Ha a fiúk nem ülnek le az oslói csoda után, és sikerül kijutni a 2016-os, franciaországi Európa Bajnokságra, a magyar futballba, stadionokba, illetve a kiemelt - értsd: fideszes körök által tulajdonolt - sportklubokba történő pénzfolyatás, meg úgy az egész TAO-rendszer ahogy van, ugyanúgy szégyenletes maradna. Ettől függetlenül aki figyeli a magyar NB1-et, az tudhatja már jó pár éve, hogy Kleinheisler László jó futballista, akárhol is játszik.
Gól előtt. (forrás: UEFA)
Ő konkrétan felcsúti nevelés, onnan került a Videotonba, amíg a Puskás Akadémia még valóban a Vidi utánpótlás-képzője volt. Tavaly télen fél évre visszaadták kölcsönbe a Puskásnak, majd onnan visszatérve már nem tudott beilleszkedni a nagycsapatba. Sajnos nem ő az első, aki jó focistaként kerül Felcsútra, majd eltűnik a középszerben. Ehhez képest tényleg óriási szerencse, hogy Bernd Storck mégis fölfedezte, és berakta a válogatottba kezdőnek.
Ha a felcsúti akadémia végigverné a világot, attól az államilag intézményesült korrupció még mindig az lenne, ami. Azokat a milliárdokat is lenyúlt adóforintoknak kéne tekinteni, amikből a magas színvonalú szakmai munka ott folyna. (A Puskás név kisajátításáról és az Orbán-birtokra épített stadionról már nem is beszélve.) Egy focista viszont a saját egzisztenciális szempontjait nézi: oda megy, ahol szakmailag fejlődik, és ahonnan esetleg majd továbbléphet egy magasabb szintű, külföldi bajnokságba, sőt talán még a válogatottba is bekerül. És oda, ahol magasabb a fizetése, ami valljuk be: mindannyiunknak fontos szempont. Az persze erősen vitatható, hogy tényleg a PAFC lenne mindezekre a megfelelő közeg, de attól még az egyes klubvezetőségek politikai, gazdasági és szakmai felelősségét nem az egyszeri játékoson kell leverni.
Gól után. (forrás: UEFA)
Nem az a kérdés, hogy akár Kleinheisler, akár más miért a Vidiben/Felcsúton/Debrecenben/Karakószörcsögön játszik, és kinek a kedvenc játékosa, hanem hogy tud-e focizni? Kleinheisler László tud, és nem a norvég meccsen tanult meg. Fölösleges volt előre kicikizni, és nem csak a győztes gól miatt. Még akkor is, ha végül mégsem az új Nyilasi Tibor lesz belőle, hanem csupán az új Koplárovics Béla, akinek a neve csak egyetlen gólról maradt fenn: amivel a Zalaegerszeg megverte a Manchester United-ot 2002-ben. Ha Magyarország kikerülne a huszonnégy csapatosra bővített EB-re, természetesen mindnyájan örülnénk, de belpolitikailag akkor se változna semmi. (Ilyen összefüggés eleve csak egy latin-amerikai banánköztársaságban merülhetne föl.) A kormányzat hiába próbálná eladni, hogy a stadionépítési program sikerrel járt, és lám, az egészségügytől, oktatástól, szociális rendszertől elvont milliárdok meghozták a gyümölcsüket - mert nem. A magyar válogatott kijutása egy világversenyre már régóta érik, de ha ez pont most sikerül, attól még a hazai futball semmivel sem lesz kevésbé silány, és az éhes szájakba sem jut kenyér. Egyedül cirkusszal és nemzeti büszkeséggel meg sajnos nem lehet jóllakni.
De attól még nagyon hasznos mindkettő. Éppen ezért egy hazai győzelem, vagy akár egy döntetlen azért az én szívemet is megdobogtatná. Kik a jók? Magyarok! Hajrá!
