Szerda reggel 7:20: Hollik István, a magyar kormány egyik kevésbé tehetséges mikrofonállványa és hatóságilag beállított migráncsozó-automatája reggeli videójában koronavírusos irániakkal riogatja a dolgozó népet.
Szerda este 6:28: Orbán Viktor, a magyar kormány aktuálisan miniszterelnöki pozícióban tanyázó figurája bejelenti az első magyarországi megbetegedéseket, egészen véletlenül pont két koronavírusos iráni személyében.
Hát nem félelmetes ez a véletlen egybeesés?
Pedig Hollik Istvánnál még nem teljesen volt érthető, miért pont Iránt pécézi ki. Egyrészt Irán egy aránylag stabil ország, onnan viszonylag kevés bevándorló jön. Ők is leginkább politikai menekültek, azok meg logikusan nem Magyarországra fognak tartani. Másrészt ha a vírus gócpontját meg kell jelölni, akkor még a legtájékozatlanabb zokni is Kínát vágja rá. Kínaiból Magyarországon is jóval több él, tehát ha a kormány szokása szerint srófolni akarja a belföldi feszültséget, akkor ők még kézenfekvőbb célpont is lehetnének. Akkor hát miért kellett pont Iránt kiemelni, ráadásul többszörösen is fals kontextusban?
Estére megkaptuk a választ, a legmagasabb helyről. Innentől márpedig két lehetőség van: vagy már reggel is tudták, csak valami miatt nem jelentették be - vagy valami miatt direkt így konstruálták meg. (Például nem is ők voltak az elsők, vagy tán nem is léteznek.) Hogy most miért pont az irániakat kell utálni, (még) nem teljesen világos, főleg, hogy a szóban forgó fertőzöttek - akik azért természetesen külföldiek - nem is bevándorlók, hanem nálunk (nem ingyen) tanuló orvostanhallgatók. Ráadásul egyikük tünetmentesen vizsgáltatta ki magát - pedig pár nappal korábban még azt mutatták a tapasztalatok, hogy akinek nincs minimum egy láza, ahhoz hozzá sem nyúlnak. Nincs elég személyzet, ágy, idő, figyelem, életkedv... Ehhez képest hirtelen itt az élő cáfolat, aminek persze örülünk, de azért fenntartásokkal kezeljük.
Meg aztán Hollik István miért szólta el magát reggel? Ráadásul szépen megszerkesztett, feliratozott videó ez, nem olyasmi, ami felsőbb engedély nélkül kijön. Bár ki tudja,
a) lehet, hogy Hollik a fészbúkra szabad kezet kapott, oda ezt a videót kommunikatíve jó ötletnek tartotta, aminek aztán nem örültek odafönn, és előre menekülve inkább bejelentették, amit amúgy nem akartak.
b) Vagy Hollik direkt ki akart szúrni az őt a kormányszóvivőségről leváltó Orbánnal: még az ő bejelentése előtt megszellőztette a dolgot, hogy ne legyen akkora durranás.
c) Vagy a nála lévő, ám nem nyilvános információ tudatában megszólalt Hollikban a lelkiismeret, és a maga módján ezzel hozta a kormányt abba a helyzetbe, hogy mindenképpen bejelentse, pedig valószínűleg tovább titkolták volna.
d) Vagy ezzel demonstrálják kifelé, elsősorban az ellenzékieknek, akik nem esnek minden parancsra pánikba, és tudnak olvasni a sorok között: látjátok, megtehetjük, hogy közegészségügyi, akár emberéleteket is veszélyeztető információkkal játszunk kedvünk szerint, vagy megtartjuk saját privilégiumuknak, ameddig akarjuk.
A játék pedig innentől nem csak visszatartást jelenthet, hanem manipulációt, netán költést - nem lehetünk benne biztosak. Szóval mindkettő verzió (titkolták vs. kreálták) lehet igaz, de igazából mindegy is. Főleg az amerikai turistalányokkal kapcsolatos fiaskó után, akik Milánóból érkezve Magyarországon gond nélkül átutaztak, hogy aztán két országgal odébb diagnosztizálják náluk is a fertőzést. A lényeg, hogy ismét itt egy téma, amiről már előre tudni lehetett, hogy a Fidesz képtelen lesz őszintén és tisztességesen kezelni, és ez sajnos egyetlen nap alatt be is igazolódott.