vízzel már nem találkoztam, sem pedig szódásszifonnal, ehelyett kölnit vittem magammal, vagy külön húsvéti locsolkodásra szánt borzalmat, pont amilyet a hivatkozott cikk is bemutatott. Arra viszont jó korán megtanítottak, hogy a "Szabad-e locsolni?" nem kötői kérdés, és ha valaki nem szeretné, akkor fogadjam el, hogy a nem az nem. A legtöbben azt válaszolták, hogy "csak jelképesen", hiszen azt is sokan utálják, ha a nap végére húszféle szagminta gőzölög rajtuk. Kisebb koromban még viccesnek találtam, ha ennek ellenére mégis rájuk öntöm a fél üveget, de aztán idővel megtanultam tisztelni mások kéréseit. Ezután ha valaki igent mondott, akkor is megkérdeztem, hogy hova szabad?

Versike terén eleinte próbálkoztam még kreatívabb darabokkal, de végül én is megmaradtam a "Zöld erdőben jártam" kezdetű örökbecsűnél. Ha viszont bárhová olyan trágár verssel állítottam volna be, mint amilyeneket a fent hivatkozott cikk írója a neten talált (remélem, ő sem gondolta, hogy ezek valóban egy locsolási rituálé kellékei), nagyon mérgesen néztek volna, teljesen érthetően: ha valaki engem így akarna felköszönteni, én is jó messzire elhajtanám. Bár a szerző férfi ismerősei szerint ez a tömény alpáriság ugyanúgy belefér a "rugalmasság" és a "humorérzék" kategóriájába, mint a nők szódásszifonnal nyakon spriccelése - ezek után már tényleg nem csodálkozom, hogy őbenne a férfi nemről ilyen torz és általánosító kép alakult ki.

Húsvéti locsolók kínálása (Kazár, Nógrád m.), in: Magyar Néprajzi Lexikon

Húsvétot ünnepelni lehet bunkó és civilizált módon is. A férfiasságnak nem feltétlen velejárója taplóság és a nők megalázása, még húsvét hétfőn sem. Sőt az ünnep mint olyan alapvetően közösségi élmény, tehát mások öncélú megszégyenítése nem tartozhat hozzá - pláne nem következhet az ünnep természetéből. Amelyikből mégis, az onnantól már nem ünnep. Nekem speciel a húsvét hétfő soha nem jelentette holmi férfi felsőbbrendűség manifesztációját, csupán alkalmat ismerőseim meglátogatására - és persze a féktelen sütizabálásra, egészen amíg meg nem tanultam, hogyan illik vendégségben viselkedni. Ha viszont valaki a férfiakról húsvéti néprajzi leírásokból és internetről szerez általános képet, az pont olyan, mintha pl. a cigányságról különböző egyéni történetek ("a múltkor is az egyik ilyet beszól"), valamint a Móricka "vicclap" alapján alkotna véleményt.

Az ünnep eredetéről valóban el lehet gender szemszögből is göcögni, és akinek a meggyőződésével nem kompatibilis, annak nem is kötelező ünnepelnie. (Módosítva a fenti mondatot: húsvétot ünnepelni lehet bunkó és civilizált módon is, vagy éppen sehogy. Sőt Puskás Panni fiúkat meglocsolós ötlete is teljesen jó lett volna, a megfelelő körítéssel. Ám a fölvállalt impertinencia nem valamiféle "fordított szerepjáték", hanem csak olcsó ürügy a szalonképtelenség tudatos gyakorlására.) Olyan ismerősöm is van, aki minden húsvét hétfőn elmegy családostul kirándulni valahová messze, hogy a locsolók hadát elkerülje. Az persze jogos kérdés, hogy ha valaki egy ünnepet nem kíván megtartani, miért neki kell emiatt elmenekülnie otthonról? De ma már ezt a problémát is át lehet hidalni, ha mondjuk a locsoló is veszi a fáradságot, hogy előtte egyeztet a meglocsolandóval, hogy neki mikor alkalmas, és ha semmikor, azt is elfogadja. Hiszen a nem az nem - feltéve, ha senki nem fél kimondani, és mindenki megtanul kulturált módon viselkedni, még húsvétkor is. Ezzel szemben ha valaki ehelyett lemegy surmóba, majd elkönyveli, hogy ez milyen jó móka, az nem szolgálja sem a civilizált locsolás, sem a női önrendelkezés ügyét.

Mindezzel együtt támogatom Puskás Panni kezdeményezését, legalábbis azt a részét, hogy egy nőnek se kelljen félnie a húsvét hétfőtől, és ha valakinek arra támad kedve, hogy a locsolók várása (és tűrése) helyett nő létére ő maga locsolja meg férfi embertársait (mint az egyes vidékeken másnap, húsvét kedden szokásban volt), akkor tehesse meg nyugodtan. Jövő húsvéttól akár már meg is valósulhat, a megfelelő eszközök és nyelvhasználat eltalálásával. (Egyébként a keresztény vallások szerint már szombaton is szabad húst enni, csak nagypénteken nem, de ez már tényleg mellékes.)