A blogger előszava:
Eleinte én is haragudtam Reem Sahwil-ra: élő műsorában felébreszti Angela Merkel és a nyilvánosság részvétét, majd kifejti, hogy Izralenek el kell tűnnie a föld színéről. Aztán elolvastam az egész Die Welt-interjút, és rájöttem, hogy nem szabad ugyanazokat a hibákat elkövetni, mint a lap riportere. Például egy tizennégy éves kislánytól nem szabad teljes jártasságot várni világpolitikai kérdésekben. Másrészt meg a riporter tudja, hogy Reem információi saját történelméről helytelenek, de az igazságot mégsem árulja el, még az olvasónak sem. Például hogy a palesztin menekülteket NEM Izrael üldözte el, hanem a saját arab vezetőik - illetve hogy a palesztin menekülttáborokat nem úgy kell elképzelni, mint a debrecenit vagy bicskeit, sem mint egy afrikai sátorvárost, hanem mint egy bármilyen másik közel-keleti arab települést, csak ezzel a hivatalos közigazgatási kategóriával.
Az interjúban egyébként Reem Sahwil nem beszél zsidókról vagy Izrael elpusztításáról, csupán egy vágyálomról, ami kimerül az ország átnevezésében és az ősei földjére való visszatérés lehetőségében. De mindnyájan jól tudjuk, hogy soha nem fogja Németországot otthagyni Palesztináért, és ha valóban élne-halna a fejkendőért, már régen hordaná. Érintőlegesen még a homoszexualitás témája is szóba kerül, de Reem azzal kapcsolatban sem viselkedik ellenségesen. Tehát nem egy agymosott dzsihádistával van dolgunk, hanem csupán egy kiskamasz tinilánnyal, aki egy nyugati demokráciában nő éppen fel, most nyílik az értelme, csak éppen az otthonról hozott hazaffyas szólamokat még nem vizsgálta felül. Ám azzal a nyitott gondolkodással, ami neki van, az is bármikor megtörténhet.
Íme a teljes interjú:
Ahogy a világot a híressé vált menekült kislány látja
Die Welt, 2015.07.26. - Per Hinrichs interjúja
Mióta a kancellár asszony előtt könnyekben tört ki, az egész ország Reem-ről, a palesztin kislányról és a német menekültpolitikáról beszél. Egy súlyos helyzet és egy súlyos a vélemény Izraelről.
A rostocki 14 éves Reem Sahwil-t már az utcán is megismerik.
Ettől mindig megilletődik. (Kép: Gordon Welters)
A fényesre tisztított rostocki belváros és a warnemündei strand között, ahol a berlini és düsseldorfi turisták fehér pihenőágyakon lazulnak, ott fekszik Rostock-Evershagen. A két kedvelt úticélt összekötő négysávos utat színes paneltömbök szegélyezik. A 20-as szám alatt egy körömstúdió, egy tetoválószalon és egy arab szupermarket kínálja szolgáltatásait. „Hela!” – áll a bolt ajtaján, egyébként csak arab nyelvű feliratokat látni rajta.
A kékre festett épület előtt egy pár lakó támasztja a falat. Dobozból isznak, az egyik idősebb úr járókeretbe kapaszkodik, a padon egy fehér tréningruhás nő bámul a semmibe. Mintha itt minden nap így telne. Ebben a házban lakik a tizennégy éves (vagy ahogy ő mondja: „majdnem tizenöt”) Reem Sahwil is, félúton két olyan hely között, ahonnan a turisták képeslapokat szoktak küldeni. „Szép itt” – mondja. „Jól érzem magam.” Ekkor oldalra fordítja a fejét, és bemutatja a híres Reem-mosolyt, amivel tíz napja az egész ország szívét megdobogtatta.
 Ez a jelenet terjedt el a közösségi médiában "Merkel simogat" (#merkelstreichelt) hashtag-gel |
Aki Reem-et otthonában meglátogatja, az egy élénk kis családra bukkanhat. A kilencéves Ahmed átrobog a nappalin, kezében egy túlméretezett plüssnyúllal. A kétéves Ranim ruhácskában trappol a parketten és minden szobába benéz. Reem pedig elhelyezkedik az ágyán, nagyra nyitja a nagy, barna szemeit, és igyekszik minden kérdésére választ adni. A világ minden táján ismerik az arcát, legutóbb a New York Times járt Evershagenben.
A kancellár asszony tiszteletet áraszt
Mióta élő adásban a könnyeivel olvasztotta le a jeget Angela Merkel német kancellár arcáról, azóta egyszer csak az egész országot érdekelni kezdte a bevándorlási politika, az tartózkodási szabályok, valamint a menekültek sorsa. Az újságírók neki mindig csak ugyanazokat a kérdéseket teszik fel: érdeklődnek az körülményeiről, a németországi életről, az iskoláról és hogy mennyire barátkozott meg a fogyatékosságával – Reem-nek tehát csak rövid válaszok jutnak. Születésekor részben lebénult, majd 2006-ban is súlyosan megsérült egy autóbalesetben. „Most már idegesít, hogy az utcán mindenki engem bámul” – vallja be.
A kancellár asszony tiszteletet áraszt. „Egyből éreztem az erejét, ahogy belépett a terembe. Barátságosnak, bátornak és magabiztosnak látszott.” Reem irigyli is Merkelt. „Izgalmas élete van. Hihetetlenül sok mindent ért el.”
„Mindent megteszünk, hogy Reem Németországban tanulhasson tovább.” |
Reem saját elmondása szerint valójában félénk. Nincs sok barátja, csak kevés emberrel beszél, mégis ő az osztály képviselője az iskolai diákönkormányzatban. „De a gyűlésekre mindig a helyettesemet küldöm. Más is így csinálja, nem?” És ismét nevet. A műsorban egy másik osztály képviselője is ott ült, aki meleg. „Nem is vettem rajta észre, ezt is én tudtam meg utoljára” – mondja.
A „Jól élni Németországban” című műsorban Reem – aki a nevét „rím”-nek ejti – nem is akart megszólalni. Ám mégis előtört belőle, hogy ő is jó életet szeretne magának Németországban. Ám ez nem lehetséges, amíg Rostock városa az engedélyét mindig csak fél évvel hosszabbítja meg. A családot nem toloncolják ki, de nem vállalhatnak rendes munkát és a rostocki körzetet sem hagyhatják el. „Tényleg nagyon kellemetlen látni, ahogy mások élvezik az életet, te meg nem tudod velük együtt” – mondta el élőben. Most már biztosan maradhat Németországban.
Reem fejkendőt szeretne hordani
Rostock polgármestere, a független Roland Methling a család mellett áll. „Az engedélyt meg fogjuk hosszabbítani” – árulta el a Die Welt vasárnapi számának. Methling biztos benne, hogy a család mind az öt tagja hosszútávra is maradhat. „Mindent megteszünk, hogy Reem Németországban tanulhasson tovább.” Ám újabb tartózkodási engedélyt csak a Menekültügyi és Migrációs Hivatal állíthat ki.
Otthon a Rostock-Evershagen-i lakótelepen: Reem (14) öccsével: Ahmeddel (9) és apjával, Atef Sahwil-lal.
Reem már előre eltervezte a következő néhány évet. „Tizenegyedik osztálytól gimnáziumba járok, majd érettségizem és angol nyelvet tanulok. Vagy tolmácsolni fogok, például menekülteknek” – tudatja terveit.
A gyerekszobája még messze van a felnőttkortól. A földön egy rózsaszínű Hello Kitty szőnyeg terül el, a falon egyszarvús poszter, az ágyon pedig plüssállatok. Reem elmondja, hogy a barátnőivel csak állatokról, természetről és Barbie babákról lehet beszélgetni. „Jobban szeretem a lányos témákat.” Mint például? „Hát divat, zene, ruhák...” Fiúk? „Hihi, neeeeem!”
Reem szívesen mesélne többet is kultúráról, vallásról, arab ételekről. Utóbbiból kedvence a dawali, azaz rizzsel töltött szőlőlevél. „Sajnos a többieket ez nem érdekli annyira.” Sőt ő is szívesen ismerné meg a keresztény hitet. Te is hordasz majd kendőt? „Igen, ezt már hétévesen elhatároztam” – válaszolja. De odáig még van két-három év. „Ha nem akarnám, nem kéne hordanom.”
„Az én hazám Palesztina”
Alig valamiben különbözik Reem egy átlagos német lánytól: facebook-ozik, twitterezik, sms-ezik. A kedvenc énekesnője a libanoni arab popot játszó Nancy Ajram. Egyszer szeretne imádkozni a jeruzsálemi mecsetben és elutazni Ausztráliába, hogy megnézze Sydney-t. Németországot érzed a hazádnak? „Nem, az én hazám Palesztina.” Voltál már ott? „Nem, de valamikor majd ott szeretnék élni” – mondja csillogó szemekkel.
„A szüleink azt mesélik, hogy Izrael űzött el minket Palesztinából. Nem így van?” |
A nagyszobában a történelmi Palesztina térképe lóg, Sahwil-ék naponta telefonálnak a nagyszülőkkel, akik egy libanoni menekülttáborban élnek. Reem is ott született, sőt már a szülei is ott jöttek világra. Palesztinát még nem látták.
De mit értesz Palesztina alatt, melyik területet? „Az egészet” – feleli Reem. De pont ott van Izrael. „Igen, de remélem, hogy az egyszer majd eltűnik, és csak Palesztina marad.” Ez hogy fog majd történni? „Az országot többé nem Izraelnek, hanem Palesztinának hívják majd.”
A beszélgetés kezd nehézkessé válni. Reem, a szimpatikus, okos lány, aki olyan szívesen élne Németországban, olyanokat mond, amik nem állják meg a helyüket. Tudsz Németország és Izrael különös történelmi kötelékéről? Hogy egyik ország sem tűri az antiszemitizmust? „Igen, de létezik szólásszabadság is, és itt ezeket nyíltan kimondhatom” – feleli. „Egyébként bármiről szívesen elbeszélgetek.”
A közel-keleti konfliktusnál vége a párbeszédnek
A nagy palesztin történet: elűzetésük a saját földjükről, amiből 1948-ban Izrael lett, nem csak a Sahwi család állandó témája. Ez a „Nakba” alapelve, így a hetvenéves száműzetésből való visszatérés toposza a mindennapok szerves részét képezi.
Merkel fórumon: Beszélgetés a menekült lánnyal – vágatlan
Reemet, a fiatal libanoni lányt családjával együtt ki akarják toloncolni. Angela Merkelnek mesél a sorsáról. A lány sírva fakad, a kancellár vigasztalni próbálja. Forrás: kormányzat
Kis lakásukban, az Evershagen-i paneldzsungel közepén, felépítettek egy szentélyt, ahol az elvesztett földközi-tengeri földnek hódolnak és szentül hisznek benne, hogy egyszer visszatérnek oda, ahol a nagyszüleik kisgyerekkorukban éltek. Ez csupán vágyakozó hazaszeretet, vagy elvakultság? Vajon valóban árulás lenne, ha ebbe a veszteségbe beletörődnének?
„A szüleink azt mesélik, hogy Izrael űzött el minket Palesztinából. Nem így van?” Minden bizonnyal nincs összetettebb politikai-történelmi téma, mint a közel-keleti konfliktus, és nincs anyag, amiben egyéni történet, legenda és tény szövődik össze, mint az izraeli-palesztin ellentét. De itt, ezen a pár négyzetméteren minden egyszerű, minden világos.
Itt nincs helye vitának, hiszen aki kételkedik az itteniek nézőpontjában, vagy aki csak kicsit is pártját fogja az el sem ismert Izraelnek, az egy szétszakított család történetébe és kollektív identitásába gázol bele. Önkéntelenül is fölmerül a kérdés: vajon a mi kelet-poroszaink és sziléziaijaink és így beszéltek valaha? És mikor hagyták abba?
Kis hősnő sok csomaggal
Késő lett, este fél tíz, nemsokára vacsora. A család Libanonba telefonál a nagypapának, aki szerint „Palesztina régen maga volt a paradicsom”. Az anya a vendégek körül forog, sütemény, tea és arab kávé illata terjeng. „Vegyél, finom. Datolyás.” – kínál.
Reem képe már belénk égett. A jó menekült: a lány, aki a fogyatékossága ellenére is megküzdött egy idegen ország akadályaival, akinek céljai vannak, aki szimpatikus és intelligens. A lány, aki Merkelt zavarba hozta, pedig ez még egyetlen görög miniszterelnöknek sem sikerült. Egy kis hősnő, akit az élet sok csomaggal pakolt fel.
Amit könnyen elfelejtünk: tizennégy évesen az ember még gyerek. De még az okos gyerekeknek is sokat kell tanulniuk.
El tudnád képzelni, hogy egyszer Izraelben élj, ahol korábban Palesztina földjén a nagyszüleid éltek? Reem elgondolkozik. „Talán. De akkor sem adom fel.” Barátságosnak, bátornak és magabiztosnak látszik.
fordította: Tucker Dávid
.gif){kind=link}