(Apdét: Ha a most előkerült gyanú beigazolódik, miszerint nem csak arról az egy esetről van szó, amiért Kiss Lászlót annak idején elítélték, az természetesen a lenti,korábban írt cikk aktualitásait is alaposan átrajzolja. Meg persze az is jót tenne, ha ő maga állna ki és tenné tisztába, hogy mikor, kivel, mi is történt valójában. Sok vesztenivalója most már úgysem lenne.)
 |
| Kiss László kép: MTI/Kollányi Péter forrás: hirado.hu |
Annak idején éppen ezért kezdtem elítéltekkel foglalkozni. Arról ugyanis nagyjából közmegegyezés él, hogy aki testi vagy szellemi fogyatékossággal él, vagy pedig egyszerűen szociálisan hátrányos helyzetű, az megérdemli minél teljesebb emberi életért adott segítséget. Aki viszont börtönviselt, annak a büntetése után szinte alig van esélye új életet kezdeni. Hiába ülte le, amit le kellett, a büntetett előélet örök stigmaként nehezedik rá. Amint kiderül róla a múltja, már nincs esélye segédmunkásnál magasabb szintű munkát kapni, új emberi kapcsolatokat kötni, netán társat találni, így csak abba a helyzetbe és környezetbe van esélye visszakerülni, ahonnan bekerült. A bűnhöz vezető útról könyvtárnyi szakirodalom áll rendelkezésre: az anyagi nyomor, általános iskolázatlanság, érzelmi elhanyagoltság a legtöbb esetben rajta vannak a listán. Mindazonáltal a külső körülmények nem adnak felmentést az egyéni felelősség alól.
Kiss Lászlót, a magyar úszóválogatott - most már csak egykori - szövetségi kapitányát sem mentette föl semmilyen bíróság az ötven évvel ezelőtt, csoportban elkövetett nemi erőszak bűne alól. Legfeljebb mentegetni próbálták néhányan, elég kevés sikerrel: egy ilyen bűncselekmény bagatellizálása, az áldozat hibáztatása és a bűnös viktimizálása nem fér bele semmilyen européer értékrendbe. Hogy Aczél Endre, Gyárfás Tamás meg a többi sportvezető (plusz legújabban Kósa Lajos), és persze maga Kiss László kétségbeesésében mit hordott összevissza, természetesen elfogadhatatlan és felháborító, de ebben a konkrét ügyben - miszerint Kiss Lászlónak van/volt-e helye az úszóválogatott élén - most másodlagos. Mint ahogy az is, hogy Kiss László mikor követte el a bűncselekményét: ha a múlt héten engedték volna ki, akkor is pont úgy kéne kezelni az ügyet, mint több évtized távlatából. Ugyanis minden civilizált jogrend egyik alapelve, hogy ugyanazért a bűncselekményért nem lehet valakit kétszer elítélni. Ha pedig a bűnös letöltötte a büntetését (még akkor is, ha azt időközben módosították), a visszailleszkedéshez és a tisztességes élethez való jogoz nem lehet elvitatni senkitől. Még egy erőszakolótól sem.
A kérdés tehát nem az, hogy nőt erőszakolni bűn-e, és mekkora? A kérdés az, hogy aki egy ilyen súlyos bűnt elkövet, azzal mit kell kezdjünk, milyen és mekkora büntetést szabjunk ki rá, mennyi esélyt adjunk neki a továbbiakra, mindezt pedig lehetőleg jogállami keretek között.
Különben meg Kiss László bizonyította, hogy a reintegráció lehetséges. Nem feltétlenül a közreműködésével elért olimpiai érmekkel, hanem egyáltalán azzal, hogy azóta leélt egy bűnelkövetés nélküli fél évszázadot. (Minden nyájas olvasó számolja ki magának, hogy neki még hány év hiányzik ugyanehhez.) Hogy eközben a saját úszóedzői munkájában elért mindent, amit lehetett, nem törli el a régi bűn tényét - de a régi bűne sem törli el az azután végzett munkájának az objektív eredményeit. Legfeljebb árnyalja a képet, és az egyéni érdemeinek a mérlegére tesz egy óriási ellensúlyt. (Amitől valóban alkalmatlanná válik, hogy díszpolgár, vagy egy uszoda névadója legyen. Százhalombatta helyesen döntött. Különben is, élő emberről elnevezni közlétesítményt eleve visszatetsző, pláne ha valaki a saját magáról elnevezett uszodába jár pancsizni.) Lehet, hogy Kiss László ezeken túl sem feddhetetlen, és meg lehetne jobban piszkálni az úszószövetség berkeiből hírlő visszaéléseket, az aránytalan testi-lelki megterhelésnek kitett gyerekeket, vagy akár a pártpolitikai tevékenységét, ideértve a fideszes színekben elnyert alpolgármesterségét (amiről szintén lemondott). (Vagy a most előkerült, új - pontosabban eddig nem ismert - ügyeket.) De akkor azokról legyen szó - ha még aktuális bármelyik - ne pedig arról, amiért egyszer Kiss László már megkapta, amit akkor érdemelt.
Az egész Kiss László-ügyből más sem látszik, mint a magyar társadalom általános frusztrációja, amit mindig valakin le kell vezetni. A cigányba azért lehet rúgni, mert az társadalmi norma. A menekültbe azért, mert úgyse tud vele mit csinálni. A bűnösbe meg azért, mert úgyis maga tehet arról, amivé lett. A lényeg, hogy mindegyik szabad préda. Természetesen a származást és/vagy társadalmi státuszt nem lehet egy kalap alatt kezelni egy bűn elkövetésével, de a rájuk adott társadalmi reakciókban mindenképp van egy közös: az előítéletesség. Akire rá van írva, hogy más, az úgyis bűnözni fog - aki pedig már egyszer bűnözött, az bűnöző, akinek a bűnözés az életmódja, tehát úgyis megint bűnözni fog. A lényeg, hogy mindig legyen okunk eltelni saját erkölcsi tisztaságunktól. Aki meg mélyen van, akár önhibájából, akár azon kívül, abba rúgjunk akkorát, amekkorát tudunk. Ez az alapvetően tekintélyelvű, feudalisztikus szemléletű magyar társadalom nem is működhet másképp, csak egymás állandó rugdosásával. Minket is rúgnak fölülről, hát mindenképpen kell valaki, akibe azt továbbrúghatjuk. Hát jó rugdosódást, Magyarország!
