A frissen megalakult új kanadai kormány összetételénél szempont volt, hogy a felét nők tegyék ki, és képviseltesse magát minden, Kanadában élő kisebbség, úgy mint őslakosok, ázsiaiak, muszlimok, Quebec-i franciák, menekültek, mozgássérültek. A világ és kicsiny hazánk közvéleményében sokan üdvözölték a lépést, mások meg aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy így vajon elég hatékonyan fog-e működni a Trudeau-kormány, ha nem az egyéni rátermettség volt az egyetlen szempont? Netán nem az-e az igazi rasszizmus, ha valaki a származása folytán kerül pozícióba? Nagyon nem, de ezt azért kifejtjük.
A Trudeau-kormány. Forrás: Macleans
I.
Egy alapjáratú liberális demokráciában, ahol mind a gazdasági, mind a politikai életet a szabad verseny jellemzi, ott szükségszerűen mindig azok nyernek, akik alapból jobb pozícióból indultak. Így a magas végzettségű ek és a jobb kialakult képességekkel rendelkezők - vagyis legrátermettebbek - rétegei folyamatosan önmagukat termelik újra, az alacsonyabb státuszú rétegekből pedig annál nehezebb föltörni. A politikai elit csak egy szűk felső, kiválaszt(ód)ott réteget reprezentál, szociálisan hátrányos helyzetűek, etnikai kisebbségben élők, fogyatékkal élők, nők - főleg ezek kombinációi - nélkül.
A kvótarendszer ennek az egyik lehetséges megoldása: a kevésbé esélyes rétegekből is kiválasztják a legrátermettebbeket, hogy a jövő politikai elitjének a kitermelődésében a lakosság/társadalom/nép minél nagyobb hányada részt vehessen. (Persze csak addig, amíg a mechanizmus eléri azt a fejlettségi szintet, hogy nem lesz szükség kvótára a minél szélesebb reprezentáció eléréséhez.)
II.
Ha végignézünk a kanadai kormány létszámán (31) és posztjain (pl. veteránügyi miniszter, tudományügyi miniszter - utóbbiból kettő is), rögtön láthatjuk: itt a miniszter sokkal reprezentatívabb pozíciót birtokol, mint nálunk. Jobban elválik a politikai és a szakmai felelősség: a politikait a miniszter képviseli, a szakmait az alatta dolgozó szakemberek és szakpolitikusok. Ez valahogy szimpatikusabb rendszer, mint ahol a politikustól várják el a széleskörű szakmai hozzáértést, a szakmai vezetőtől pedig a politikai lojalitást.
Nem beszélve arról, hogy akárcsak más, szövetségi rendszerre épülő országokban - mint pl. az Egyesült Államok vagy Németország - az emberek életét befolyásoló döntések leginkább itt is a tagállami parlamentek és kormányok szintjén dőlnek el, a szövetségi kormánynak pedig csupán operatív feladatai vannak. Szóval nem kell aggódni, Kanada továbbra is megmarad, viszont egyre inkább olyan országgá válik, ami minden polgárának egyformán az otthona kíván lenni.